Szerbia lélekszáma az utóbbi évtizedben több mint 350 ezerrel csökkent. Ilyen ütemben 2030-ra hétmillió alá (körülbelül 6,82 millióra) csökken a populáció – számolt be a hónap elején a statisztikai intézet.
Ezek a lehangolónak számító demográfiai mutatók bennem rendhagyóan egy olyan gondolatfolyamot indítottak el, ami minimum kétségessé teszik a kesergés indokoltságát. Ha ugyanis globális vászonra szélesítjük, az ábra a következő:
Ahhoz, hogy az emberek száma bolygónkon elérje a milliárdot (1800-as évek eleje) több mint 250 ezer év kellett. Mindössze további 100 év alatt (1920-as évek) lélekszámunk megkétszereződött, majd félennyi idő alatt (1970) újra duplájára – négymilliárdra – nőtt. (Az 1950 és 1987 közti 37 év jelentette a legszignifikánsabb demográfiai robbanást, amikor a populáció 2,5-ről 5 milliárdra nőtt.) Az össznépesség ma meghaladja a 7,6 milliárdot. Minden egyes nap egy németországnyival, 80 millió emberrel vagyunk többen.
E szaporaságnak érthetően magas ára van. Számos fajt irtottunk és irtunk ki folyamatosan. Szennyezzük élőhelyeiket, ellehetetlenítjük létüket s tönkretesszük környezetünket, kétségessé téve önnön jövőnket is. Csupán egyetlen példa a hosszú sorból: a Föld tüdejét, a globális klíma alakulását is döntően befolyásoló, számos ritka növény- és állatfajnak otthont adó amazonasi erdőket kíméletlenül irtjuk. A 70-es évek óta 770 000 km² trópusi erdő vált a lángok és a fűrészek martalékává. Ez 10 szerbiányi terület. Évente egy vajdaságnyinál is nagyobb erdőség semmisül meg.
Egyre kevesebb faj tud mellettünk meg- és fennmaradni. Jószerivel azért, mert amellett, hogy egyre nagyobb a táplálék- és energiaigény, azok, akik szemléletváltást, észszerűbb elosztást és gazdálkodást kezdeményezhetnének, rendszerint vonakodnak lépni, inkább az „amíg a mandátumom tart”-ot favorizálják. Közben egyre fogy a cselekvési idő. Jószerivel már el is fogyott.
Meg aztán az is egy sajátosan emberi attitűd, hogy tévedhetetlennek aposztrofáljuk magunkat, mert ugye mi vagyunk a teremtés koronái. E narciszoid elégedettségünk pedig végső soron abból táplálkozik, hogy nem volt alkalmunk nálunknál különb, okosabb fajt megismerni. Még csak detektálni sem.
Pedig...
Itt egy digresszióhoz folyamodok, mellyel tovább szélesedik a kép.
Tejútnak nevezett galaxisunkat mintegy 300 milliárd csillag alkotja. Mennyi is ez?
Szemléltetésképp vegyünk pl. egy csapott evőkanálnyi cukrot. E 14 grammban mintegy 10 ezernyi cukorkristály van. Némi alapfokú matematikázással kiderül, ahhoz, hogy 300 milliárdnyi cukorszemcsénk legyen, 420 tonnányi cukrot kell felhalmoznunk. Tekintélyes cukorsüveg, ha nem is akkora, mint Rio de Janeiro azonos nevű (eredetiben: Pão de Açúcar) nevezetes dombja. Gondoljuk most hozzá, hogy e 420 tonnás cukorsüveg minden egyes kristályszemcséje egy csillagnak felel meg!
E 300 milliárd Nap mindegyike körül bolygók keringenek. A kérdés, mely a puszta statisztikán túl foglalkoztat bennünket; vajon egyedül vagyunk-e?
Kielégítő választ a valószínűségszámítás s jelenlegi asztrofizikai ismereteink adhatnak. Lévén, hogy keresésünket a szerves életre szűkítjük, úgy csak a Földünkhöz hasonló bolygók érdekelnek bennünket, azok, amelyek az ún. lakhatósági zónában keringenek csillaguk körül, ami cseppfolyós halmazállapotú víz jelenlétét szavatolja. Galaxisunkban mintegy 500 millió ilyen valószínűsíthető. 500 millió bolygón adottak hát a földihez fogható körülmények, ezáltal pedig az élet.
Mivel azonban intelligens faj(ok) után kutatunk, ezt az 500 milliót „az idő szitáján” is át kell szűrnünk, hiszen 4,5 milliárd éves „pályafutása” alatt a Föld is számos kataklizmát élt meg. Legalább öt armageddont tud már maga mögött; legutóbb – 66 millió évvel ezelőtt – az előtte 160 millió évig egyeduralkodó fajként élő őshüllők és akkori élőlények kétharmada pusztult ki, hogy helyüket fokozatosan az emlősök, ezen evolúciós lánc végén pedig a homo sapiens vegye át.
Egy bolygó – időnként fajkihalásokkal járó – történetében tehát az időtényező is elhanyagolhatatlan. Ha 250 ezer évvel ezelőtt itt valaki intelligens lényekkel igyekezett volna kapcsolatba lépni, vagy mindössze 250 évvel ezelőtt rádiójelet remélt volna észlelni, úgy kénytelen lett volna megállapítani, fejlett civilizációnak nyoma sincs a Földön.
Ha tehát ezt az időbeli egybeesést is az egyenletbe helyezzük, végkövetkeztetésként kiderül: galaxisunkban LEGALÁBB EGY BOLYGÓN van értelmes élet. Erre mi magunk vagyunk a bizonyíték.
Lehangoló?!?
Az általunk belátható univerzumban levő galaxisok számát a közelmúltig 200 milliárdra becsülték, de újabb asztrofizikai mérések ennek tízszeresére, 2 billióra teszi számukat. Belegondolni is szédítő, ha még azt is hozzáteszem, milyen távlatokat nyit, ha Linde továbbra is vitatott multiverzumhipotézise végleg megerősítést nyer.
Ha ezúttal szándékosan „csőlátásra” is állítjuk tudatunkat, és beérjük 300 milliárddal, az se semmi.
Egy 420 tonnás cukorsüveg.
