A Prosperitati Alapítvány házvásárlási pályázatán keresztül több száz vajdasági magyar családnak segített házhoz jutni a magyar állam. A házvásárlási támogatás ugyan nem jelent minden problémára azonnali megoldást, de jelentős anyagi terheket vesz le a családok válláról, és nagy mértékben megkönnyíti számukra egy-egy megfelelő méretű és állapotú ház megvásárlását. Ezáltal pedig nemcsak a lakhatást, de ezen keresztül a vajdasági magyarok itthon maradását is támogatja.
Két zentai családot meglátogatva jártunk utána, hogy mennyiben változott a pályázat nyerteseinek élete, amióta új házukba költöztek.
A Szabó Szabados család már régóta tervezte egy kertes családi ház megvásárlását. Tímea és Róbert korábban albérletben éltek a két kisfiukkal, de saját, nagy udvarral rendelkező házat szerettek volna venni. Már az első pályázati kiíráshoz összegyűjtötték a szükséges papírokat, de nagyon nehezen találtak megfelelő házat:
A Rác Szabó család: Norbi, Karolina, Norbert és Petra (Gergely József felvétele)
Norbert gyerekkora óta foglalkozik galambokkal (Gergely József felvétele)
– Amit először kinéztünk maguknak, annak legalizációs problémái vannak, a mai napig szántóföldként tartják nyilván a hivatalban. Egy másik házat különböző építési problémák miatt nem akartunk végül megvenni – magyarázta Róbert.
Így alakult, hogy csak 2017 őszén tudták beadni a pályázatot, majd a támogatási döntést követően idén júniusban költöztek be az új házukba. Összességében elégedettek a házvásárlással, hiszen végre szert tettek első saját otthonukra. A környéket is szeretik, közel van az óvoda is.
– Nagy segítség volt a tízezer euró, amivel támogatott minket az alapítvány. Ehhez nekünk még hozzá kellett tennünk a ház árából fennmaradó összeget, valamint az ügyintézés és a felújítás költségeit – mondta Tímea.
Hasonlóan kezdődik a Rác Szabó család története is: Norbert és Karolina szintén tavaly ősszel adták be a házvásárlási pályázatot, és idén májusban költöztek be az új házukba, ugyancsak albérletből.
– Az unokatestvéremtől hallottam erről a lehetőségről, és bár a férjem elég negatívan állt hozzá, én erősködtem, hogy próbáljuk meg. Jó ötlet volt, mert így jutottunk hozzá az első saját házunkhoz – mondta Karolina. – A támogatás nélkül életünk végéig albérletben élhettünk volna, így nagyon nagy segítséget jelentett számunkra a pályázat. Ezt a házat végre úgy szépítgetjük, ahogy nekünk megfelel. Az albérletünket is újítgattuk, de ez most más: ez a miénk, és a befektetett munka eredménye is a miénk marad.
Karolináék nemcsak óriási segítségnek tartják a pályázatot, de az alapítvány munkájával is maradéktalanul elégedettek.
– Rendkívül figyelmesek, le a kalappal azok előtt, akik ott dolgoznak. Sok problémánk adódott a folyamat alatt, de mindig nagyon gyorsan reagáltak, szinte azonnal válaszoltak a kérdéseinkre. Nagy segítőkészséget tapasztaltunk a részükről.
Az első ház, amit kinéztek, túl kicsi volt, ezért nem felelt meg a pályázati feltételeknek. Ezek a feltételek később ugyan módosultak, de addigra Karolináék már megtalálták a jelenlegi házukat, amivel teljes mértékben meg vannak elégedve.
Rác Szabó Karolina (Gergely József felvétele)
Sok a munka, de megéri
Alig néhány hónap telt el azóta, hogy a két család beköltözött új otthonukba. A felújítás és a szépítgetés jó úton halad, a házak otthonosak, a lakók boldogok. De a munkának még nincs vége: a beköltözés miatt szükséges munkálatok mellett el kell végezni azokat a feladatokat is, amelyekkel otthonosabbá és még inkább a család igényeire szabottá válik a ház.
A Szabó Szabados család szerint a házvásárlás egy kicsit mindig zsákbamacska: sok apróságra csak utólag derül fény. Náluk a kanalizációval volt kisebb probléma, de ezt az építészeti iskolát végzett Róbert szerencsére könnyen és szakszerűen helyre tudta hozni. Szerinte választhattak volna jobb állapotban lévő házat is, de nem jártak volna vele jobban.
– Egyik ház sem lehet pontosan olyan, amilyet mi szeretnénk, hiszen mindet valaki más számára építették. Ha nekem nem tetszik itt egy fal, lebontom, ha máshova szeretnénk az ajtót, átépítem azt is. Tehát egy jó állapotú házzal is rengeteg munkánk lenne, mire magunkra szabjuk. Akkor minek fizessünk érte többet?
Róbert és Tímea teljes egészében felújították a házat: ahol kellett, ajtót és ablakot cseréltek, új csöveket fektettek le, betonoztak, lebontották a falat. Maguk végezték ezeket a munkákat, fáradozásuk meg is hozta a jutalmát: meghitt, barátságos otthont, tágas udvart és gondozott kertet alakítottak ki saját maguk és gyerekeik számára.
Karolináék számára is sok a munka, de ez nem szegi kedvüket.
A szárnyasokat nem zavarja az építkezés (Gergely József felvétele)
– Sokat kell dolgoznunk a házon, mert előttünk már rég nem lakta senki. Mégis nagyon szeretünk itt. Ennek a háznak két szobája van, de most építünk hozzá még kettőt, ezekből lesz a nappali és a hálószoba.
Norbert kőművesként is dolgozik, így nem jelent számára problémát, hogy új falakat húzzon föl. A padlócserét, a csempézést is maguk oldották meg, egyedül az ablakok cseréjéhez volt szükség szakemberre. Az építkezés lassan, de biztosan halad, a gyerekek remélhetőleg még idén saját szobába költözhetnek.
Mindkét család úgy gondolja, hogy megérte a sok munka és befektetés.
– Egyszerű ez a ház, de a miénk. Olyan, amilyet mi szeretnénk. Nagyon örülünk annak is, hogy végre van udvarunk, ez már csak a gyerekek miatt is fontos. Korábban sokszor kérték, hogy engedjük ki őket játszani az utcára, most ez már nem gond: az udvarra bármikor kimehetnek – mondta Róbert.
– Nekik is nagyon tetszik az új ház, főleg ami az udvart illeti – tette hozzá Tímea.
A Rác Szabó gyerekek eleinte kevésbé örültek a költözésnek. Nem szerették volna otthagyni a megszokott környéket, a barátokat, a házat, ahol felnőttek. Mostanra azonban már nemcsak elfogadták, de meg is tetszett nekik az új ház.
– Ez nem csoda, hiszen ők is tudják, hogy amint végzünk a felújítási munkákkal, végre külön szobájuk lesz – magyarázta az édesanyjuk, és hozzátette, hogy az új környéken mindent megtalálnak: közel van a bolt, a piac, a pék, az orvos, a gyógyszertár is.
A Szabó Szabados család: Róbert, Tímea és a gyerekek (Gruik Zsuzsa felvétele)
Tervek a jövőre nézve
Tímeáék és Karolináék egyaránt itthon képzelik el a jövőjüket, nem vágynak külföldi életre. Ezért nem is volt számukra kérdés, hogy az albérletben töltött évek után belevágjanak-e a házvásárlásba.
– Sokan mondják, hogy itt nem lehet boldogulni, nekünk is sok ismerősünk ment el külföldre. De szerintem akkor se lenne jobb, ha utánuk mennénk. A sofőr munkámmal és a feleségem piacozásával össze tudunk szedni annyit, hogy minden fontosat megadjunk a gyerekeknek. Máshol lehet, hogy több pénzünk lenne, de nyaralni akkor sem járnánk gyakrabban vagy messzebbre, hiszen minden szabadságunkat itthon töltenénk. Itt vannak a szüleink, a testvérek, a barátok. Ezt mi nem akarjuk az anyagilag jobb életre lecserélni – mondta Róbert.
Hasonlóan vélekedik Norbert, aki „tősgyökeres zentainak” tartja magát, és sosem gondolkozott azon, hogy külföldre is el lehetne menni. Karolina is így látja, szerinte ha eddig megéltek, akkor ezután is meg fognak élni. Mindketten ragaszkodnak Zentához, itt nőttek fel, emlékek kötik őket a városhoz. Emellett úgy gondolják, hogy aki nagyon akar, az itthon is talál munkát.
– A férjemnek állandó munkahelye van, ami mellett kőművesmunkákat is elvállal, én pedig takarítóként dolgozom a kórházban. Nem élünk nagy lábon, azt a pénzt osztjuk be, ami van, de meg tudjuk teremteni az itthon maradás feltételeit. Norbi fiunk most megy középiskolába, CNC-marós lesz belőle, ő is itthon tervezi a jövőjét. Petra lányunk tízéves, egyelőre orvosnak készül, szerintem ő sem vágyik el innen, hiszen tőlünk azt látja, hogy nagyon szeretjük ezt a várost – mondta Karolina.
Tímea és Róbert számára nagyon fontos a család (Gruik Zsuzsa felvétele)
A Szabó Szabados gyerekek még kicsik – a kisebbik két és fél, a nagyobbik nyolc és fél éves –, nem gondolkoznak azon, hogy jobb lenne-e máshol élni. Kristóf, a nagyobbik fiú már iskolás, és a költözés miatt most új kihívással fog szembesülni: az iskola kicsit messzebbre esik a mostani házuktól, mint korábbi lakhelyüktől.
Mindkét házhoz nagy udvar és kert tartozik. Tímea hagymát és zöldségeket termel, ez őket is ellátja, és a piacra is jut belőle, Karolnia viszont egyelőre csak a család számára termel burgonyát, tököt, de ő is tervezi a veteményeskert bővítését, hogy jövőre már a piacra is jusson belőle.
– Libákat, kacsákat, csirkéket is tartunk, van egy csüngő hasú malacunk, a férjem pedig galambokkal foglalkozik – mondta Karolina. – A szárnyasállományt a későbbiekben tovább szeretnénk majd szaporítani.
Az elkövetkező hónapokban mindkét család tovább építi-szépíti a házat. Tímeáék, ha mindennel elkészültek, talán egy harmadik gyereket is vállalnak majd.
– Egy kislány is jó lenne a fiúk mellé – mondta Tímea.
– Ő is ilyen szép, nagymamától örökölt vörös hajjal, ugye? – fűzte hozzá Róbert.
