Ragaszkodunk vallási ünnepeinkhez, fontosnak tartjuk, hogy gyermekeink hitoktatásban részesüljenek, szentmisére járunk. De mennyire változott meg az idők során a vallás, a vallásosság, a hit lényege vagy természete? Vajon ugyanazokkal az érzésekkel éljük meg a hitet, mint egykoron? Ugyanazzal az érzülettel, céllal térünk be a templomba, mint felmenőink? Tudjuk-e egyáltalán, hogy egy-egy vallási ünnep alkalmával mit miért teszünk, mely szokás honnan ered? Továbbá melyek a nemzeti öntudat és az egyház kapcsolódási pontjai?
Ft. Drobina Gábor (Molnár Edvárd felvétele)
A különböző felmérések szerint a hívők aránya a világ lakói körében többé-kevésbé állandó maradt, nem változott számottevően az idők során. A föld lakóinak mintegy kétharmada valamilyen valláshoz tartozónak tekinti magát. „Sok országban a vallás továbbra is sajátos társadalmi összetartó erőként szolgál. Új tényező a vallási közösségekkel kapcsolatban, hogy a XX. és a XXI. század globális társadalmi, politikai, gazdasági és tudományos kihívásai sokoldalúan befolyásolják helyzetüket és működésük feltételeit” – írja a Világegyházak és globális kihívások a XXI. században című tanulmányában Simai Mihály, a Magyar Tudományos Akadémia tagja.
Ft. Drobina Gábor zombori káplán úgy tapasztalja, hogy napjainkban a falusi környezetben kifejezettebben van jelen az úgynevezett hagyományos vallásosság, mint a városokban. Egyébként ha az egyházról van szó, akkor nem egy szervezetet kell elképzelni, amely számolgatja híveit, és a számok alapján méri sikerességét. Nem az a lényeg, hogy hányan térnek be a templomba, vagy vallják magukat hívőnek, jegyzi meg beszélgetésünk során a főtisztelendő.
– A hit élő dolog, amely legjobb esetben a családban él. Ha a gyermek azt látja, hogy szüleinek fontos a hit, és kapaszkodó életük során, legyen bánatról vagy akár örömről szó, akkor ő is magáévá teszi ezt a gondolkodásmódot, értékrendszert. Ha Zomborról beszélünk, itt nagyon érezhetőek a kommunizmus következményei. A zombori magyarság mindig is a város értelmiségi köréhez tartozott. Ez így volt a múltban és így van most is. A kommunizmus időszakában a magyarok is fontos tisztségeket láttak el, tanárok vagy a városvezetőség tagjai voltak. Ezek a szülők munkahelyük miatt sem tudták a vallás szellemében nevelni gyermekeiket. Ezek a gyerekek Újvidéken vagy Belgrádban tanultak tovább. Ők az a generáció, amelyben az akkori rezsim megölte a hitet és Istent. Napjainkban ők Zomborban a középkorosztály, és ők azok, akik nem gyakorolják a hitet. Nem is tudom őket hogyan megszólítani. Viszont érdekes, hogy ezek az emberek fontosnak tartják a hitoktatást, gyerekeiket beíratják hittanra, így végül esetleg gyerekeik által tudjuk őket mégis megszólítani. Mert azt veszem észre, hogy a gyerekek érzik: a vallás érték, valami jó dolog, amely támaszt nyújthat. Tehát ebben az esetben a gyerekek „oktatják” szüleiket, ők viszik közelebb a felnőttekhez a vallást. Azt pedig, hogy ezek a szülők miért járatják gyermekeiket hittanra, noha maguk nem gyakorló hívők, a nemzeti öntudattal magyarázom. A többség felfogása szerint ha valaki magyar, az hittanra jár – fogalmazott Drobina atya.
Azon kérdésünkkel kapcsolatban, hogy mit kell egy lelkipásztornak felkínálnia ahhoz, hogy minél többen gyakorolják a vallást, Drobina atya megjegyezte: nem biztos, hogy az egyháznak minden tekintetben az emberek igényeihez kell igazodnia. Az egyház közvetít valamit, az egyháznak van egy tanítása, ami nem más, mint Krisztus tanítása, nem kell azonban mindenáron hirdetnie az igét, hiszen Jézus sem ezt tette, vallja.
– Jézus is igencsak egyértelműen fogalmazott meg bizonyos dolgokat, olykor akár radikalizmust is felfedezni vélhetünk tanításaiban. Az egyház elsődleges feladata Krisztus üzenetének hirdetése. Az, hogy ezt hogyan fogadja be az emberiség, már más kérdés. Sokan ezt nem tudják megérteni, és elvárják, hogy az egyház változzon és igazodjon a társadalmi folyamatokhoz. Az egyház azonban nem veszíthet azokból a tanításokból és értékekből, amelyeket képvisel – taglalta az atya.
Azt, hogy a XXI. század embere hogyan éli meg a vallást, és miben változott meg a hit megélése az idők során, ft. Drobina szerint nehéz lenne megfogalmazni. Bizonyos szempontból a vallást és a hitet mindig is ugyanannyian élték át, illetve meg, helyesen, nem történt számottevő változás, véli, mondván: kérdéses, hogy azokban a korokban, amikor a tradicionális egyház erősebb volt, vajon a templomba járó emberek mindegyike teljes mértékben helyesen élte-e meg hitét, vagy közöttük is voltak-e olyanok, akik megszokásból jártak szentmisére. Mint hozzáfűzte, annak ellenére, hogy kevesebben gyakorolják, a hit ma ugyanúgy él az emberekben, mint a korábbi korokban.
A főtisztelendő hiszi, a vallás, a hit gyakorlása is nagy mértékben hozzájárul ahhoz, hogy a magyar megmaradjon magyarnak, és ragaszkodjon nemzeti öntudatához. Mint azt hozzáfűzte, a történelem során többször is bebizonyosodott, hogy a politikai vagy egyéb szervezeteket olykor az érdek irányítja, az egyház azonban mindig az emberek mellett marad.
– Az egyház mindig egy biztos pont marad. Nézzük csak meg a környező falvakat. Regőcei születésű vagyok, így tudom, hogy a második világháborút követően azzal a faluval senki nem foglalkozott. Egy politikai párt vagy egy nemzeti tanács sem, pedig ott erős nemzeti öntudattal rendelkező emberek éltek. És ki az, aki ott maradt? Az egyház. Ugyanez a helyzet Cservenkán vagy Szivácon. Az egyháznak hatalmas szerepe van a magyarság megtartásában, hiszen nekünk nincsenek olyan érdekeink, amelyek másoknak esetenként vannak – fejtette ki beszélgetésünk végén Drobina atya.
