Egyre gyakrabban jelennek meg olyan hírek a médiában, hogy fiatalkorú fiatalkorúval számolt le, vagy fiatal felnőtt gyilkolt. A fiatalok egyre agresszívabbak, a társadalmunk pedig nehezen nyit, amíg a közösség, annak ellenére, hogy polgári kötelessége lenne jelenteni a családon belüli erőszakot, elnéző, inkább nem avatkozik be, szemet huny a bántalmazás felett. A gyermekek traumáival pedig szinte senki sem foglalkozik.
A legutóbbi gyilkosságoknál, ahol a vélt elkövetők, vagy maguk az áldozatok, esetleg a szemtanúk kiskorúak voltak, kiderült, hogy az érintett családok a szociális ellátások valamilyen formájában részesültek. Arról, hogy egy problémás családban nevelkedő gyermeknek a családban van-e a helye, vagy nevelőszülőknél, vagy intézményben, illetve mennyire érzékenyen figyeli a szociális rendszer ezeket a gyerekeket, arról Csikós Lászlóval, a munkaügyi, foglalkoztatási és szociális minisztérium államtitkárával beszélgettünk.
– Megpróbáltuk a szociális központok és az esetek vezetőivel elemezni az elmúlt időszak tragikus eseményeit. Január és február folyamán három kiskorú és egy éppen nagykorú vélhetőleg öt gyilkosságot követett el, és súlyos testi sérülést is okozott. Šabacról, Surdulicáról, Versecről és Belgrádról van szó. Ha a vélt elkövetők családi körülményeit elemezzük, az egyik kiskorú öt évig családi elhelyezésben volt. A másik egy nyugatról visszatoloncolt családból származik, amely nyugaton nem kapta meg a menekültstátuszt. Van olyan kiskorú is, aki csonka családban nevelkedett, ahol a vélt kiskorú elkövetőt megtámadták és védekezés közben történhetett a tragédia.
Az intézmények vezetőivel elemezve az eseteket, kiderült-e, hogy intézményes problémáról van-e szó, vagy a probléma forrását máshol kell keresni?
– Minden eset más. Az egyik esetben mulasztás történt az intézményben, hiszen az egyik vélt elkövetőtől, mielőtt nagykorú lett volna, megvonták a családi elhelyezést, ugyanakkor nem helyezték el az intézetben. Vagyis az utcán hánykolódott. A másik esetében, ahol csonka családban nevelkedett a vélt elkövető, a szociális szakemberek rosszul mérték fel, hogy abban a csonka családban megfelelő nevelésben, ellenőrzésben részesül-e a gyermek. Ki kellett volna vonni a családból a gyermeket, nevelőszülőknél jobb helyen nevelkedhetett volna a 16 éves fiatal. A harmadik eset kapcsán pedig sajnos még mindig nincs a helyi önkormányzatoknak és a szociális központoknak megfelelő programja, amely a visszatoloncoltakat felölelné. A visszatoloncolás pedig már folyamatban van, csak még nem annyira szembetűnő jelenség.
Az állam az intézményes ellátás helyett a családoknál való elhelyezést helyezi előtérbe, hiszen így szeretné a gyerekeket szocializálni. Fel van a társadalmunk készülve efféle ellátásra?
– Vegyesek az érzelmeim, mert 2011-ben minden életrevaló gyereket az intézményből nevelőszülőknél helyeztek el. Ezáltal azoktól a gyerekektől, akik az intézményben maradtak, tehát az összeroskadt, pszichiátriai kezelést igénylő, vagy viselkedészavarokkal rendelkező gyerekektől megvonták a pozitív példát, lévén, hogy azokat a gyerekeket, akik jó példával szolgáltak, pozitív transzferrel a kortársaik iránt, családoknál helyezték el. Most pedig, amikor a családi elhelyezés zátonyra fut, mint az egyik vélt elkövető esetében, amikor vélhetően kettős gyilkosságot követett el, be kellett volna utalni az intézménybe. Nem került rá sor.
Jelenleg 5400 gyermek van nevelőszülőknél és csak 631 gyermekotthon működik.
A gyermek viselkedését jelentős mértékben befolyásolják a körülmények, amelyben él. Milyen gyorsan tud reagálni a rendszer, amikor kiderül, hogy a gyermeket ki kell emelni a családjából?
– Hat hónap.
Ez hosszú idő. Ez alatt az idő alatt a gyermek végig a családjában marad?
– Változó. Amikor kiderül, hogy a gyermeket ki kell emelni a családból, akkor több ideiglenes megoldás is létezik. Nevelőszülőkhöz kerülhet, intézménybe, vagy befogadóközpontba. Egyre gyakrabban az édesanyával a gyermek biztonságos házba kerül. Az elkövetőt, illetve a bántalmazót 48 órás visszatartásra, illetve 30 nap elzárásra ítélhetik, ha az áldozaton bántalmazás nyoma látható, maradandó nyoma érzékelhető.
A gyermek a családjában is traumát él át, majd újabb traumáknak van kitéve, hogy végre egy nyugodt családi környezetbe kerülhessen.
– Sajnos nagyon bonyolult rendszeren kell átesnie a gyermeknek. Szakemberek szerint átlagosan kilencszer kell felidéznie egy gyermeknek a traumákat, hiszen először a szociális központban beszél róla, majd a szociális munkás kíséretében a rendőrségnek, majd az ügyészségnek, az előzetes vizsgálati eljárási, majd a bántalmazó ügyvédjének kell válaszokat adnia, mire jogerős ítélet születik.
Érzékeli a szociális védelmi rendszer a gyermek traumáit. Tud reagálni? Jelnek tekinti, ha például egy gyermek megszökik a nevelőszülőktől?
– Sajnos a bűnbandák alig várják, hogy lecsaphassanak ezekre a tévelygő gyerekekre. Kábítószerárust, vagy futtatót, prostituáltat csinálnak belőlük, attól függetlenül, hogy lányról, vagy fiúról van szó. A vallási alapon szerveződő bandák is közülük toboroznak. A már említett egyik vélt elkövető is elszökött a nevelőszülőktől, három hónapig nem tudott róla senki, a rendőrség sem tudott a nyomára bukkanni.
Jelenleg 17 gyermekpszichiáter van Szerbiában. Nincs elég szakember, ugyanakkor a szakemberek túlterheltsége nem engedi meg, hogy kellően mélyrehatóan foglalkozni tudjunk a gyerekekkel. Sajnos a ránk kényszerített megszorítások áldozatai ezek a gyerekek.
Véleményem szerint nagyon jól működtek a gyermekotthonok, és itt a mai napig nagyon jó szakembergárda van, de mivel a nyugati neoliberális társdalom a kitagolást követelte meg tőlünk, háttérbe szorultak az intézmények. A nyugati tapasztalatokat nem lehet egy az egyben átvenni, és alkalmazni – mondta az államtitkár.
– Hogy a mai fiatalok agresszívak, hogy az önkiteljesítésük valamilyen deviáns formáját jelenítik meg az adoleszcens életszakaszukban, az a társadalmi közegnek is következménye, hiszen nagyon intoleráns, nagyon agresszív társadalmi közeg az, amiben élünk. Valamifajta értékként jelenik meg az agresszivitás, és az agresszivitásnak ez a nagyon intenzív formája. Ez párosul azzal az intoleranciával, a másság el nem fogadásának készségével, ami ugyancsak jellemző, és amivel szemben döbbenten állunk. A kábítószer-használat teljes kiszámíthatatlansága is egyre határozottabban jelen van a fiatalok életében, és nagyban kihat a viselkedésükre – mutatott rá Joó Horti Lívia pszichológus, felnőtt- és gyermek-pszichoterapeuta a fiatalok agresszív, sokszor brutális, gyilkossághoz vezető megnyilvánulásaival kapcsolatban.
Arról, hogy mikor kell a gyermeket kiemelni egy családból, az intézményes, vagy a nevelőszülőknél történő ellátás hatékonyabb-e náluk, esetleg hozzáférhető-e a szükséges szakellátás, a szakemberek véleménye megoszlik. Az viszont tény, hogy a világban és mindinkább Szerbiában is a szociális védelmi törekvések a szülői felügyelet nélküli gyerekek esetében a nevelőszülőknél való elhelyezésre irányulnak.
– Ma a különböző törvénymódosítási intézkedések mentén a nevelőszülők csak olyan személyek lehetnek, akiket előzetesen felmért a szociális központ megfelelő szakcsapata. Ezek a családok megfelelő képzésen esnek át. A gyermekelhelyezés után is a munkájuk monitoring alatt van, illetve a gyerekekkel történő kapcsolattartás is, különösen abban az esetben, ha a biológiai szülők is látogathatják a gyereket – magyarázta Joó Horti Lívia. Rámutatott ugyanakkor: – Szerbiában az ellátóhálózat meglehetősen pénztelen, ebből kifolyólag korlátozott, hogy hány gyereket tudnak kiemelni a családból, és meglehetősen toleráns a szociális védelem is abban a tekintetben, hogy hol van a tűréshatár, ami már elviselhetetlen, és mi az, ami miatt a primáris családnál tartják a gyerekeket. A tapasztalat azt mutatja, hogy nagyon elhanyagolt, vagy nagyon veszélyeztető családnak kell lennie annak, hogy onnan kiemeljék a gyereket, hogy aztán nevelőszülőknél helyezzék el. Az, hogy a kiemelés előtt a gyerek milyen traumát, milyen módon és milyen hosszú időn keresztül élt meg, befolyásolja, hogy mennyire lehet őt később stabilizálni és egy jó, befogadó családi környezetbe helyezve szocializálni. A befogadó család is különböző módon tud reagálni a személyiségekre, a viselkedésre. Ebből kifolyólag egyes gyerekek integrálása jól sikerül, míg más gyerekek esetében gyakorlatilag olyan lehetetlen helyzetbe kerül a rendszer, hogy újból és újból más családokhoz kénytelen helyezni a gyerekeket, ami szintén megviseli őket. A gyerekek egészséges felnövekvésének alapszükséglete az elfogadás, a szeretet, a személyiségük támogatása és fejlesztése. Ha ez elakad ebben a folyamatban, a személyiség a traumák útján fejlődik és az egészségessé válása is nehézkes. Maga az ellátó rendszer, amely a pszichoterápiás kezelést biztosítaná ezeknek a gyerekeknek, hiányos. Egész Szerbia területén néhány tucatra tehető azoknak a szakembereknek a száma, akik gyermek-pszichoterápiával foglalkoznak. Maguk az intézmények sem rendelkeznek szükséges felszereltséggel, sem szakemberi háttérrel. Nyilván maga a szociális rendszer korlátozásai: a létszámstop, a szakemberek szakképesítésének lehetősége, az alacsony fizetések miatt nem különösen kívánatos pálya ez. És nagyon nehéz munkakör, hiszen deviáns viselkedésű gyerekekkel kell foglalkozni – magyarázta.
A gyermek-pszichoterapeutától megtudtuk, hogy a fiatalok agresszív viselkedése minden társadalomban gondot okoz. A társadalomba való integrálásukra a fejlett országok sem rendelkeznek recepttel.
-A különböző társadalmak különböző érzékenységi szintre vannak beállítva. Annak bemérése, hogy egy intézménynek mikor kell beavatkozni egy család életébe, komoly nehézségeket okoz még a fejlett országokban is. Ott is, ahol sokkal több pénz van a szociális rendszerben és sokkal nagyobb szakemberi ellátottsággal rendelkeznek és szélesebb körű ellátást tudnak nyújtani – mutatott rá. Joó Horti Lívia kiemelte, Szerbia zárt társadalom, mint ahogy az a keleti és közép-európai társadalmakra jellemző, nehézkes a pszichés segítségkérés. – A mi közösségeink rendkívül rejtőzködők, vigyáznak arra, hogy ami a családon belül van, az ne kerüljön ki. Hosszú ideig tudják titkolni a családtagok viselkedését, ezért is olyan nehéz, hogy a szociális intézmény beavatkozzon, ha a család működésképtelen – mondta.
