Korábban sokat emlegették, hogy ami a fiskális és monetáris politikák terén zajlik, azt nem lehet megúszni infláció nélkül. A járvány okozta gazdasági hatások aztán áthelyeztek bizonyos súlypontokat a világgazdaságban. A most érezhető inflációs nyomás minden jel szerint átmeneti jellegű tényezőkre vezethető vissza. Az ebből eredő pszichózis, valamint a piaci hatások azonban azt is eredményezhetik, hogy a pénzromlás tartóssá válik. Ugyanakkor abban is biztosak lehetünk, hogy „örökké” ez sem tarthat. Ingaszerűen, illetve ciklikusan „működik” ez is, mint szinte minden a világon.
Továbbra is nyitott kérdés, hogy a döntéshozóknak az állami kiadások csökkentésével kellene-e reagálni. Ez ma már túlhaladottnak hat, és népszerűtlen is egyben. A monetáris és fiskális politika eszköztára azonban sok esetben nagyon korlátozott. A kamatok növelése vagy csökkentése, a pénzkínálat beszűkítése vagy bővítése, illetve a fiskális politika terén az adók emelése vagy csökkentése, illetve a költségvetési hiány kordában tartása vagy éppen elengedése lehet ilyen eszköz. A drasztikusabb és sok esetben súlyos rendellenességeket okozó beavatkozás lehet még az árszint szabályozása vagy az árak befagyasztása.
AZ OLAJ IS „BŰNÖS”
Ha a történelmi analógiákat kutatjuk, nem kell túl messzire menni a múltban. Az 1970-80-as években lezajlott, jelentős olajár-emelkedésekkel párhuzamosan megjelent a stagfláció. De az olaj ára már korábban is meghatározó volt a világgazdasági trendek szempontjából. Mégis, csak azóta szentelnek nagyobb figyelmet a gazdasági szereplők az olajár világgazdasági hatásainak. Az elmúlt 50 év kutatásai aztán sok esetben eltérő fontosságot tulajdonítottak az olajár nagyságának. Az viszont bizonyítottnak tekinthető, hogy az olajár jelentősen befolyásolja a gazdasági folyamatok alakulását. Még most is, amikor ezt az energiahordozót egyre inkább próbálják meg más egyébbel kiváltani. De ettől függetlenül is nyilvánvaló, hogy nem csak az olaj ára befolyásolja a gazdasági folyamatokat. Olyannyira nem, hogy akár fordítva is igaznak tekinthető az állítás. Amikor a gazdasági aktivitás csökken, csökken az olaj iránti kereslet is, ami lenyomja az árát. Aztán amikor már eléggé olcsó, az a felhasználást is növeli. E téren is egyfajta ingamozgás figyelhető meg. De a folyamatokat természetesen nem lehet kizárólag az olajár függvényében vizsgálni.
A NYOMÁS VELÜNK MARAD
Az inflációs nyomás a jelek szerint valóban jórészt az átmeneti jellegű tényezőkből származik, de nehéz megjósolni, meddig tarthat a hatás. Az ellátási láncok átrendeződése, a világgazdaságban a súlypontok áthelyeződése zajlik. Egy hosszú nyugalmi időszakot követően korábban is mindig hajlamosak voltunk megfeledkezni arról, hogy ismét felpöröghet az infláció.
A családi pénzügyek kezelésétől kezdve a jegybanki és kormányzati döntésekig, minden szinten érdemes újra átgondolni ezeket a kérdéseket. A közgazdaságtanban korábban kapaszkodónak hitt tézisek sok esetben megdőlni látszanak, vagy legalábbis máshogyan kell értelmezni őket. A folyamatosan változó feltételek eltérő intézkedéseket követelnek meg. Tehát még az sem állítható, hogy minden nemzetgazdaság esetében azonos intézkedések lehetnek hatékonyak, vagy éppen hiábavalók, netán elvétettek.
Azt is érdemes megjegyezni, hogy az inflációra vonatkozó ortodox megoldások gyakran költségesek, és komoly mellékhatásaik is lehetnek. Ilyenek például a cégek, vállalkozások tömeges csődje vagy a növekvő munkanélküliség. Az árszabályozás is esetenként, vagy ideig-óráig működött. Tisztában kell lenni ugyanis azzal is, hogy a magas inflációt főként a várakozások, és nem a gazdasági fundamentumok hajtják. Esetenként az átmeneti bér- és árszabályozások hatásosak lehetnek.
Az elmúlt évtizedekben jelentős előrelépést tettek a feltörekvő országok bankjai az anticiklikus monetáris politika alkalmazása terén. A koronavírus-járvány okozta gazdasági válság során számos fejlődő gazdaságban a jegybank nemcsak a kamatlábakat csökkentette, hanem különböző új, a piac megfelelő működésének helyreállítását célzó intézkedést is alkalmazott. Ezek hatásainak elemzéséből érdekes dolgokat lehetne leszűrni, és a közeljövőben ez meg is fog történni.
Az élelmiszerárak globálisan már a pandémia előtt emelkedni kezdtek, a folyamat azonban országonként eltérően zajlott. Jelenleg még mindig az a helyzet, hogy az élelmiszer-infláció felgyorsulhat több tényező miatt. Ez olvasható az IMF egyik korábbi elemzésében is. A jelenlegi drasztikus élelmiszer-drágulás három tényezőre vezethető vissza. Az okokat keresve megállapítható, hogy az emberi fogyasztás, valamint az állati takarmányozási igény is jelentősen emelkedett. Ennek egyik oka, hogy sokan a tartalékolni kezdtek a pandémia miatt. Időközben a nagy élelmiszer-termelő országokban, Argentínában, Brazíliában, Oroszországban és az Egyesült Államokban is kevesebb terményt sikerült betakarítani, ami az időjárási tényezőkre vezethető vissza. Mindezekből az állapítható meg, hogy az infláció az év első felében is velünk marad.
