A Mini-Schengenről, a Nyitott Balkán koncepciójáról szólnak az utóbbi időben a hírek. A tervek szerint 2023-ban induló mini-Schengen kezdeményezéshez három balkáni állam csatlakozna. Az együttműködés célja, hogy megkönnyítse az emberek életét és javítsa az életszínvonalukat, nyilatkozták az érintett államok vezetői.
A múltban már számos hasonló elképzelés látott napvilágot, és volt olyan, amelyik egy ideig a gyakorlatban is megállta a helyét egy időre. Más esetekben kiderült, hogy a szép elképzelés valójában utópia, mert a gyakorlatban egyes személyek vagy csoportok önös érdekei felülírják az elképzeléseket. Reméljük, most nem ez fog történni, és a térség minden országa gazdaságilag is profitálhat a folyamatokból, ami valójában a politikai megbékélést is sokban előremozdítaná.
De vajon milyen tényezők befolyásolják azt, hogy az emberek mennyire látják meg a lehetőségeket, és mennyire tudják kihasználni a folyamatok előnyeit? A múltban több felmérés azt igazolta, hogy nagyon erős összefüggés van az antiszociális viselkedésmód elterjedtsége és az ország által jegyzett gazdasági sikerek között. Az egyik felmérés során a kísérleti eredményekhez egy, a társadalmunkat modellezni próbáló játék segítségével jutottak el. A Public Good Game során tizenöt ország négyfős csoportjait figyelték meg. A játékban mindenki szabadon dönthetett arról, hogy a jövedelmének mekkora hányadát adja be a közösbe. A befizetett összegeket megkétszerezték, és egyenlő arányban újra szétosztották a résztvevők között. Ezzel lényegében az adózást próbálták modellezni: rámutatni arra, hogy ha mindenki fegyelmezetten adózik, akkor a társadalomban a közjóléti szolgáltatások színvonalának növelésével meghatványozódik az, amit vissza tud kapni, ahhoz képest, amit akkor tudna elérni a pénzzel, ha megtartaná. Az ilyen modellekben azonban azok jártak a legjobban, akik megtartották a pénzüket. A közösből, a többiek által befizetett pénzből ugyanis ők is olyan arányban részesültek, mint a befizetők. A valóságban is hasonló a helyzet. Azok, akik valamilyen tevékenységet feketén folytatnak, nem fizetnek adót, de ugyanúgy használják az utakat, a gyermekeik iskolába járnak, orvosi ellátásban részesülnek stb. A kísérlet azt igazolta, hogy az ilyen játékban végül senki nem fizet a közösbe, és mindenki rosszul jár.
BÜNTETNI IS KÖLTSÉGES
A szóban forgó játék képe megváltozott, amikor bevezették, hogy a nem fizetőket a fizetők megbüntethetik. Azonban a büntetett személytől is elvettek egy egységnyi vagyont. A megbüntetettől elvett három egység viszont a közösbe került. Ez is a valóságot modellezte, hiszen tudjuk, hogy költséges valakit megbüntetni: működtetni kell az ellenőrző szerveket, le kell folytatni az eljárást stb. A büntetések bevezetése azt eredményezte, hogy a résztvevők elkezdtek együttműködni. Ez azt jelzi, hogy a valóságban is elegendő lenne következetesen alkalmazott büntetéseket bevezetni, hogy az együttműködés egy hatékonyabb, mindenki számára jövedelmezőbb fokozatát lehessen megvalósítani.
A játékban azonban arra az érdekes jelenségre is felfigyeltek, hogy egyesek nemcsak hogy nem adtak be a közösbe, hanem ők voltak azok, akik megbüntettek másokat. Ilyen modellek a valóságban is léteznek. A szakirodalom ezt hívja antiszociális viselkedésformának. Nem közgazdasági kontextusban az antiszociális viselkedés általában kóros személyiségzavarra, lelki betegségre utal. A kísérlet eredményei alapján kiderült, hogy országonként változóan alakul az antiszociálisan viselkedők aránya. A kutatók pedig azt állapították meg, hogy egy társadalomban minél több az antiszociális ember, annál kevésbé sikeres gazdaságilag a társadalom.
KINEK AZ ÉRDEKEIRŐL VAN SZÓ?
A dilemma valóban ott lappang társadalmunkban. Az egyéneknek a saját pénzük egy részéről való lemondás – a közös vagyon megnövelése és visszaosztása végett – jó üzlet. Még nagyobb üzlet azonban nem beadni a pénzt, közben részesülni a mások által beadott javak hozadékából. Kérdés azonban, hogy jó-e a logika menete. Ha abból indulunk ki, hogy a gazdaságilag kevésbé sikeres közösségekben van több az antiszociális egyénből, akkor annak fordított oka is lehet. Lehet, hogy azért van belőlük több, mert a társadalom kevésbé sikeres, elmaradott?
A hatékonyan működő ökoszisztémák jellemzője az együttműködés. Mondhatjuk, hogy fennmaradásunk kulcsa az együttműködés. Valószínűleg azért jutottunk a földi lét hierarchiájának csúcsára, mert minden más élő szervezetnél hatékonyabban tudtunk együttműködni. A piacgazdaságban az önérdek követése nem feltétlenül káros a társadalom többi szereplője szempontjából. Nem a mészárosnak vagy a péknek a jóindulatától várjuk az ebédünket, hanem attól, hogy ők a saját érdekeikre vannak tekintettel. „Nem emberiességükhöz, hanem önszeretetükhöz fordulunk, és sohasem emlegetjük előttük saját szükségletünket, hanem az ő előnyüket” – ismerte fel több mint 200 évvel ezelőtt Adam Smith skót klasszikus közgazdász és filozófus, akit a modern közgazdaság-tudomány atyjának tekintenek. Az egyének önös érdekei és az államok, pontosabban a vezetőik érdekei nem mindig egyeznek meg, ezt is figyelembe kell azonban venni.
