A hódegyházi ménkű

A ménkű csapna belé! – szoktuk volt mondogatni mérgünkben, miközben nem is gondolunk arra, hogy mi is az a ménkű és mi volna, ha tényleg a derült égből becsapódna egy kődarab. Valami hasonló élményben lehetett része a már öt éve megboldogult hódegyházi Nagy Vilmos vadásznak, amikor idestova harminc évvel ezelőtt egy nyár végi, augusztusi napon a szülőfaluja határában, valahol fél úton Hódegyháza és a lebontott Terján falu között, puskával a vállán őrizte a galamboktól a szövetkezet napraforgóját. Emberünk igencsak meglepődhetett, amikor a közelben egy, a levegőben süvítve, fütyülve száguldó kődarab csapódott a földbe.

A ménkű csapott le akkor. Legalábbis ezt mesélte a fegyveres őrző-védő szolgálatból hazaérve a feleségének, Annus néninek, és egy néhány centiméteres, csillogó kődarabot mutatott neki, ami állítólag a földbe fúródott meteoritból származott:

– Ez igaz volt, nem csak úgy mondják – kezdte a meteorit-becsapódás történetét Annus néni. Még a nyolcvanas években történt, ezt onnan tudom, hogy a Vilmos férjem 85-ben volt beteg, az eset pedig még ennek előtte néhány évvel történt. Traktorista volt a szövetkezetben, de mivel vadász is volt, az igazgató megbízta, hogy őrizze a „tényérricát” a falutól északra, a Terján felé elterülő földeken, mert a sok galamb, meg vadgerlék, amikre az olaszok is előszeretettel vadásztak, igencsak tizedelték a „tényérricát”.

Már esteledett, amikor hazaért a férjem a „tényérrica” őrzéséből és a markában szorongatott valami kődarabot. Két darabot talált a lukban, ahova becsapódott az égből lezuhanó kő, amely, mint mondta, még sütött, amikor odament, hogy megnézze, mi volt az, ami lezuhant az égből. Amikor a kő ütötte lukba benyúlt, ki tudta tapintani, hogy van még ott több meteoritdarab is. Meteorit volt, ha már az égből suhant le.

Vilmos nem egyedül volt akkor, a közelben egy juhász legeltette az állatait. Talán szentmiklósi lehetett a juhászember, de nem emlékszek, hogy említette volna a nevét, hogy ki volt vele, amikor a meteorit fütyülve az égből lecsapott a közelükben. Még világos nappal, délután volt, amikor a furcsa eset történt. A férjem a meteorit darabjaiból adott a munkatársai közül a Horváth Jóskának, meg a szövetkezet igazgatójának, a két éve elhunyt Tóth Károlynak is – emlékezett vissza a nem mindennapi esetre Annus néni. Elmondta még, hogy az esetnek híre ment a faluban, és sokáig beszéltek róla az emberek, hogy hová és mekkora ménkű csapott le a falu határában. Szájról szájra terjedt a történet, mint a népmese, és már azt mesélték, hogy szakajtó nagyságú meteorit zuhant le, nagy por és füst kavargott az izzó kődarab nyomában, amelyre, amikor rápisáltak, csak úgy sercegett. Mindez azonban csak szóbeszéd, a hódegyházi ménkű nem lehetett nagyobb egy gyermek öklénél.

Annus néni szomszédságában lakik Tóth Károly fiatalabbik fia, Tóth Attila, aki földdel vergődik meg jószágokat tart. Nála sikerrel kopogtattunk meteorit-ügyben, mert a mai napig megőrizte azt a furcsa, a törés mentén élénken csillogó kődarabkát, amit annak idején Nagy Vilmos adott az apjának. Attiláék egy porcelán díszhal szájában tartják ma is a különleges ereklyét.

– Amikor az eset történt a nyolcvanas években, én még fiatal gyerek voltam, de élénken emlékszem rá, amikor az apám mutatta a markában, hogy micsoda ritka kődarab, meteorit hullott le a szövetkezet napraforgóföldjére. Vilmos bácsi különben nagy mesélő volt, nagy feneket kerített a történetnek. Füstölt, fütyült, lángolt és világított, majd hatalmas robajjal csapódott be a kődarab a földbe, csak úgy porzott a környék és mély lukat ütött a talajba – adta elő a történetet.

A szövetkezetben hitték is meg nem is, amit a Vilmos bácsi mesélt. Néhány napra a történtek után, amikor este szokás szerint iszogattak a hodicsi bódé előtt, öten-hatan felkerekedtek és kimentek motorbiciklikkel a határba, hogy a Vilmos mutassa meg nekik, hogy hova csapott le a ménkű, mert ők addig bizony nem hiszik el az előadott meséjét. A sötét éjszaka ellenére csakhamar meg is találták a becsapódás helyszínét, de már nem volt benne semmi kőre emlékeztető, meglehet, hogy a Vilmos bácsival együtt a közelben legeltető juhász szedte össze a megmaradt meteoritdarabokat, ezt már több évtized távlatából nehéz lenne kideríteni – mondta Attila, aki továbbra is őrzi a hódegyházi hullócsillag egy darabkáját.

A meteoritból kapott Horváth Jóska bácsi is, aki ugyancsak traktoristaként dolgozott a szövetkezetben, munkatársak voltak a Vilmossal.

– Napraforgó-éréskor, augusztus közepe volt a napraforgó-őrzés ideje, amikor a meteorit becsapódott. A napraforgó puskás őrzése nem volt igazán hatékony, mert a puskalövéstől a galambok átszálltak a parcella másik végébe és mehetett utánuk újra a vadász.

Az egykori 12 méter széles Csanádi út mentén őrizte Vilmos barátunk a napraforgót és az arra legeltető juhásszal beszélgetett, amikor nagy robajjal becsapódott a földbe a meteorit, legalábbis ezt a történetet tudtuk leszűrni Vilmos elbeszéléséből. A meteorit méretéről megoszlanak a vélemények, hogy mekkora is lehetett. Amikor néhány napra rá az esti borozgatás közben újra szóba került a meteorit, hatan, köztük a Vilmos is, felültünk a kéznél lévő három motorbiciklire és kimentünk a helyszínre, hogy mutassa már meg, hol csapott le a ménkű. A motorok lámpafényében megtaláltuk a becsapódás helyét, ami lehetett olyan szalmahordó kosár nagyságú kisebbfajta kráter. Már nem volt benne kő vagy más törmelék. Ettől kezdve tovább már senki sem kételkedett a meteorit-becsapódás hitelességében.

Én is kaptam a Vilmostól egy darabka meteoritkövet, és én úgy tudom, hogy egy tégladarabbal tört le belőle kisebb darabokat. Sajnos az én kövem elkeveredett az idők folyamán. A gyerekeim is játszottak vele, az iskolába is elvitték mutogatni, végül elkallódott – mondta Horváth gazda.

A Föld felszínét elérő meteoritok 95 százaléka kőmeteorit, melyek törésvonala mentén tömör kő vagy fényes fém és kő keveréke látható. A kőmeteoritnak ez a leírása tökéletesen ráillik a hódegyházi meteoritra, amelynek letört darabja fényes csillogású részecskék (szilikátok) és kő keverékét mutatja. Jó lenne, ha hozzáértő szakemberek vizsgálhatnák meg a kőzet összetételét, akik nagy valószínűséggel eldönthetnék, hogy valóban meteorit hullott-e alá az égből Hódegyháza határában.

Évente mintegy félezer üveggolyótól kosárlabda nagyságúig terjedő meteorit hullik le a Föld felszínére, de közülük csak kevés kerül emberi kézre. A talajt érő meteoritok összetételük alapján három csoportba sorolhatók: a kőmeteoritok (94,6%) szilikát ásványokból állnak; a vasmeteoritok (4,4%) vas-nikkel alapúak, és vannak még kő-vas meteoritok (1,0%). A szilikátok nem mások, mint a szilícium vegyületei, ezek csillognak a meteorit törésvonalán.

SZENT LŐRINC KÖNNYEI

Augusztus első felében az éjszakai égbolton gyakran látni felvillanó fényes csíkokat, amint a Perseidák néven ismert meteorfelhő apró darabjai elégnek a légkörben. Ez a legismertebb, fényes meteorokat és sűrű hullást produkáló meteorraj. A hullócsillagokat Szent Lőrinc könnyeinek is nevezik.

METEOR = HULLÓCSILLAG

A görög eredetű meteor jelentése: ég és föld között lebegő. Valóban, a meteorok (hullócsillagok) azok a világűrben keringő porszemek, amelyek a Föld légkörébe érve felizzanak és az esetek többségében teljesen elégnek. Csak az elégő por- és törmelékszemcsék neve a meteor. Az űrben keringő darabkák megnevezése a meteorid, és csak a Földre hulló darabok a meteoritok.