Gergely Árpád fotója
Az EU-ban semmi sem megy gyorsan. Hiába, a demokrácia malmai is lassan őrölnek. Az utóbbi időben azonban Brüsszelben úgy érzékelik, hogy néhány tagállamban nem tartják tiszteletben a szövetség egyik-másik alapértékét, köztük épp a demokrácia játékszabályait, sem a jogállamiságot.
A helyzet egyre több bosszúságot okoz azoknak, akik a kijelölt kerékvágásba szeretnék visszazökkenteni az onnan elkalandozókat. Egyéb gondok is akadnak, amelyeket orvosolni kell(ene), ráadásul egy példátlan ügy halaszthatatlan megoldást igényel: Nagy-Britannia kiválásának levezénylése (uniós kotta alapján).
Bár az EU eléggé elfoglalt saját gondjaival, a múlt héten azért tett egy gesztust a hozzá igyekvő hat nyugat-balkáni államnak. Az Európai Bizottság (EB) február 6-án bővítési stratégiát ismertetett, benne hívószavakkal, bátorításokkal, s egy évszámmal (2025), amely akár a belépési dátum is lehet egyik-másik tagjelölt számára. Persze a feltételek és elvárások sem maradtak ki az EU és a „hatok” kapcsolatának jövőjét felvázoló dokumentumból.
A már tárgyalásokat folytató Szerbiát és Montenegrót kissé lelombozhatta az üzenet, hiszen előzőleg alighanem abban bíztak, hogy kapnak egy rögzített időpontot a belépésre. Az EB azonban a tőle megszokott módon szólalt meg: javasolt (ám csatlakozási dátumot biztosra nem ígért) és biztatott, miközben a teljes jogú tagság feltételeinek teljesítésére is emlékeztetett.
Hovatovább azt is nyomatékosította, hogy a bővítési stratégiában szereplő 2025 nem tekinthető „a csatlakozás rögzített időpontjának, és nem is a céldátuma”. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy Szerbia addig nem érkezhet meg az EU küszöbére.
Nem mellesleg az EB eddig már többször megerősítette elkötelezettségét a nyugat-balkáni országok uniós tagsága iránt, feltéve, hogy megfelelnek a követelményeknek. Az utóbbi megfogalmazást korábban sokan nem vették komolyan Szerbiában. Talán azt remélték, hogy tétlenkedéssel és ügyeskedéssel is sikerül hipp-hopp beugrani az Unióba, s akkor majd dől a brüsszeli pénz.
Tévedtek. Ilyenre nem számíthatnak. Különösen azóta nem, hogy a 2004-es nagy bővítés óta kiderült: az akkor csatlakozott keleti tagállamok némelyike az – önként (!) vállalt – uniós (jog)szabályok, előírások, értékek, szellemiség és elvek egy részéhez is felelőtlenül viszonyul, sőt – az EB szerint – itt-ott durván meg is sérti azokat.
Renegátokra nem lesz szükség a jövőben. Brüsszel és a közösség alapértékeihez (például a működő jogállamhoz vagy a demokratikus normákhoz) ragaszkodó társállamok nem kérnek belőlük. Ezért igyekeznek megváltoztatni a külön utasok viselkedését, illetve megakadályozni, hogy az erre hajlamosak a közös házba kerüljenek.
A tagjelöltektől emiatt valószínűleg már nemcsak azt várják el, hogy maradéktalanul teljesítsék az uniós jogrendszerben megfogalmazott kötelezettségeket és feltételeket, hanem egy kicsivel többet is. Mindenekelőtt azt, hogy a jövőben, immár társállamokként folyamatosan igazodjanak hozzájuk, s az EU legfőbb eszméivel, demokratikus gyakorlatával és (íratlan) szabályaival összhangban cselekedjenek.
Tanácsos lenne meghallani ezeknek a meghatározó uniós erőknek a szavát. A néhány keleti tagállam okozta zűrzavarhoz hasonló állapotokat ugyanis a jövőben már nem tűrnek el.
Nem mellesleg azért is, mert az EU-nak belső civakodás és felfordulás nélkül is akad épp elég problémája. Akár az orosz és kínai nyomulás, bomlasztás, akár Washington ellenséges viselkedése miatt; a migránskérdésről, a populista, nacionalista politikusok hangoskodásáról, a terrorveszélyről, a külső határőrizet gyengeségeiről és egyebekről nem is beszélve.
Mindazonáltal az EU várja a balkániakat, ám kizárólag a stabil és egymással békében élő (jog)államokat. A nagyobb fogadókészségre utal az is, hogy immár hatékonyabb, gyorsabb és célzottabb pénzügyi támogatással is ösztönözni kívánja a „hatokat”. Az EB bővítési stratégiája (szándéka) a következő 2 évre kilátásba helyez továbbá szakértői segítséget, befektetéseket, kiterjedt energetikai együttműködést és digitális fejlesztéseket is.
A kapcsolatok szorosabbra fűzése a nyugat-balkáni országokkal egyre fontosabb az EU-nak. Mindenekelőtt saját érdekből. A tagjelöltek buzdításával, felkészülésük támogatásával ugyanis szeretné akadályozni Moszkva és Peking gazdasági-politikai befolyásának a növekedését a térségben.
Brüsszelben ugyan senki nem véste kőbe a csatlakozási céldátumot, ám a legújabb bővítési stratégia mégis teljesíthetőnek ítéli, hogy a felkészült nyugat-balkáni államok akár már 7 év múlva bejussanak a közösségbe.
Jelenleg Szerbia és Montenegró lehet erre esélyes. A 2025-ös csatlakozás azonban Szerbia esetében túlzottan ambiciózusnak tűnik, és csak ideális esetben valósulhat meg.
Az országnak herkulesi munkát kell elvégeznie ahhoz, hogy a jövő évtized közepén az Unión belül legyen. Például ki kell építenie, s meg kell szilárdítania a hatékony jogállamot, az átlátható pénzügyi-gazdasági környezetet és a demokratikus intézményrendszert. A korrupció elleni harcban és a (gazdasági vagy épp a jogi) reformok végrehajtásában is vitézi küzdelem vár rá. Jelentős változtatásokat kell végrehajtania kül- (főként az Oroszországgal fenntartott) és a biztonsági politikájában, de más területeken is.
Legalább ennyire fontos a tartósan békés viszony kialakítása a szomszédjaival. Az egymás közti viták végleges és diplomáciai megoldása követelmény a többi nyugat-balkáni ország számára is.
Szerbia nincs könnyű helyzetben, hiszen Brüsszel elvárja tőle, hogy a problémamentes szomszédsági kapcsolatok megteremtése mellett hatékonyan működjön közre Koszovó státusának rendezésében is. Az EB a bővítési stratégiájában megerősíti: Belgrád és Pristina (Prishtinë) addig nem reménykedhet az uniós tagságban, amíg a viszonyukat nem normalizálják egy átfogó, jogi erejű megállapodásban.
Ja, és arról sem szabad megfeledkezni, hogy az EU-nak is fel kell készülnie az új tagok fogadására. Nyilván egy olyan miliőben, amelyre nem a jelenlegi bizonytalanság, viszálykodás és széthúzás nyomja rá a bélyegét.
