Kis magyar huszár

Rambóval kezdődött minden, meséli a nagytata, Pekla Károly, akitől az unoka a lószeretetet örökölte, elleste és tanulta. Beleivódott a vérébe már kiskorában, amikor azzal a kéréssel állt elő, hogy ő lovat szeretne, ráadásul fehéret, lipicait. A nagyszülők meg ugye kényeztetik az unokát, ahogy csak tudják, így kétség sem fért hozzá, hogy mivel lehetőség volt rá, így kapott is egy szép kiscsikót az egy szem unoka, mégpedig Rambót, így nevezték el a jövevényt, akit később még sok másik követett, egészen annyira, hogy most már hat fehér lipicai áll a pajtában: Kapitány, Garbó, Seriff, Casino, Dante és Bingó. Ákosból pedig fogathajtó bajnok lett. Sorra nyeri a versenyeket, kisfiús mosollyal, mégis határozott kézzel irányítja kedvenceit, a nagytata pedig továbbra is mellette van, ahogy a kezdetektől, segíti a bajnokot és kedvenceit, ahol csak tudja.

– Az unokám lószeretete egészen régre nyúlik vissza. Dinnyét, krumplit termeltem évtizedekkel ezelőtt, és a munkához lóerőre volt szükség. Ákoskám már három-négyéves korában jött velem a dinnyeföldre, ő maga kérte, hogy velem tarthasson, mindig ott sertepertélt. Azok a hidegvérű igáslovak nyugodtak voltak, nem kellett félteni a kisgyereket, de tudta is, hogy hogy kell velük bánni, hogy kell őket szólítani. Nyolcéves korában pedig elkezdte emlegetni, hogy szeretne egy temperamentumos lipicait, hát én meg vettem neki nem is olyan soká – meséli a büszke nagytata, aki a mai napig Ákos segítségére van, ahol csak tud, de széles mosollyal az arcán azt is megemlíti, hogy az unoka minden versenyről éremmel tér haza, Balkán-bajnokságot is nyert.

A Balkán-bajnok fogathajtó pedig elképesztő szerénységgel, alázattal, mégis határozott kézzel irányítja a lovait, szinte sugárzik róla a higgadtság, mellyel kordában tartja kedvenceit.

–   Tízéves koromban volt egy krosszmotrom, de elkezdtem szajkózni, hogy adjuk el, és inkább egy lovat vegyünk helyette. A tata meg engedett a kérésnek, így idestova tíz éve, hogy fejlődik nálunk ez a lovas sport. Míg kezdetben az igáslovakkal dolgoztunk, én kocsizgattam, lovagolgattam, majd később, ahogy jöttek a lipicai lovak, akkor kezdtünk el a versenyekre járni. Most hat ló és egy kiscsikó van nálunk, de amióta elkezdtem versenyezni, már  harminc ló megfordult nálunk, ugyanis folyamatosan kell cserélni őket, ahogy fejlődünk a sporttal –mondja Ákos.

Arra gondolok, ez valószínűleg a költségesebb sportok egyike lehet. Ákos  megerősíti ezt.

– Drágák a felszerelések, amik a versenyhez kellenek, a kocsik is szintén, a lovakról meg nem is beszélve, teszi hozzá, s arról kezd mesélni, hogy a versenylovak tartása különbözik az igáslovakétól:

– Az abrak és a lucerna mellé vitaminokat szoktak kapni. Mivel ők szürke lovak, nagyon sok gondot kell a szőrükre is fordítani, mert elsárgulhatnak, elszíneződhetnek. Nem is szoktuk úgy befogni a lovakat, hogy piszkosak.

 A felszerelések, lószerszámok külön helyiségben, példás rendben csillognak-villognak. Ezeket honnan lehet manapság beszerezni és mennyiért, kérdezem a bajnokot.

– Van egy mester Zomborban, aki készíti ezeket a szerszámokat, de most már ehhez a sporthoz leginkább Magyarországról tudunk beszerezni megfelelő kellékeket. Minden lovunknak saját zablája van, nem mindegy, hogyan tartja magát, meg kell, hogy feleljen a szájának, akkor tud szépen „felkönnyülni” a ló és oldottan dolgozni. Van két nyergünk, de ezeket ritkán használjuk, mivel ezeket a lovakat már nemigen szoktuk lovagolni. Egyes hám, négyes hajtószár, lakkozott kantárok kellenek kifejezetten a díjhajtáshoz, futószárazó heveder is kell, mivel az udvarunkban van egy körkarám, ahol én a közepén állva tudom a lovakat igazítani, a földről dolgozni velük. Egy kettes fogathoz nagyjából kétezer euró körül van egy hám, a kocsik pedig, mint egy autó, olyan árban mozognak – meséli Ákos.

A versenyekre való felkészülésre terelődik a szó.

– Korán kelünk, etetés után megmossuk a lovakat, később pedig már jöhet is az edzés. Valamelyiküket csak futószárazzuk, vagy megyünk velük ki terepre, vagy csak a díjhajtást gyakoroljuk az arénában. Nagyon különböző felkészülés kell ahhoz, hogy a lovak se unják meg és a legjobb eredményt is ki lehessen hozni belőlük. Legtöbbet a tatám segít és van egy barátom, akivel kezdtük ezt a sportot, de ő Kecskeméten tanul, így mostanában ritkábban tud jönni, de hétvégén mindig lemegyünk a vásártérre, ott gyakoroljuk a díjhatást, az akadályhajtást, de hogy a kondíciójuk megfelelő legyen, messzebbre is, a töltés vagy a járás felé is kijárunk. Maratont is gyakorolni úgy tudunk mostanában, hogy csináltunk magunknak akadályokat.

Ákos rengeteg versenyen van túl, mégis van közülük kedvenc is, meg emlékezetes is.

– A vajdasági bajnoksággal kezdtük, majd a szerbiai bajnoksággal folytattuk, ahonnan tavaly ki is jutottunk a Balkán-bajnokságra. Voltam már Vajdaságban második, Szerbiában harmadik, majd tavaly már második. A legnagyobb megmérettetés a Balkán-bajnokság volt, ahonnan egyéniben a negyedik helyet hoztam el, csapatban pedig mi lettünk a bajnokok! A legnagyobb siker? Mindegyiknek van egy saját jelentősége, de nyilvánvalóan a Balkán-bajnokságot tudom kiemelni, mivel ez volt az első nemzetközi versenyem.

A fogathajtók elegánsak, a lovak és a kocsi is szép. Van valamilyen előírás ezekre vonatkozóan, kérdezem.

– Természetesen szabvány szerint öltözünk fel, jelenünk meg a versenyeken. A kocsikra szabványos méretek vannak, a hajtónak és a segédhajtónak is elegáns öltözetben kell lennie. Vagy népviseletben, vagy utcai elegáns öltözetben, ez a követelmény: zakó, nyakkendő, kesztyű, kalap, minden kötelező. Ha bármi is hiányzik, az hibapontot von maga után. Jellemzően serleg a jutalom, pénznyeremény csak nagyon ritkán van. De a lovak cserélgetése közben inkább egy kis pénzt kell belőlük kivenni, mint beletenni, talán ezzel lehet egy kicsit trükközni, hogy fenntartható legyen ez a sport.

A terveiről faggatom a fiatal sportolót, s meg sem lepődöm, hogy nagy álmokról beszél.

– Szeretnék versenyezni majd külföldön. Persze, minden sportolónak az az álma, hogy kijusson akár egy világbajnokságra is, mi is ezt szeretnénk – mondja reményteljes arckifejezéssel.

A jelenleg egyetemista fiú folyamatosan készül fehér lovaival a versenyekre, ahol ahogy azt a nagyapa elmesélte, már ismert Ákos neve és arca, leginkább úgy köszöntik nevetve, hogy megjött a kis magyar huszár!