A többszörös MIRK nagymesteri- és nívódíjas adai amatőr ornitológus, Tóth László gyűjteménye Vajdaság-szerte ismert a természetkutatók körében. A több mint fél évszázadnyi gyűjtőmunkával összeállított rovar-, madár-, fészek- és tojásgyűjteményt számos alkalommal bemutatta már az adaiaknak, és abban bízik, hogy az értéktárba való bekerüléssel régóta dédelgetett vágyához, a természetvédelmi múzeum létrehozásához is közelebb kerül majd, gyűjteményét ugyanis jelenleg az otthonában tárolja.
– Már gyermekkorom óta nagyon szeretem a természetet, és ebből fakadóan alakult ki a gyűjtőszenvedélyem is. Kiskoromtól kezdve nagyon sokat jártam a természetet, szinte minden szabadidőmet ott töltöttem, mivel ott éreztem magam a legjobban. Mindent megfigyeltem, és mindenben tudtam gyönyörködni, még a felhőkben is. Sőt, mind a mai napig tudok, hiszen néha olyan szép felhők vannak az égen, hogy csak azt sajnálom, hogy nem látja meg őket mindenki. Ma már nagyon örülök annak, hogy ez így alakult, hiszen úgy gondolom, hogy az, aki a természetet szereti, sosem unatkozik, mindig lát valami szépet, és mindig talál benne valami örömet is – magyarázta Tóth László, aki elmondta, először a madarakat és a madártojásokat kezdte gyűjteni, a tojásgyűjteményét azonban már jó ideje nem gyarapítgatja. – A tojásgyűjtemény gyarapítása a mai viszonyok között már nem megengedett, hiszen az ember a tojásgyűjtés során nagyon sok kárt tud okozni a természetben. Visszagondolva, jó, hogy el nem fenekeltek bennünket akkoriban, hiszen megérdemeltük volna. Az a tojás ugyanis, amit az ember összeszed, tönkremegy, abból már nem kelhetnek ki fiókák. Ezáltal mi is nagyon nagy károkat okoztunk a természetben, most viszont igyekszem visszaadni a természetnek azt, amit csak lehet – fogalmazott Tóth László, aki elmondta, a mintegy százhetven különböző preparált madara között igazi különlegességek is vannak.
– A madárgyűjteményből a legbüszkébb a vörhenyes pacsirtára vagyok, amit még az 1960-as években lőttem, mert akkor még lelőtték a madarakat, és úgy vizsgálták őket, ma viszont már inkább fényképezőgépet és messzelátót hasznának mindehhez. Akkoriban sokat jártam Szajánba, és ott találkoztam vele, először nem tudtam, hogy micsoda, mert nem nagy madárról van szó, de ma már az egyik nagy büszkeségemnek tartom, mert tudomásom szerint Európában csak a berlini természettudományi múzeumban található meg, valamint itt, nálam. A Kárpát-medencében máshol nincs, látni talán látták, de múzeumban nem lelhető fel. Aztán van egy errefelé szintén ritkaságszámba menő sármányfélém, a sarkantyús sármány, aminek úgy áll a hátsó körme, mint a sarkantyú. Van szikipacsirtám is, ami korábban a sziki puszták lakója volt, újabban viszont azokon a területeken már nem nagyon találkozhatunk vele, inkább a megmunkált mezőgazdasági földterületeken jelentkezik, jómagam is kapálás közben találtam, kikapáltam a gazt, és ott volt a fészek, amelyből kigurultak a tojások. Hála istennek legalább nem mentek tönkre, megmaradtak, így azok is bekerültek a gyűjteményembe – hangsúlyozta az amatőr ornitológus, aki kifejtette, a madarak után a lepkéket is gyűjteni kezdte, ugyanis teljesen lenyűgözték, ma is úgy véli, hogy a pillangók a természet talán legcsodálatosabb teremtményei.
– Eleinte persze még nem volt olyan szakember a környezetemben, aki megmagyarázta volna, hogy miként kell megőrizni az egyedeket, hiszen nem könnyű megőrizni sem a madárgyűjteményt, sem a lepkegyűjteményt, mindkettőnek nagyon sok kártevője van. A madarakat a molyok tehetik tönkre, így elsősorban azoktól kell védeni, a lepkéket pedig a nagyon apró, szabad szemmel alig látható bogarak, az ún. múzeumbogarak. Eleinte, amikor elkezdtem a lepkéket gyűjteni, még nem tudtam, hogyan kell őket megőrizni, ezért nagyon gyorsan tönkre is mentek. Azután ezt is megtanultam, és ma már háromezer darab lepkém van, amelyek között akadnak igazi különlegességek is. Nagyon örülök annak, hogy az elmúlt évek során sikerült találnunk itt, a bánáti tölgyesben farkasalmalepkét, hiszen gyermekkorom óta járom az erdőket, és korábban soha nem találkoztam vele, sőt, azóta sem, csupán akkor, egyetlen egy alkalommal. Kettőt fogtam belőlük, és utána leálltam, hagytam, hadd szaporodjanak, ne vesszenek ki, mert vannak olyan gyűjtők, akik ha elkezdik, akkor ameddig csak látják, addig fogják őket, és végül tönkremegy az egész állomány – emelte ki Tóth László, hozzátéve, mindemellett olyan Ausztráliából és Kanadából származó pillangói is vannak, amelyeket az adott országokban tett látogatásai során gyűjtött. – Nagyon örülök annak, hogy Kanadában sikerült királylepkét gyűjtenem. Pontosabban a hernyóját sikerült megtalálnom, amit felneveltem, és hazahoztam. Itthon is szoktam lepkéket nevelni, most is van tizen-egynéhány hernyó bebábozódva, és tavasszal, amikor majd kikelnek, akkor eljönnek az iskolások, és megmutatom nekik, hogyan néz ki a hernyó, hogyan a báb, és hogyan a kifejlett rovar. Biztosan nagyon érdekes lesz a gyerekeknek, és talán akad majd köztük olyan is, aki tovább fogja folytatni ezt az egészet, sőt, talán olyan is, akiből biológus lesz, ugyanis nagyon nagy szükség lenne rájuk, annak érdekében, hogy legyenek, akik kiemelt figyelmet fordítanak a természet védelmére és megőrzésére – magyarázta Tóth László, aki elmondta, nagyon fontosnak tartja, hogy a gyermekekkel is megismertesse a gyűjteményét, illetve azt is, hogy megpróbálja felismertetni velük a természet szeretetének fontosságát.
– Az arány nagyjából az, hogy tizenöt-húsz gyerek közül mindig van legalább négy-öt olyan, aki fokozott érdeklődést mutat ezek iránt a dolgok iránt, és aztán megkérdik, hogy kijöhetnek-e velünk a természetbe, aminek nagyon örülök, mert azt vetíti előre, hogy talán lesz utánpótlás, lesznek olyan fiatalok, akik tényleg szeretik a természetet, és meg is tudják azt őrizni. Mindez azért lenne nagyon fontos, mert egyes madárfajok mára már teljesen eltűntek, Adáról például elment a kerti rozsdafarkú, mégpedig azért, mert teljesen kiirtották az odvas fákat. Azok a madarak, amelyek odúban költenek, sehova máshova nem raknak fészket, csak az odúba, és ha nem találnak maguknak, akkor eltűnnek az adott vidékről. De a rozsdafarkú mellett említhetném a rövidkarmú fakúszt is, amely az odvas fák héja alá rakja a fészkét. Ezek mind-mind azt bizonyítják, hogy az emberi tevékenység mennyire káros lehet a természetre nézve – fogalmazott az amatőr ornitológus, aki elmondta, nagyon örül annak, hogy gyűjteménye bekerült a települési értéktárba, ugyanis abban bízik, hogy ezáltal még több emberrel meg tudja majd azt ismertetni, ugyanakkor közelebb kerülhet két régóta dédelgetett álmának a megvalósításához, a Tisza mente természeti értékeit feldolgozó kiadvány megjelentetéséhez, valamint az adai természetvédelmi múzeum létrehozásához is.