Annyi mindent megeszünk, és „megetetnek” velünk egy életen át. A felgyorsult, pénzhajhász életmód során senkinek sem jut eszébe elgondolkodni arról, hogy vajon mivel etették a jószágot, s betartották-e az állat-egészségügyi előírásokat. Pedig volna mire odafigyelni. Egyes országokban ugyanis az összes felhasznált antibiotikum 80 százalékával az állatok növekedését serkentik – tette közzé a napokban Genfben az Egészségügyi Világszervezet (WHO). Arra szólította fel az állattenyésztőket, hogy hagyjanak fel ezzel a gyakorlattal, ne tömjék fölöslegesen az egészséges állatokat azért, hogy gyorsabban növekedjenek.
Gergely Árpád felvétele
Tisztában kell lennünk azzal, hogy manapság már nemcsak akkor szedünk antibiotikumot, amikor az orvos felírja, hanem például amikor boltban vásárolt húst eszünk, és nem mi magunk hizlaljuk, tartjuk, vágjuk az adott jószágot. A nagyüzemben nevelt állatoknak ugyanis rendszeresen adnak antibiotikumot, hogy megelőzzék az állatok megbetegedését. A vágóállatokat antibiotikummal „tömik”, hogy megóvják őket a fertőzésektől, ám ezeknek a szereknek hizlaló hatásuk is van – nemcsak a levágásra váró állatokra, hanem azokra is, akik megeszik a húsukat vagy megisszák a tejüket. A fogyasztók egészségvédelme szempontjából alapvetően fontos, hogy a kezelt állatok termékei az élelmiszerláncba csak a készítményre meghatározott élelmezés-egészségügyi várakozási idő letelte után kerülhetnek. Ellenkező esetben ezen állatok húsának elfogyasztásával mi magunk is antibiotikumot viszünk be a szervezetünkbe. És csodálkozunk, ha püffed a gyomor, vagy bélpanaszokkal küzdünk.
Az élelmiszer-termelő állatok gyógykezelése során összességében nagyobb mennyiségű antibiotikumot használnak, mint a humán orvoslásban, de a pontos helyzet országonként és gyógyszertípusonként eltérő. Nem lesz egyszerű feladat az antibiotikumok használatának visszaszorítása, azonban ezt kell tenni annak érdekében, ha az emberek azt szeretnék, hogy a bakteriális fertőzések gyógyítására használt gyógyszerek továbbra is hatásosak legyenek. Dániában évente kicsivel kevesebb mint 50 milligrammnyi antibiotikumot használnak egy kiló élősúlyú húsra. Egyes országokban azonban sokkal több szintetikusan is előállítható anyagot használnak el az állatokra, mint az emberekre, az Egyesült Államokban például ez az arány 70–30 százalék között oszlik el, az állattenyésztés javára!
Az ilyen tendencia könnyen az úgynevezett szuperbaktériumok elterjedéséhez vezethet, amelyek sokkal ellenállóbbak a gyógyszeres kezelésekkel szemben, mindez – egy brit tudományos csoport előrejelzései szerint – 2050-ig évente 10 millióval több halálesethez vezetne fertőzések miatt, valamint 100 milliárd dollárral növelné az idevágó költségeket. A tudósokat a Kínában nemrég felfedezett, minden ismert antibiotikummal szemben ellenálló mcr1 gén sarkallta további kutatásokra. A gént Dániában is megtalálták már!
Mi a helyzet nálunk? Mennyire biztonságosak egészségügyi szempontból az élelmiszerek? Való igaz, Szerbiában tőkehúst még nem vontak ki a forgalomból azért, mert túlzott antibiotikum-mennyiséget találtak benne. Örökös kérdés, miért nem kezd végre működni a Nemzeti Referencia Laboratórium, amelynek megalapítására évekkel ezelőtt az Euróapai Uniótól eurómilliókat kapott az ország? Miért halogatják a megnyitását? A feledékenyebbek kedvéért: az említett laboratóriumot többször már „megnyitották” a napi politika igényeinek megfelelő időpontokban, újságírók jelenlétében, nagy hűhó közepette! Később azonban kiderült, hogy az említett labort nem akkreditálták, azaz hivatalosan nem kapta meg a működési engedélyt. Ennek a tejtermelők látták eddig tetemes kárát, mert a tejgyárak saját laboratóriumaikban végzik a vizsgálatokat, ezáltal eredményesen fölözik le a hasznot!
Nyílt titok: Szerbiában baj van, nagy baj, az élelmiszerek minőségének ellenőrzésével. A helyzet ismerői azt állítják, ez a tény képezi a korrupció melegágyát. Két évvel ezelőtt tudódott ki például, hogy az exportőrök hétmillió kilogramm olcsó, harmadosztályú, nehézfémekkel és antibiotikumokkal szennyezett darált húst hoztak az Európai Unióból, olyat, amelyet ott emberi táplálkozásra nem használhatnak! Ennek a „darált húsnak” nevezett szemétnek a kilogrammjáért akkor mintegy 60 dinárt fizettek a mi leleményes „üzletembereink” és virsli, szalámi formájában adtak túl rajta! Na most érthető, hogyan van az, hogy röpke néhány év alatt mesebeli gazdagságot szereztek nálunk olyan vágóhidasok, (irodaszagú csinovnyikok), akik a múlt század kilencvenes éveiben jöttek ide két kofferrel, manapság pedig termőföldjük, meg ki tudja hány jószágfarmjuk, meg ki tudja még mijük nincs…
Száz szónak is egy a vége: a cél szentesíti az eszközt. Millió éhes szájat kell megetetni. A szociális békét, no meg a jól fizetett kiváltságokat meg kell valahogy őrizni – ha kell, hazugságok árán – még a polgárok egészségének árán is! Így működnek a „ne kérdezd, honnan származik az első milliócskám” alapelvet valló társadalmak!
