Exportálnánk, ha lenne mit

Kiemelt figyelmet szentelnek a jószágtenyésztői ágazat erősítésének, hiszen a világ számos országa igényt tart a szerbiai húsra – bizonygatják az államvezetés képviselői az elmúlt években, felsorolván azokat az intézkedéseket, amelyek értékelésük szerint ezt a célt hivatottak szolgálni.

A Szerbiai Gazdasági Kamara kimutatása szerint az ország tavaly megközelítőleg 151,8 millió amerikai dollár értékben exportált külföldre húst és húsipari terméket, ami 25,2 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. 2017-ben az előző évhez képest szinte megduplázódott a szarvasmarhahús exportja. A független szakértők viszont az üresen kongó istállókra és ólakra figyelmeztetnek, mondván, hogy Szerbiában nincsen annyi jószág, amennyi kielégítené a külföldi országok igényét.

A döntéshozók tavaly májusban jelentették be nagy csinnadrattával a bárányhús  Kínába való kivitelét, az idén pedig a Szerbia és Törökország közötti szabadkereskedelmi megállapodás alkalmazásának a megkezdését. Utóbbi megállapodás értelmében évente ötezer tonna marhahúst szállíthatunk – egyesek szerint csak szállíthatnánk – vámmentesen ebbe az országba.

Egy másik hatályos megállapodás értelmében Kínába évente 500 ezer tonna marha- és bárányhúst szállíthatna Szerbia.

A közelmúltban a szerbiai küldöttség kínai látogatásának alkalmával Aleksandar Vučić bejelentette, hogy az ázsiai ország illetékeseivel sertésköröm, -láb és -fej kiviteléről is tárgyal, mivel ezeket a termékeket értékelése szerint Szerbiában nem hasznosítják, azaz „egyszerűen kidobják”, Kínában viszont szívesen fogyasztják.

Másrészt a mezőgazdasági és a független szakértők igencsak szkeptikusak a szerbiai húsexport felvirágoztatásával kapcsolatban, szerintük hosszú időnek kell eltelnie ahhoz, hogy Szerbia kielégítse a keresletet.

Olykor az államvezetés képviselőinek a sorában is akad olyan, aki az egységes állásponttól eltávolodva nyilatkozik. Így Rasim Ljajić kereskedelmi miniszter nemrég kifejtette, hogy Szerbia 8700 tonna üszőhúst szállíthatna az Európai Unió piacára, viszont tavaly csupán 400 tonna üszőt szállított külföldre. Ljajić azzal kapcsolatban is szkeptikus volt – vagy még mindig az –, hogy Szerbia kielégíti Törökország vele szembeni, jelenleg 5 ezer tonnás igényét. Nem sokkal korábban Branislav Nedimović mezőgazdasági miniszter, Ljajićnál sokkal derűlátóbb hangnemben közölte, hogy Szerbia hamarosan korlátlan mennyiségben exportál marhahúst Kínába.

PRIORITÁS A MARHAHÚS EXPORTJA

Az idei év első nyolc hónapjában Szerbia a legtöbb húst és húsipari terméket a térség országaiba, nevezetesen Montenegróba – 29,5 százalék –, Macedóniába – 13,3 százalék – és Bosznia-Hercegovinába – 9,2 százalék – exportálta, de Törökország és Oroszország is egyre több húst vásárol Szerbiától – emelte ki lapunk kérdéseire válaszolva Jasna Stevanović, a Szerbiai Gazdasági Kamara (SZGK) keretében működő jószágtenyésztői egyesület munkatársa. Mint az írásos formában készült interjú folytatásában kiderült, a korábbiakhoz hasonlóan az idén is a marhahús volt az egyik legkelendőbb termék, mind frissen, mind fagyasztva. A marhahús tette ki az összes húskivitel 44,1 százalékát. A második legnépszerűbb szerbiai húsféle a szárnyashús, utóbbi a kivitel 21,8 százalékát teszi ki, a sertéshús pedig 18,4 százalékban jelenik meg a húskiviteli mérlegben.

A külkereskedelmi árucsere-forgalom tavalyi mutatóiból kiderül, hogy az export növekedése a marhahús esetében volt a legmarkánsabb. Szerbia tavaly 12 millió euró értékben exportált friss vagy fagyasztott marhahúst, ez a 2016-ban jegyzett mutatókhoz képest szinte 50 százalékos növekedést jelent. Ugyanebben az időszakban a szárnyashús és belsőségek, továbbá a csirkepástétom kivitele is nőtt és elérte a 3 millió eurót, viszont ezzel egyidejűleg növekedett ugyanezeknek a termékeknek az importja Szerbiába, így a behozatal tavaly elérte a 11 millió eurót – hangsúlyozta Jasna Stevanović, majd a folytatásban a legjelentősebb export húsipari termékek lajstromában a baromfihúst és az emberi fogyasztásra alkalmas baromfihús-hulladékot említette, amelyek exportja hosszabb ideje stabil, és évente átlag 3 millió euró értékben valósul meg. Az ország tavaly 32 millió euró értékben szállított külföldre kolbászjellegű húsipari terméket, 11 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.

Jasna Stevanović szavai szerint az SZGK illetékes egyesülete pillanatnyilag a legnagyobb figyelmet a sertéshús importjának szenteli, hiszen jelenleg a sertéshús teszi ki a behozatali termékek összes alcsoportjának az 58 százalékát. A szakember értékelése szerint ez a hatalmas arány a feldolgozóipar megnövekedett kapacitásával magyarázható, ezért szükséges behozni az országba ekkora mennyiségű sertéshúst.

Szerbia agrárexportjának a gerincét továbbra sem a hús és a húsipari termékek képezik, hiszen ezek az összes exportált mezőgazdasági termék 4,4 százalékát teszik ki, az agrárimportban viszont 9,1 százalékot tesz ki a hús. Szerbia tavaly 151,8 millió amerikai dollár értékben szállított külföldre húst és húsipari terméket, ami 25,2 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest.

– Az idén a török piac nyitotta még tágabbra kapuit a Szerbiából származó hús előtt. A szerbiai exportőrök számára jelentős változásról van szó. Az év első hét hónapjában Szerbia elsősorban marhahúst szállított Törökországba, a kivitel a marhahúsexport 52 százalékát tette ki ebben az időszakban. Törökország, de például Kína is hatalmas piac, amely igényt tart a minőségi szerbiai húsra. Tekintettel a földrajzi közelségre, inkább a török piacra összpontosítunk. A felmérések szerint Szerbia elsősorban a marhahúsexport tekintetében valósíthat meg gyümölcsöző együttműködést Törökországgal – fogalmazott Jasna Stevanović.

Néhány hónappal ezelőtt Rasim Ljajić azt is elismerte, hogy „ a húskivitel tekintetében nem az a fő probléma, hogy Szerbia hol és kinek adja el a húst, hiszen a kereslet adva van, hanem az ország jószágtenyésztői szektorának a kapacitása.” Azzal kapcsolatban, hogy minek kellene történnie az említett ágazat erősítése érdekében, interjúalanyunk leszögezte: „Minden rendszerbeli és mélyreható, az aktuális helyzettel, valamint a lehetőségekkel összhangban álló intézkedés ösztönzőleg hathat az ágazatra.”

Lapunk írásban elküldött kérdései közül a gazdasági kamara nem válaszolt a bárányhús Kínába történő kivitelére vonatkozóan – tavaly ilyenkor az SZGK megerősítette, hogy Szerbia egyetlen kilogramm bárányhúst sem szállított a szóban forgó ázsiai országba –, de Aleksandar Vučić a sertéskörömhöz hasonló termékek kivitelére vonatkozó bejelentésével kapcsolatos kérdésünkre sem válaszoltak – ezt az ígéretek szerint a későbbiekben teszi meg.

NINCS MIBŐL TELJESÍTENI A KVÓTÁT

A jószágtenyésztés és a húsexport területén csöppet sem rózsás a helyzet, illetve közel sem olyan, amilyennek a döntéshozók láttatni próbálják – állapította meg lapunknak nyilatkozva Branislav Gulan, a Szerbiai Tudományos és Művészeti Akadémia vidékfejlesztési bizottságának tagja, hozzátéve: folyamatosan az üszőkivitelt emlegetik, noha Szerbiában nincsen annyi üsző, amennyi kielégítené az igényeket. Pillanatnyilag az országban 12 ezer üszőt tartanak nyilván, ez nagyjából 5 ezer tonna húsnak felel meg – mondta Branislav Gulan, aki nem érti, hogy miből szállítanánk a megbeszélt kvótákat Törökországba és Kínába.

– 2015-ben Szerbia 315 tonna üszőhúst szállított külföldre, 2016-ban 420 tonnát, 2017-ben pedig nagyjából 480 tonnát. Ahhoz, hogy érzékeltessük, ez mennyire nevetségesen kevés, talán elég azt megemlíteni, hogy 1990-ben, amikor már elkezdődött Jugoszlávia széthullása, 50 ezer tonna üszőhúst szállított az ország külföldre. Ebből 30 ezer tonnát az akkori Szerbia állított elő. Napjainkban százszor kevesebb üszőhúst exportálunk. A saját fülemmel hallottam, amikor az EU mezőgazdaságért felelős biztosa néhány évvel ezelőtt a gazdasági kamarában felajánlotta, hogy Szerbia a következő 50 évben szállítson évente 50 ezer tonna üszőhúst az Unió piacára, mégsem tett senki semmit annak érdekében, hogy az istállóink ne kongjanak az ürességtől. Ami a marhahúsexportot illeti, tavaly azt is személyesen hallottam a gazdasági kamarában, hogy 2 ezer tonna marhahúst exportáltunk. Ez szintén nevetségesen kevés mennyiség. A húskivitel témájának legérdekesebb szegmense azonban a sertéshús, amiből egyetlen kilogrammot nem szállítunk sem az EU, sem Oroszország területére. Azért nem, mert Szerbiában továbbra is kötelező a sertéspestis elleni védőoltás, ugyanakkor az EU teljesen kitiltotta az ezzel a vakcinával kezelt húst, még a területén sem lehet átszállítani. Ezért nem igazak azok az állítások, hogy Szerbia Oroszországba exportál sertéshúst – hacsak nem illegális utakon –, hiszen sem Magyarország, sem Románia, Bulgária, vagy Görögország területére nem kerülhet szerbiai sertéshús. Ha Montenegróból szállítanák hajóval, az 47 napos utat jelentene, de az a hús már az oroszoknak sem kellene. Esetleg repülőgéppel szállíthatnánk Oroszországba, ez viszont nem kifizetődő. Meg vagyok róla győződve, hogy a sertéspestis elleni vakcinakötelezettséget a védőoltáslobbi nyomására nem törlik el, hiszen évente 20 millió euró értékben importálják ezt a szert. Azt sem értem, hogy a mezőgazdasági miniszter miért utazott a közelmúltban Törökországba, hogy tárgyaljon a marhahúsexport kvótájának növeléséről, hiszen egyrészt nemlétező portékáról van szó, másrészt nem a mezőgazdasági miniszter feladata az üzletkötés, ehelyett inkább azzal foglalkozhatna, hogy miként járuljon hozzá a jószágtenyésztés erősítéséhez – nyilatkozta Branislav Gulan, aki szerint legalább 100 ezerrel több üszőt kellene nevelni ahhoz, hogy Szerbia részben kielégítse a külföldi partnerek igényeit.

Beszélgetőpartnerünk adatai szerint az országban jelenleg 800 ezer szarvasmarhát tartanak nyilván – bizonyos kimutatások szerint tíz éve még egymillió volt a számuk –, továbbá 1,6 millió birkát – húsz éve 2,7 milliót tartottak –,valamint 23 millió baromfit, 3 millió sertést és 225 ezer kecskét. Branislav Gulan értékelése szerint az országban minden adva volt ahhoz, hogy ezek a számok a sokszorosára növekedjenek, illetve kielégítsék mind a hazai, mind a külföldi piac igényeit, ehhez azonban elengedhetetlen a döntéshozók eddigi magatartásának és a támogatási politikának a módosítása.

A KISZÁMÍTHATÓSÁG CSAK ÁLOM

Amikor a kelebiai Simon Zsolt jószágtenyésztőt kérdeztük arról, hogy minek kellene változnia ahhoz, hogy több jószágot tudjon felnevelni, tanácstalanul csóválta a fejét és csak hosszas gondolkodás után nevezte meg a támogatási politika módosítását, de azonnal hozzátette, már egyáltalán nem biztos abban, hogy az bármiben is hozzájárulna a gazdák helyzetének javításához. Szinte már az is jobb lenne, ha nem ígérnének támogatást és ehelyett inkább tisztességes árat fizetnének a jószágért vagy az egyéb mezőgazdasági termékekért – jegyezte meg, mint ahogyan azt is, hogy ha a politikusok nyilatkozatait hallgatja, úgy tűnik, rendkívül jól él, a valóság azonban egészen másképpen néz ki.

Simon Zsolt sertést tenyészt, évente átlag 300 hízót nevel. Szülei, akikkel a fiatal családapa, a felesége és másfél éves kisfia egy háztartásban él, teheneket és néhány marhát tartanak. A fiatalember hat éve kezdett sertést tenyészteni, elmondása szerint akkoriban 30 dinárt fizetett a malacok kilójáért, majd később kilogrammonkénti 225 dinárért értékesítette a hízó kilóját, ma pedig 180 dinár a malac kilója, a hízóé pedig 145 dinár, plusz az áfa. Ezzel párhuzamosan egyre drágább a tápszer és a gyógyszerek, hallottuk a beszélgetés során, mint ahogyan azt is, hogy a sertéshúst kizárólag a hazai piacon lehet eladni.

– Az igaz, hogy amikor eladjuk a jószágot, akkor egyszerre sok pénzt kapunk, de mire kifizetjük a tápot, a munkást és a gyógyszereket, szinte alig marad hasznunk. Nagyjából 1000–1500 dinár a hasznunk egy hízón, 300 hízón pedig 300 000–450 000 dinár évente. A borjú nagyjából 500 euróba kerül, az 500-600 kilogrammos bikát pedig csaknem 900 euróért lehet eladni, de megeszik legalább 2 tonna kukoricát, valamint szóját, tápot, és legalább két év, mire eléri a megfelelő súlyt. Ott tartunk, hogy a minimálbérért, vagy akár ennél kevesebbért dolgozunk a saját gazdaságunkban. A földbérléssel szintén gondjaink vannak, az idén is pályáztam állami föld bérlésére Szabadka községben, és mint ahogyan eddig soha, nem kaptam egyetlen holdat sem, mivel a gazdaságomat ugyanarra a lakcímre jelentettem be, mint a szüleim. Ilyen körülmények között esetleg fenn tudjuk tartani a gazdaságot, fejlesztésre azonban nem jut. Ez nem csak az én véleményem, minden gazda ugyanezt mondja, a „kicsik”, de a „nagyok” is – sorolta keserűen Simon Zsolt.

A gazda a folytatásban a kiszámíthatóság hiányára panaszkodott. Elmondta, hogy az idén megpályázta az eszközvásárlásra ígért állami támogatást és vásárolt egy pótkocsit. Azt ígérték, hogy a megvásárolt eszköz árának az 50 százalékát megtéríti az állam, januárban azt nyilatkozták az államhatalom képviselői a sajtóban, hogy még abban a hónapban kifizetik a támogatást, majd később azt, hogy június 15-ig minden egyéb támogatást kifizetnek a gazdáknak, erre azonban a mai napig nem került sor – tudtuk meg Simon Zsolttól, akinek még a hízók utáni támogatást sem utalták át. Mint hozzátette, tudja, hogy végül valószínűleg mindent kifizetnek, de egyáltalán nem mindegy, hogy mikor, mert pénz nélkül nem tud tervezni.