Vajdaság és Szerbia egyéb területeit rég nem tapasztalt szárazság sújtja. Idestova négy hónapja alig hullott csapadék, a vetésre váró termőföld puskapor száraz, nehéz előkészíteni, megmunkálni a talajt.
A kikristályosodott sóktól fehér a Sóskopó medre (Gergely József felvétele)
A gazdák a termény-betakarítás után visszamaradt szár és levélmaradványokat egyszerűen meggyújtják és máris szabad az út a talajlazítás előtt. Csak az a nagy baj, hogy nem gondolnak arra, pedig tudják, hogy tűzgyújtási tilalom van érvényben, és az egyik parcelláról a másikra, majd az utakat szegélyező száraz füves árokpartokra is átterjedhetnek a lángok, és szeles időben nagyon gyorsan ellenőrizhetetlenné válik és mindent felemészt a tűz.
Októberben leégett a Császár-tó Speciális Természeti Rezervátum, mintegy 800 hektáros nádas, bokros, bozótos vált a tűz martalékává, szintúgy hasonló sorsra jutott az ugyancsak bánáti Okanj bara természetvédelmi terület. Leégett a Sóskopóhoz tartozó Postakopó egy része is. A hét elején Csóka és Tiszaszentmiklós között közel száz hektár nádas vált az erős déli széltől hajtott tomboló tűz martalékává. Ugyanekkor Feketetó, Hódegyháza, Szaján határában is tucatnyi helyen csaptak fel a lángok, az Aranka menti bozótos területeken is tűz pusztított.
A Postakopó egy része is leégett, sarjad az új nád (Gergely József felvétele)
Nem csak Bánátban és Bácskában voltak és vannak továbbra is nagy tüzek, a Niš felé vezető autóút mentén gyújtogatás nyomán sűrű füst borította be az autópályát, aminek következtében tömegbaleset történt számos sérülttel és egy halálos áldozattal. Egy idős ember a saját földjén égett meg a maga okozta tűzben. Nem túlzás azt állítani, hogy Szerbia egész területére kiterjedt és mindennapossá vált a gyújtogatás.
Az újvidéki székhelyű Szerbiai Madártani és Madárvédelmi Egyesület más civil szervezetekkel közösen a médián keresztül próbál hatni a polgárok öntudatára, hogy ne gyújtogassanak. Eddig nem sok foganatja volt a felhívásoknak. Az egyesület elnöke, Milan Ružić, nem győzi sorolni a katasztrófák helyszíneit:
– A nyár végétől napjainkig Szerbia-szerte égnek a legelők, a szántóföldek, a nádasok, az erdők és a bokros területek, sőt még a gyümölcsösök sincsenek biztonságban a gyújtogatóktól. Több mint száz esetet dokumentált csak a mi egyesületünk. Szinte minden esetben szándékos gyújtogatás nyomán alakultak ki a természetvédelmi területeket felperzselő tüzek is. Tűz pusztított a Delibláti-homokpusztán, a Karaš–Nera, az Okanj és a Császár-tó Speciális Természeti Rezervátumokban, a Suva planina és Svrljiški hegységben, hogy csak a nagyobb katasztrófákat és az ismertebb területeket említsük meg.
Felbecsülhetetlen a természeti értékeinkben esett kár, és ami a legszomorúbb, hogy mindez tudatos, szándékos emberi károkozás. Hol marad ilyenkor a hatósági intézkedés, hogyan lehetséges, hogy senkit nem vonnak felelősségre és büntetnek meg a gyújtogatásokért? A saját polgáraink pusztítják azokat az értékeinket, amelyektől az élő környezetünk léte és tartós fennmaradása függ. A természeti környezet lerombolása végül vissza fog ütni az emberre.
TŰZ A CSÓKAI RÉTBEN
Tóth Sándor vadász: Felbecsülhetetlen kárt okoz a gyújtogatás (Gergely József felvétele)
A Tisza egykor Csóka alá is bekanyarodott, nagy félkört írva le Tiszaszentmiklósig. A folyószabályozás után a kanyarulaton belüli területeket művelésbe fogták, a legmélyebb rész azonban mocsaras gazdag élővilágú vadvízzé vált. Ez a csókai rét vagy Vok, a szárazság ellenére még otthont tudott adni sok-sok madár, emlős, kétéltű, puhatestű és rovarfaj számára. Az öreg, több éves avas nád mélyén nyári lúd, récék, barna rétihéja, szürke gémek és fehér nagy kócsagok raktak fészket. A ringatózó nádszálak tövében poszáták, barkós cinegék, nádi sármányok, a nedves nádtorzsák között vízi tyúk, szárcsa, guvat, vízicsibe… felsorolni is hosszú, legalább félszáz madárfaj sok-sok egyedének otthona a nagy kiterjedésű nádas. Nem beszélve a pókok, rovarok, csigák millióiról.
Mindezen csodálatos életközösség számára otthont adó nádrengeteg egy óra leforgása alatt szinte teljesen füstbe ment, hamuvá égett. A tűzoltóknak sikerült megőrizni a nádas Csókához közelebb eső részét, de a kár így is felbecsülhetetlen. Tavaszra, amikor újra vízi madarak és nádi énekesek fogják keresni a régi otthonukat, csak üszkös nádtorzsákat találnak a hullámzó nádtenger helyén. A leégett nádas, az egykori folyómeder fölé magasodó parton egyik vadászismerősömmel, Tóth Sándorral találkoztam a tűz után két nappal:
– A vízi vad mellett a nádas a vaddisznók, őzek, fácánok és sok más állat búvó, táplálkozó, pihenő és szaporodóhelye is egyben. Fel sem tudjuk becsülni, mekkora kárt okozott az erős déli széltől hajtott borzalmas futótűz. Akik a földjeiken felgyújtják a kukoricatarlót, nem számolnak azzal, hogy a termőföldjüket is károsítják a tűzzel, nem beszélve arról, hogy ha a tűz ellenőrizhetetlenül tovaterjed, annak katasztrofális következményei vannak, mint itt Csóka határában is tapasztalhattuk – mondta szomorúan Sándor.
Két csíkos vadmalac elkeseredetten keresi az anyját (Gergely József felvétele)
Miközben beszélgettünk, két csíkos vadmalac tűnt fel a felperzselt nádas szélében, tétován futkároztak, miközben sírásra emlékeztető rövid hívóhangjukat ismételgették, anyjukat keresték. A feketére égett bozótosba húzódtak be, ami már nem ad számukra biztos menedéket, pláne, hogy a tűzvészben elszakadtak az anyuktól. Kisvártatva a rétparton megjelent még egy vadmalac, egyedül még inkább elveszettnek tűnk, ide-oda futkosott, nem tudta mi tévő legyen, merre menjen, hol keresse a családját.
A nádas leégett, a tűz kialudt, de az egykori Terján falu alatti területről továbbra is sűrű füst gomolyog. Éveken át ide folyt a közeli Macahalmán lévő disznófarmról a hígtrágya. A tőzegesedett üledék tüzet fogott, és izzik a felszín alatt. Hat éve történt hasonló, akkor négy hónapig füstölt a trágyaszikkasztó, aminek bűzét Zentán is lehetett érezni.
KOPOG A SÓSKOPÓ MEDRE
A szárazság nyomai a nyaranta gyakran kiszáradó sekély vizű alföldi sós mocsarakban, mint amilyen a Törökbecsétől keletre elterülő Sóskopó, a leginkább tetten érhetők. Októberben itt is pusztított a tűz, az egyik közeli begyújtott kukoricatarlóról a lángok átterjedtek a Postakopóra, amelynek nádasa részben leégett. A Sóskopó Speciális Természeti Rezervátum kezelője a törökbecsei vadászegyesület, itt dolgozik Simoncsik Szilvia biológus:
Néhány csenevész sziki őszirózsa a Sóskopó egyedüli őszi színfoltja (Gergely József felvétele)
– A Sóskopó a legismertebb és legnagyobb szikes tavunk. A területen tavasszal és ősszel több tízezres daru, vadliba, vadkacsa és partimadár seregek vonulnak át, megpihennek, táplálkoznak, egyesek pedig itt költenek. Ezért nem mindegy, hogy milyen állapotban van a tóparti nádas. A daruvonulás fő útvonalába esik a Sóskopó, nappal a vadlibákhoz hasonlóan a mezőgazdasági területeken táplálkoznak, éjszakára pedig beszállnak a vízre, már ha van víz a mederben.
Az idei rendkívüli szárazság hatását sajnos vízpumpálással sem tudtuk enyhíteni. A Postakopóba a közeli DTD-csatornából július végétől két héten át folyamatosan szivattyúztuk a vizet. Azért nem közvetlenül a Sóskopó medrébe engedjük a csatorna vizét, mert az kiédesítené a sós vizet, és ezzel az élőhely legfontosabb tulajdonsága veszne oda. A Postakopóból a talajon át szivárgó víz a sókat is magával hozza, és nem változtatja meg a Sóskopó jellegét, ökológiai viszonyait.
Sajnos a Sóskopó körüli termőföldeket partélig, tehát egészen a vízig szántják. A mezőgazdasági munkálatok nagyfokú terhelést jelentenek az élőhelyre. A környező, magasabban fekvő területekről folyamatos a szerves anyagok, vegyszer- és műtrágyamaradványok bemosódása, ami hosszú távon negatívan hat a szikes életközösségre, felgyorsítja a vízi növények elszaporodását, és a szikes eltűnhet. A szántók közelsége a gyújtogatások miatt is veszélyes, a tűz pillantok alatt elharapózhat, és a tűz után hosszú évek kellenek a terület megújulására, de az már nem lesz a régi – mondta Szilvia.
A tötökbecsei vadászegyesület vadőre, Bitó Ottó rendszeresen bejárja a Sóskopó környékét, figyeli a madarak mozgását. A november elején esedékes daruvonulás az idén késik:
– November első felében nagy csapatokban érkeznek a darvak. A napokban is lehetett látni több százas csapatokat, estefelé be is szállnak a kopó száraz medrébe, de éjszakára már nem mernek ott maradni, víz nélkül nem érzik magukat biztonságban. Sötétedés után inkább kimennek a pusztára éjszakázni. Reméljük, hogy hamarosan kapunk esőt és végre fellélegezhet a természet és abbamaradnak a gyújtogatások – mondta a vadőr.
