Kezdő újságírókoromban számomra az egyik legizgalmasabb munkafeladatnak számított, amikor a sajtó képviselői együtt járták végig a felügyelőkkel a város piacait. Egy-egy terepszemle során számos érdekes, sőt meghökkentő dolog derült ki, amiről napokig cikkeztünk, mégpedig úgy, hogy konkrétan, nevén nevezhettük meg a vétkeseket, vagyis jelentettük meg az újság hasábjain, hogy kit miért büntettek meg vagy tettek feljelentést ellene.
Azóta sok-sok év telt el, megváltozott a felügyelőség munkamódszere, a hatáskörök is mások lettek. Én időnként mégis szívesen csatlakoznék a felügyelőkhöz, mert sok mindenre kíváncsi vagyok,például arra, hogyan tudnak szemet hunyni olyan dolgok, jelenségek felett, amelyeket – ahogy mondani szokás – csak a vak nem látja.
A helyszín Újvidék egyik legforgalmasabb útkereszteződése, amiről a Vajdasági Közegészségügyi Intézet számtalanszor megállapította, hogy a város egyik legszennyezettebb pontja, mert a levegőben a káros anyagot koncentrációja jóval meghaladja a megengedett szintet.
Az úttesttől mindössze néhány méterre lévő utcai büfének a nyitott pultján sorakoznak a különféle salátákkal és öntetekkel teli tálak. Mindenki kedvére válogathat, szemügyre veheti a kínálatot. Egyik-másik vásárló, miközben hosszasan töpreng, köhög, nagyokat tüsszent a zsebkendőjébe, de a legtöbben nem ezt teszik. Az elárusítólány pedig egymás után tömi a lepénykékbe a plyeszkavicát, salátát, locsolja majonézzel – mármint, ki hogyan óhajtja az eredeti leskovaci különlegességre keresztelt kaját. Közben fizettet is, fogdossa a pénzt, válogat az aprópénz között...
Az egyik tálban légy mászik, nem tudtam szó nélkül megállni és odaszóltam az árusnak, hogy takarja már le. Kissé kelletlenül tette, hiszen a hirtelen előkapott papírdarab kevésbé volt mutatós és vevőcsalogató, mint a saláták, öntetek kavalkádja. Mondanom sem kell, hogy nem vásárlási szándékkal mentem oda, s miután szétnéztem, azonnal továbbálltam.
Rohanó hétköznapjaink során nyilván gyakran megesik, hogy nincs időnk vagy lehetőségünk kiadós étkezésre, csak bekapunk valamit egy utcai büfében. De bármely évszakról legyen szó, mindenképpen oda kellene figyelni, hogy hol enyhítjük éhségünket, és mivel.
Bármilyen ennivalót vásároljunk is, arra mindig szánjunk időt, hogy vessünk egy pillantást a helyszínre; ha piszkos, elhanyagolt, vagy az eladó keze, köpenye szutykos, netán azt látjuk, hogy ugyanazzal a kézzel veszi el a pénzt, mint amelyikkel az ételt adja, akkor keressünk másik helyet. Ha a sütöde környékén átható olajszag terjeng, azt jelzi, hogy már a sokadik eresztést sütik benne. Bármennyire kedveljük a darált húst, húsos tölteléket, tojást tartalmazó ételek fogyasztását, érdemes meggondolnunk – mondják egészségünk éber őrei.
Nem tudom, hogy a közegészségügyi intézet szakemberei miként vélekednek az utcai gyorsbüfékről, mert számomra nem világos, hogyan adhat a hatóság engedélyt megnyitásukra, legalábbis bizonyos helyszínek esetében. Részemre ez annál érhetetlenebb, mivel ahhoz, hogy valamilyen üzletet nyisson, majd működtessen, szigorú feltételeknek kell eleget tennie, és azokat, akik nem tartják be a szabályokat, kíméletlenül megbüntetik. Így történt meg, hogy az egyik újvidéki magánvállalkozó ellen azért tett feljelentést a felügyelőség, mert az irodája előtt nem volt lábtörlő, bent pedig esernyőtartó...
