A mentőszolgálat ügyeleti szobájában csöng a piros telefon, sürgős esethez, halálán lévő beteg személyhez hívják a mentőt.
Fotó: Ótos András
A haldoklóhoz a diszpécser nem a terepen tartózkodó legközelebbi mentőcsapatot értesíti, hanem egy másik mentőorvost riadóztat, akinek egyáltalán nem sürgős, hogy mielőbb eljusson az életmentő beavatkozásra váró beteghez. A beteg haldoklik, a mentőorvos túl későn érkezik, és meg sem próbálja újjáéleszteni az egy perce még lélegző pácienst. Nincs mit tenni, az orvos megállapítja a halál beálltát, veszi a kalapját, és mint aki jól végezte a dolgát, távozik. De még alig lép ki az épületből, ahol a haláleset történt, már érkezik is a temetkezési vállalkozó és a frissen gyászba borult családnak „jutányos áron” felkínálja a „minőségi” temetkezési szolgáltatásait.
Nem egy horrorfilm forgatókönyvéből idéztünk, az ilyen és ehhez hasonló esetekre, az orvosi segítségnyújtás szándékos elmulasztására Borko Joszipovszki, a belgrádi mentőszolgálat igazgatója figyelt fel még 2005-ben. Feltűnt neki, hogy két bizonyos mentőorvos kizárólag a legsürgősebb esetekhez szállt ki, amikor már a beteg élete szó szerint perceken múlt, hogy idejében megérkezzen az orvosi segítség. A segítség azonban rendszeresen késve futott be, és a mentőorvos már csak a halál beálltát tudta megállapítani. Több mint ötven halállal végződött esetet vizsgált meg, minden esetben az a két bizonyos mentőorvos szállt ki a helyszínre, hogy segítsen a haldoklón. Az igazgató megállapította, hogy az elhunyt betegekhez indokolatlanul későn ért oda a segítség, újraélesztéssel nem is próbálkoztak, nyolc páciens esetében pedig semmiféle dokumentáció nem készült a sürgősségi beavatkozásról. A temetkezési vállalkozókat azonban minden elhunytról idejében, szinte azonnal értesítették.
Joszipfovszki riadót fújt 2005 májusában a gyanújáról, hogy egyes orvosok összejátszanak a temetkezési vállalkozókkal, amit az elhunytak hozzátartozóinak panaszai is alátámasztottak. Átiratban értesítette az egészségügyi minisztérium egészségügyi felügyelőségét és a Korrupcióellenes Ügynökséget is. Mint azt a belgrádi Legfelsőbb Ügyészségen is elmondta, a mentőszolgálat igazgatójaként elemezte a rendelkezésre álló dokumentumokat, amelyekből egyértelműen kiderül, hogy egyes diszpécserek a legsürgősebb hívásokat meghatározott orvosokhoz irányították, függetlenül attól, hogy milyen távol tartózkodtak az adott pillanatban a segélykérőtől. Ezek az orvosok a többi mentőcsapattal összehasonlítva az átlagosnál rendre később érkeztek ki a megadott helyszínre, és a többi mentőorvostól eltérően sokkal több esetben állapították meg a halál beálltát, az újraélesztéssel, a reanimációval pedig nem is próbálkoztak.
A szándékos késlekedés és a segítségnyújtás halogatása egyértelműnek látszott, sőt a mentőcsapat távozása után mindig ugyanazok a temetkezési vállalkozók jelentek meg az elhunytak családjánál. Az elhunytak címét a mentőorvosoktól kapták meg, s ezt a temetkezési vállalkozók esetenként 300 euróval honorálták. Mindenki tudja, hogy jó üzlet a temetkezés, de hogy az emberi élet minden lehetséges módon való megmentésére felesküdött, hippokratészi esküt tett orvosok ennyire mélyre süllyedjenek, az egyszerűen felfoghatatlan aljasság. Pedig ez történt a fővárosi mentőszolgálat berkeiben.
És mi történt a visszaéléseket leleplező igazgatóval? Nem, nem dicsérték meg, koholt vádakkal kirúgták az állásából, megfenyegették, 13 éven át harcolt az igazáért, mígnem a Felső Bíróság elmarasztalta azokat az állami szerveket, rendőrséget, bíróságot, ügyészséget, a korrupcióellenes ügynökséget, amelyek miatt ennyi éven át megaláztatásban és meghurcoltatásban volt része.
Amikor Joszipovszki értesítette az illetékes állami szerveket, és a sajtó nyilvánossága elé tárta a példátlan esetet, hogy milyen gyalázatos üzérkedést folytatnak egyes orvosok a halálos betegekkel, akkor nem a visszaélések elkövetőit kapcsolták le, hanem őt, az igazgatót hurcolták meg. Joszipovszki igazgatót két nappal a sajtóban tett nyilatkozata után leváltották a mentőszolgálat éléről azzal az indokkal, hogy a megalapozatlan kijelentéseivel aláásta a menőszolgálat tekintélyét, ami felbolygatta a közvéleményt. Érdekes, hogy az egészségügyi minisztérium illetékeseit nem a két orvos halottakkal való kufárkodása „bolygatta fel” hanem a közvélemény elmarasztaló és nagyon is jogos reakciója.
Az egészségügyi minisztérium az igazgató menesztése után inspekciót küldött a belgrádi mentőszolgálatba, ami után két orvost a munkájukban tapasztalt hibák miatt tíz százalék fizetéslevonással büntetett. Gyakorlatilag tehát minden maradt a régiben, ezt követően a volt igazgatót és családtagjait névtelen halálos fenyegetések érték. Nem maradhatott a mentőszolgálatnál, Joszipovszki egy év fizetetlen szabadságra ment és Szudánban csatlakozott a háborús övezetben dolgozó egyik humanitárius szervezethez. Amikor visszatért Szerbiába, a mentőszolgálatnál telefonos tanácsadóként dolgozott, de egy hónap elmúltával 2008 októberében közölték vele, hogy „megérett a helyzet” a munkaviszonyának megszüntetésére. Emiatt bírósághoz fordult, a mentőszolgálatnál feltárt súlyos visszaélések okán pedig a legfelsőbb ügyészi és bírói instanciákig elment.
Tizenhárom éven keresztül próbálta kiharcolni az igazát, hogy az egészségügyi minisztériumtól kezdve a rendőrséggel bezárólag több állami szerv és intézmény követett el súlyos mulasztást a belgrádi mentőszolgálat ügyében. Végül a belgrádi Felső Bíróság tizenhárom éven át tartó küzdelem után az idén októberben Joszipovszkinak adott igazat. A bírósági döntés öt állami szervet: az egészségügyi minisztériumot, a belügyminisztériumot, a korrupcióellenes ügynökséget, a belgrádi ügyészséget és a belgrádi Felsőbb Ügyészséget marasztalta el. A hatóságok nem reagáltak a feljelentésre, intézkedéseikkel és főleg a nem intézkedéseikkel Joszipovszkit hátrányos helyzetbe hozták, ami miatt meghurcolták a munkahelyén, zaklatásoknak volt kitéve stb. A bírósági ítéletet az elmarasztalt állami szervek kötelesek a Politika napilapban a saját költségükön nyilvánosságra hozni.
Végre! Végre, győzött az igazság, és mégsem olyan korrupt ez az ország. Na, igen, de mi lesz a halottakkal kufárkodó mentőorvosokkal, lehetséges, hogy ekkora gyalázatot megússzanak tízszázalékos fizetéslevonással? Az emberi életeket vásárra vivő orvosok soha többé nem praktizálhatnának, vagy tán kimosták magukat a volt igazgatójuk vádjai alól? A bűnüldöző szervek miért nem néztek alaposan a gyanús ügyletekbe bonyolódott mentőorvosok körmére?
Sorjáznak a miértek, amelyekre azért nem születhetett a hatóság részéről kemény válasz, mert a súlyos korrupció vádjának gyanújába keveredett egyének ügyét hasonlóan korrupt felelős pozíciót betöltő személyek simították el. Egyedüli biztató az egész ügyben, hogy a belgrádi Felső Bíróság szembe mert szállni az államhatalmi szervekkel, és igazat adott egy hosszú éveken át az igazáért harcoló állampolgárnak.
