Ismert eddigi történelmünk során változó volt a falvakban és a városokban élők száma. Azt hihetnénk, hogy lineárisan növekedett a városokban élők aránya, de ez nem így volt. A városi lakosság az ókorban alig érte el a teljes népesség ötödét. Aztán a középkorban „visszalépés” történt, még alacsonyabb volt ez az arány. Ma viszont az emberiség több mint fele már városokban él, ami a történelem során még sosem fordult el. Vidékünket, szűkebb környezetünket is a falvak elnéptelenedése jellemzi, miközben a nagyobb városok lakossága még a kedvezőtlen demográfiai trendek ellenére is gyarapszik. Az ilyen növekedésnek is vannak azonban határai.
Egészen a 19. századig az emberek legnagyobb része földművelésből és állattenyésztésből élt. Kellett a sok földművelő és állattartó, akik el tudták látni élelemmel a városok növekvő lakosságát is. Csupán száz éve – ami történelmi léptékben mérve csak egy pillanat – bolygónkon tíz emberből csak kettő élt városban. Az ipari forradalmak vívmányai, a modern eszközök azonban feleslegessé tették a kézi munkaerő tömeges alkalmazását a mezőgazdaság több szegmensében. Ezért tömegesen költöztek faluról városba az emberek. Az ipar felszippantotta a frissen érkező, általában képzetlen, de olcsó munkaerőt. A falvakból érkezők egy jobb élet reményében a gyárakban, boltokban, irodákban helyezkedtek el, felhagytak hagyományos életmódjukkal.
A trend a történelem folyamán nem volt töretlen, így az sem biztos, hogy a jövőre nézve is töretlen lesz. A Római Birodalom egykori városlakóihoz képest sokkal rosszabb életkörülmények között éltek például a középkori polgárok. Vízvezeték nem minden városban volt, a szennyvízelvezetés (sok helyen máig is) megoldatlan maradt. A háztartási szemét a házak udvaraiban, az utcákon halmozódott fel. Az ókori közösségek sok esetben „haladóbbnak” számítottak, mint a középkoriak.
A KÍNAI FORDULAT
A lakosság falvakból a városok felé áramlásának témája szempontjából Kína története jellemzően tanúságos lehet. A hatalmas ázsiai ország kétszámjegyű gazdasági növekedése az 1980-as évektől állandósult. A mára a világ gyártóüzemévé vált kommunista államban abban az időben még csak az emberek 20 százaléka élt nagyvárosokban. Az arány mostanra több mint felére nőtt. Az elmúlt bő négy évtized alatt a kínaiak döntő többsége költözött városokba. Az ország bámulatos gazdasági fellendülésen ment keresztül, ami nem valósulhatott volna meg a falvakból beáramló munkaerő nélkül. Mostanra viszont a folyamat úgy fest, hogy elérte a csúcsát. A belső migráció ott is kezd alábbhagyni. Az egykepolitikában és a rohamos ipari fellendülésben minden logika szerint ez kódolva is volt. Ma már ott tartunk, hogy Kínában is munkaerőhiány fenyeget, miközben még nem is olyan régen állami támogatásokkal serkentették a kivándorlást is, hogy csökkentsék a munkanélküliek számát. A munkaerő iránti növekvő kereslet ott is felhajtó erővel bír a bérek szempontjából. De nem csak Kína esetében volt megfigyelhető a jelenség, hogy amikor az ipar olcsó vidéki munkaerővel történő ellátása lassul vagy kezd megszűnni, az ország gazdasági növekedése is lassulni kezd. A szakirodalom ezt úgy jegyzi, hogy az ország elérkezett az úgynevezett Lewis-féle fordulóponthoz.
A LEWIS-FÉLE FORDULÓPONT
Bekövetkezésének időpontját nem érzékelhetjük, mivel a fordulat csak utólag válik nyilvánvalóvá. Az Arthur Lewis által megfogalmazott fordulópontot sok ország esetében be lehet azonosítani. A Nobel-díjas közgazdász évtizedekkel ezelőtt megfogalmazott elmélete szerint egy-egy fejlődő ország ipari szektorának bérei tartós emelkedésbe kezdenek azt követően, hogy a gazdaság felszívja a falvakból, vidéki, elmaradott régiókból érkező olcsó munkaerőt. A munkaerő költségeinek így generált növekedése a versenyképesség csökkenéséhez, azon keresztül pedig a gazdasági növekedés mérséklődéséhez vezet. Kínában is tipikusan ezek a tendenciák érhetők tetten, de nálunk és más országokban is megfigyelhetők „tünetei”. A fejlettebb országok pedig már túl vannak ezen a fordulóponton, más trendek váltak uralkodóvá.
Érdemes megjegyezni, hogy a tapasztalatok szerint a Lewis-féle fordulópont az, amikor sok fejlődő gazdaság a közepes jövedelműség csapdájába esik. Egy bizonyos szint elérése után pangás, stagnálás következik. Lewis növekedési modellje azért is aktuális, mert az egész világgazdaságban jellemzően megfigyelhetővé vált a folyamat. A korábban nem hozzáférhető munkaerő a feltörekvő gazdaságokban átvándorolt a feldolgozóiparba.
A világgazdaságnak nem áll már a rendelkezésére nagy számban elérhető alacsony költségű munkaerő a korábbi növekedési dinamika táplálására. Az utóbbi évek tapasztalatai mutatják, hogy a migráció erre már nem megoldás. A globális szinten bekövetkező Lewis-féle fordulópontnak mélyreható következményei vannak. Megszűnnek azok a tényezők, amelyek lenyomták a béreket és azzal együtt az inflációt is az elmúlt években. A fejlődő világban az elmúlt 50-60 évben rendkívül intenzív volt a városba történő népességmozgás. A munkaerő vándorlásának komoly gazdasági, társadalmi és kulturális vetületei is vannak. Egy összetett jelenség, mely időben és térben is folyamatosan változik, ezért folyamatosan figyelemmel kell kísérni, mert döntően meghatározza egy-egy közösség jövőjét.
