A birkák fogynak, a migránsok maradnak

A Szabadka környéki homoki erdőben, a drótkerítéssel lezárt magyar határ közelében található a migránstanyaként elhíresült, egyre lepusztultabb Sunčani salaš, a Napfény tanya, amelynek környékén ma is élénk a forgalom. Amíg embercsempészek segítségével át lehetett jutni a magyar határon, addig sűrűn cserélődtek a tanyalakók. Amióta Magyarország felé dupla drótkerítés és megerősített határőrizet állja útját a migrációs hullámnak, hosszú hónapokra itt rekednek a migránscsoportok. Újra és újra próbálkoznak, de a legtöbbjüket elcsípik és visszaterelik a határ szerbiai oldalára. Kezdődhet minden előröl: várakozás, áttörési kísérlet, majd újabb várakozás.

BŐRÉBŐL KIFORDÍTOTT BÁRÁNY

A Sunčani salaš és az alig másfél kilométerre húzódó magyar határ között félúton egy kisebb facsoportban tanyázik egész éven át Ivica Matin juhász, aki három gazda mintegy kétszázötven birkáját legelteti a környéken. Azaz, hogy legeltette a közelmúltig. A szárkévékből és faágakból összeeszkábált fészer és a mellett álló drótkerítéssel bekerített juhászkunyhó lakója behajtott, pedig a tavaszias téli időben még maradhattak volna. A juhásztanyát a két nagy fehér kutya őrzi.

Behajtott a juhász, mert megsokallta, hogy sorban tűnnek el a rábízott jószágok. Az őrzésre felvállalt juhok közül tíznek nyoma veszett. Veszteség érte az erőd szélén lakó Szekeres családot is:

–  Mintegy ötven birkánk volt Ivica felügyelete alatt, ezek közül négyről biztosan tudjuk, hogy ellopták. A kutyák megtalálták az állatok maradványait a Sunčani salaš közelében. Minden gazda a saját jelezése alapján tudja kiválasztani a nyájból a saját jószágait. A migránstanya közelében megtaláltuk az egyik bárányunk lenyúzott bőrét, ebből másra nem tudunk következtetni, csak arra, hogy a migránsok vitték el, ették meg a bárányunkat – mondta Szekeres Ottó, aki egyébként természetvédelmi őrként dolgozik a szabadkai erdő védett területén. A természetvédelmi őrszolgálatnak már többször meggyűlt a baja a migránsokkal.

Ivica Matin juhász visszavonulójához az is hozzájárult, hogy tavaly húsvét előtt, április 14-ére virradó éjjel két ismeretlen, szerbül beszélő személy megtámadta a juhászt, megverték, megkötözték, majd egy harmadik személy segítségével egy utánfutónyi birkát elvittek. A tettesek azóta sem kerültek elő. Az esetről a Magyar Szó Birkalopás a határ közelében címmel számolt be.

A tavalyi birkarabláshoz képest a mostani birkalopások kevésbé voltak látványosak, de az eredmény hasonló a tavalyihoz, tíz birkának veszett nyoma az elmúlt néhány hónapban. A juhász éjjel már ki sem mert menni a kunyhójából, amikor a kutyák hangosan ugattak. A birkaakol fosztogatóit megpróbálta petárdákkal elriasztani, kevés sikerrel.

A meglopott, kárt szenvedett juhtulajdonosok nem is gondolnak a hatósághoz fordulni. A határ közelében illegálisan tartózkodó migránsokkal a rendőrség sem tud mit kezdeni, ha vissza is terelik őket valamelyik befogadóállomásra, nem tudják őket ott tartani. Egyszerűen tovább állnak, bíznak a segélyszervezetekben, hogy majd csak kapnak enni és inni, meg meleg ruhát és takarókat, hogy kihúzzák addig, amíg átjutnak a kerítésen és onnan az ígéret földjére Nyugat-Európába. Az Európai Unióba való bejutásban reménykedő migránsok személyazonosságának a megállapítása is gondot jelent, hiányosak vagy nincsenek személyi irataik. Messziről jött ember azt mond, amit akar. A migránsok maradtak, a birkák meg fogytak.

BASEBALLMÉRKŐZÉS

A múlt hét végén felkerestem a Sunčani salaš jelenlegi lakóit. A napos tanya valóban napos volt. Élénk zsivaj hallatszott a tanya felől. A januári tavasz az unatkozó migránsokat is jobb kedvre derítette. A lepusztult, kivert ablakú tanyához érve valódi baseballmérkőzés kellős közepébe csöppentem. A találékony migránsok lécekből baseballütőket fabrikáltak, a játéktér bázisait leszúrt karókkal jelölték ki és már kezdődhetett is a játék. Annyira belefeledkeztek a „sportolásba”, hogy ügyet sem vetettek az érkezőre. A dobó elhajította a labdát, az ütő azonban egyszer sem tudta megütni. Egymást váltották az ütők, de egyik sem találta el a labdát, amiért a másik csapat dobóját hibáztatták, ebből aztán vita és kiabálás lett, majdnem hajba kaptak.

Amikor a tanya melletti betonpárkányon ülőket próbáltam szóra bírni, igencsak tartózkodónak bizonyultak, annyit sikerült kiszedni belőlük, hogy mindannyian a messzi Pakisztánból érkeztek, és már hosszabb ideje itt rostokolnak a magyar határ előtt. A további válaszadástól elzárkóztak, mondván nem beszélnek angolul. Pedig a néhány egyszerű kérdésre nem lett volna nehéz válaszolni.

A baseballmérkőzés közben tovább folytatódott, a legnagyobb hangú fiatalember lehetett a főnök, mert, amikor a közelébe értem gyanakodva kérdezte, hogy ki az a másik személy, aki velem van az autónál. Megnyugtattam, hogy a barátom. A további újságírói kérdésekre a tanyán és környékén látottakból lehetett leszűrni a választ. A mintegy 20 fős migránscsapat nem szenved hiányt semmiből, jól táplált fiatalok benyomását keltették, egy részüknek még súlyfeleslege is van, ami a dupla drótkerítésen való átjutásnál, az alatta vagy felette való átmászásnál már hátrány.

A tanya, vagy ami még megmaradt belőle, amolyan rablótanya, a szobákban rakott tűz füstje feketére festette a falakat. A kitört ablakok helyét pokrócokkal takarták el. Az egyik „hálószobában” sok szürke pokróc és hálózsák volt. Egy kisméretű helyiségben tucatnyi ember egymást melegíti a fagyos éjszakákon, és mint barmok az ólat, belehelik a szobát. A konyha nem nyújt éppen szívderítő látványt, két-két egymás közelébe helyezett blokktégla adja a tűzteret, a téglák pedig megtámasztják a nagy kétfülű, kormos fazekat, amiben az étel készül. Egy az oldalára fektetett valamikori hűtőláda képezi a polcot és az élelmiszerraktárt.

A szemetet egyszerűen kihajítják a kivert ablakok helyén, a hulladék már az ablak magasságáig ér. Kérdés, hogy hol van ilyenkor a tanya tulajdonosa, mert már bizonyára tudja, mit művelnek az ingatlanjával a hívatlan vendégek, akik a tető faszerkezetéből nyerik a tüzelőt. A humanitárius szervezetek és a civil önkéntesek nagy elhivatottsággal és buzgalommal hetente szállítják az utánpótlást. A konyhában tartósított dobozos tej és paradicsomlé, öt kilós liszt, tea stb. mutatják, hogy az alapvető élelmiszerekben nem szenvednek hiányt, ha meg éppen báránysültre éheznek, akkor az sem megoldhatatlan probléma, bár a négy lábon járó húskészletet elhajtották a környékről.

Mivel a tisztálkodási feltételek a minimálisnál is minimálisabbak, a segélyszervezetek ezen a téren is próbálnak segíteni, a fogápoló és tisztálkodó szerektől kezdve sok mindennel ellátják a migránsokat, akik patthelyzetbe kerültek, a több ezer kilométer megtétele után hónapok óta itt rostokolnak a határzár tövében. Az ő szemszögükből szemlélve innen már nincs visszaút, de a cél előtt megtorpanni és csak várni és várni, idegölő lehet, ezért aztán jól jön lazításként egy pezsdítő baseballmérkőzés.