Hosszú az idei farsang, alig hagytuk még el a közepét. Idén későn jön a húsvét, így a farsang végét jelentő húshagyó keddre is március 5-ig kell várnunk.
Február második feléhez közeledve már igencsak ráununk a télre, de messze még a tavasz. A decemberi hóesés még izgalmas volt: városszerte épültek a hóemberek, gyerekzsivajtól volt hangos a töltésoldal, fehér karácsonyban reménykedhettünk. Örültünk a télnek.
Aztán az ünnepek elmúltával mintha eltűnt volna a tél varázsa is. A januári havazás már nem volt olyan lenyűgöző, hamarabb ébresztette föl bennünk a hólapátolással, fűtésszámlával kapcsolatos gondolatokat, mint hogy megláttuk volna benne az újabb hógolyócsaták lehetőségét. A talpunk alatt frissen ropogó hónak sem tudtunk úgy örülni, mint egy hónappal korábban, mert belefásultunk a hideg, szürke időjárásba, a monoton hétköznapokba, a napsütés hiányába.
A közvélemény-kutatások szerint nem szeretjük a januárt, és a február sem tartozik a legkedveltebb hónapok közé. Lehet, hogy előbb-utóbb a március is erre a sorsra jut: tavaly gyönyörű telünk volt a meteorológiai tavasz első napjaiban. De nehéz az ilyet értékelni, ha friss hó és röpködő mínuszok helyett arra vágyunk, hogy langyos szellő hozza a tulipán, a gyöngyvirág, a nárcisz illatát, hogy a reggeli mellé friss újhagymát majszolhassunk, hogy a kesztyű és a sál végre fölkerülhessen a szekrény tetejére, dobozba zárva, hogy hónapokig felé sem nézzünk.
A hosszú téli hónapokon és a hozzájuk kapcsolódó gyakori kedvetlenségen a vízkereszttől húshagyó keddig tartó farsang hivatott segíteni. A szó a 14. század közepén jelent meg először nyelvemlékeinkben. Bajor–osztrák eredetű, az etimológiai szótárak szerint a böjt jelentésű Faste és a (ki)mérés jelentésű (Aus)schank elemekből áll össze. Eredetileg a böjti, böjt előtti italok kimérését jelentette, hiszen a farsang utolsó napján lehetett még utoljára alkoholt inni. Másnap kezdődött a nagyböjt időszaka, a negyven napon át tartó testi-lelki fölkészülés a húsvétra.
A farsang a tavaszvárás időszaka. Ady szerint ilyenkor „Minden móka. S egye fene, / Kit búsítnak csalfa gondok.” Eleink vidám lakomákkal, zajos mulatságokkal igyekeztek elűzni a telet. Rémisztő álarcokat húztak, fülsiketítően lármáztak, az ősi hiedelem szerint azért, hogy elkergessék a telet és a gonosz szellemeket. A farsangi bálok lehetőséget teremtettek a fiataloknak az ismerkedésre, a párválasztásra is, a korabeli egyházi anyakönyvek pedig arról tanúskodnak, hogy sok esküvő időpontja esett a farsangi időszakra.
De a hagyományok, ha meg is maradnak, az idők során átalakulnak, és igazodnak a megváltozott életmódunkhoz. Ahogy megváltozott a gondolkodásunk a házasságról és a szerelemről, úgy találjuk egyre kevésbé jó ötletnek a februári esküvőt. Hiszen ki szeretné fagyoskodva várni, hogy összeadják szíve választottjával, ha ugyanezt sokkal kellemesebb környezetben is megteheti például egy szép májusi napon? A gazdag farsangi hagyományokból leginkább a bálozás és a böjt előtti eszem-iszom szeretete maradt meg: álarcos és jelmezbálok sokasága közül választhatunk, és természetesen nem felejtettük el a szármát meg a farsangi fánkot se.
Minden népcsoport, minden közösség, sőt minden család másképp őrzi a hagyományokat, mást tart meg belőlük, másra helyezi a hangsúlyt. Jelentsen nekünk a farsang színes-szagos külföldi karneválokat, végeláthatatlan fánkfalást vagy hajnalig tartó jelmezbálokat, egy biztos: a téli lehangoltság ellen mindnyájunknak támaszt nyújthat ez az időszak. Sokat és sokfélét enni általában nagyon jó érzés. A farsangi menü gyakran szármából, pecsenyéből vagy sültekből áll, és a desszertek sora is végtelen. A farsangi fánk pedig olyan, mint a karácsonyi halászlé, az újévi lencse vagy a húsvéti sonka: elválaszthatatlanul összetartozik az ünneppel.
Az álarcos bálok ugyancsak alkalmat teremtenek egy kis vigasságra. Jelmezben azzá válhatunk, akivé csak szeretnénk. Akinek kisgyereke van, az pontosan tudja ezt: az ovisok és a kisiskolások minden évben ellenállhatatlan vágyat éreznek, hogy legalább egy napra igazi tündérhercegnővé, félelmetes zombivá vagy népszerű rajzfilmhőssé váljanak. A nagyobbak már sokkal kreatívabbak ezen a téren. A jelmezbe bújás által nem annyira a vágyaikat szeretnék megélni, mint inkább a humorérzéküket csillogtatni. Így születik meg a kürtőskalács, a csapdába szorult egér meg az öngyilkos merénylő házilag összetákolt jelmeze. Aki jobban szeretne elmélyülni a farsangi hagyományokban, és télűző zajongásra vágyik, az ne érje be a jelmezes összejövetelekkel. Mohácson minden évben a farsangi időszak utolsó napjaiban szervezik meg a hagyományos busójárást, ahol szőrös-maszkos figurák hangos ricsajjal igyekeznek elüldözni a telet.
Ha a farsangolással becsempészünk egy kis örömöt a hétköznapokba, fakadjon az akár egy jól sikerült disznótoros lakomából, akár egy hajnalig tartó jelmezes dorbézolásból, máris nyerésre állunk a hosszú, elnyúló téllel szemben. Lehet, hogy már nem is kell olyan sokat várni az első tavaszi virágok és az újhagyma illatára.
