Belgrád

Belgrád városát először a görög történetíró, Hérodotosz említi. Írásaiban megemlíti, hogy a várost szkíták lakják. Időszámításunk előtt a negyedik századtól már kelták jelenlétéről szólnak a források. Ők nevezték el Singidunumnak, ami Belgrád első ismert neve volt. Azóta a város a magyar történelemben is nagy szerepet játszott. Nándorfehérvárként nevezik a várost és várat, mely hajdan a bolgárok fejedelmének székhelye volt. A XIV. század eleje óta Fehérvár, Nándorfehérvár (Bolgárfehérvár), a XVI. és a XIX. század között hangváltozással gyakran Lándorfejérvár változatban is megjelenik. Belgrádként először 878-ban említik. Hosszú éveken keresztül határváros volt, és a történelem során több alkalommal is állt magyar fennhatóság alatt, így a magyar lakosság mindig is jelen volt Belgrádban.

Amíg 2002-ben 2080-an vallották magukat magyarnak, a legutóbbi, 2011-es népszámlálás során 1810-en, ebből 1215 nő. A Köztársasági Statisztikai Intézet adatai szerint a legtöbb magyar Újbelgrádban, illetve Belgrád Palilula községében, valamint Zimonyban él. Az asszimiláció kétségtelen, egy újabb jelenség fedezhető fel: egyre többen élnek azzal a lehetőséggel, hogy a felmenőkre hivatkozva kérjék a magyar állampolgárságot. Az állampolgárság megszerzésével pedig újabban egyre többen vallják magukat magyarnak a fővárosban. Ennek ellenére Belgrádban nem létezik magyar hagyományokat ápoló egyesület, társaság, civil szervezet. Ma a katolikus egyház, a Vajdasági Magyar Szövetség belgrádi szervezete, és Magyarország Belgrádi Nagykövetségének keretében működő Collegium Hungaricum szólítja meg a magyarságot. A magyar kulturális élet és az egyház szava azonban nagyon kevés belgrádi magyarhoz jut el.

Valamikor sokkal aktívabb művelődési életet élt a belgrádi magyar közösség, tudtuk meg az adai származású Cvetković Ilonkától, aki, miután a nyolcvanas években másodszor is férjhez ment, Újbelgrádba költözött a férjéhez.

– Azzal a feltétellel jöttem Belgrádba, hogy megtartom az adai lakásomat. Akkor még nem ismertem senkit sem Belgrádban, de a férjem mindig kész volt arra, hogy mindenhova elvezessen, mindent megmutasson. A katolikus templom felfedezését is fontosnak tartottam. Akkor a Krisztus király templomba kezdtem járni, mert még nem tudtam, hogy létezik magyar nyelvű mise is – mesélte Ilonka Belgrádba költözése kezdeteiről. Mint megtudtuk tőle, az egyház révén ismerkedett meg a szabadkai magyar teológusnővel, illetve a moholi magyar apácával, és hamarosan magyar misére kezdett járni, ahol pedig további, mai napig tartó barátságokat kötött számos belgrádi magyarral. A misét a mai napig nem hagyja ki, ma már a pasztorális tanács tagja.

– A templomból ismerősök által jutottunk el a magyar tanszék művelődési eseményire. Sokáig, éveken át, minden hónapban szerdánként összejöttünk. Kiállítást tartottak, valaki szavalt… Vendégek is jöttek, és egész népes volt azokon az estéken a katedra. Amikor azonban Sava Babić megbetegedett, még egy ideig szerveztek irodalmi estet, de egy idő után elmúlt a lelkesedés. Ennek ellenére mi a barátkozást fenntartottuk a templomon keresztül. Éveken át működött ez így, most pedig itt van a Collegium Hungaricum is – mutatott rá arra, hogyan marad fenn és működik a magyar közösségi élet a fővárosban. Elmondta, a nyolcvanas években (ő 1981-ben költözött Belgrádba) azt beszélték, hogy 5000 magyar élt Belgrádban. Ennek ellenére nagyon kis hányadát, mintegy 18–20 embert tudott az egyház is megszólítani. Egy évvel ezelőtt még a Macedón utcában található Jezsuita templomban tartottak magyar nyelvű misét, de mivel Róbert atyát, aki eddig itt misézett, Pancsovára szólították, a magyar nyelvű misét is más tartja, illetve annak helyszíne is változott, a Višegradi utcában tartják. Ma már a templomba járók száma is kevesebb.

Prof. dr. Gyarmati Simon egyetemi tanár 1971-ben a tanulmányai miatt érkezett Nagybecskerekről Belgrádba, majd a munkája tartotta a fővárosban, végül itt alapított családot.

– Lehet, az volt a szerencsém, hogy szerbek között nőttem fel, és kis korom óta egyformán beszélem a szerbet és a magyart. Aki nem ismeri a származásom, nem veszi észre, hogy nem vagyok szerb. Talán annak idején ez volt az előnyöm. Elég közvetlen vagyok, és mire arra került volna sor, hogy kiderüljön a származásom, már nem volt fontos. Ezért nem is éreztem soha hátránynak Belgrádban, hogy magyar vagyok. Igaz, előny sem volt, hiszen Belgrádban minden szerb nyelven bonyolódik le – magyarázta prof. dr. Gyarmati. Folytatta: – Amikor Belgrádba érkeztem, soha nem gondolkodtam azon, hogy felkeressem a belgrádi magyarokat. Amíg egyetemi hallgató voltam, havonta jártam haza Nagybecskerekre. Otthon töltöttem a szünetet. Így nem is éreztem a magyar nyelv hiányát. Amikor megnősültem, a feleségemmel és a gyerekekkel gyakran jártunk haza. Amikor a szüleim elhunytak, akkor már nem volt kivel magyarul beszélgetni. Nagyon jó barátságot ápoltunk Borić Annával, akinek a férje boszniai volt. Ő volt tulajdonképpen a belgrádi anyám, aki gyakran felhívott, csak vele tudtam magyarul beszélgetni. És nagyon jól éreztem magam, amikor a belgrádi magyar tanszéken megszervezték a magyar–szerb társaságot. Ott ismertem meg Anna nénit is. Ahogy ott ismertem meg azokat is, akikkel most évek után a Collegium Hungaricumban találkozunk – tudtuk meg az egyetemi tanártól. Elmondta, feleségével szeretnek oda járni, már egy összeszokott közösségről van szó. Sajnos azonban a fiataloknak nincs arra idejük, hogy ilyen jellegű közösségi életet éljenek. Mint mondta, az évek hozzák magukkal a nosztalgia érzését.

– Hogy őszinte legyek, nagyon örülök annak, hogy a felségem magyarul tanul. Vele, mellette a tudásomat felújítom. Örülök annak is, hogy felfedezte magának a magyar nyelvet, és igazán élvezi azt és tanulja. 65 év nem kevés, lassabban megy már a tanulás, de minden szabad idejét erre fordítja. A nyelv tanulása által jobban megkedvelte a magyar nemzetet, a történelmet – mutatott rá.

A világon szinte mindenhol, ahol élnek magyarok, a nyelv és a kultúra megőrzése érdekében közösségekbe, egyesületekbe, társaságokba tömörültek. Belgrádban, bár szép számban élnek magyarok, nincs így.

– Belgrádban élnek magyarok, nem is kis számban, de nem merném azt állítani, hogy közösségként működnek. A belgrádi magyaroknak nincs saját szervezetük. Noha állítólag korábban voltak hasonló próbálkozások, nekik valami oknál fogva nem sikerült tartósan létrehozniuk közösségi egyesületet: olyat, amilyet például a Szerbiában nálunknál sokkal kisebb lélekszámú horvát, montenegrói, zsidó, cseh, vagy mondjuk a cincár közösségnek is sikerült. Pedig ez volna a világ legtermészetesebb dolga, hiszen világszerte működnek ilyen identitásőrző, a többség kultúráját is gazdagító, színesítő kulturális szervezetek. Dél-Amerikától Zágrábig, Ausztráliától Zürichig számtalan helyen van a magyar diaszpórának kulturális egyesülete, ahol az anyanyelvet, a zenét, a táncot, a kulturális gyökereket ápolják – mutatott rá Dezső János, a belgrádi Collegium Hungaricum igazgatója. Majd így folytatta: – A Collegium Hungaricum, vagyis a belgrádi magyar intézet, amely a nagykövetség kulturális szolgálataként működik, nem hozhat létre hasonló szervezetet, s nem is ez a feladata. De abban igenis tud segíteni, hogy székházában, rendezvénytermeiben rendszeresen klubesteket szervez a szerb fővárosban és a környékén élő magyarok részére, amelyeken magyar nyelvű műsorokat, kulturális tartalmakat szolgáltat a közösségnek. A szerb publikumot megszólító programjaink mellett, amelyekre természetesen az itt élő magyarokat is rendszeresen meghívjuk, körülbelül havonta egyszer magyar klubot is szervezünk, amelyen egymással találkozhatnak az itt élő, többnyire vajdasági gyökerű magyarok, és az anyanyelvükön beszélgethetnek egymással. 30–40–50 ember rendszeresen el is jár hozzánk. Azt hiszem, örülnek is ezeknek az alkalmaknak, de ennek nincsenek intézményes, önszerveződésből táplálkozó keretei – hangsúlyozta.

Dezső János elmondta, a belgrádi magyarok többsége vegyes házasságban él, és többnyire idős emberek.

– Sajnos, nagyon kevés magyar fiatal jön el ide a magyar klubestekre. Vannak fiatal és középkorú anyaországi magyarok, akik munka, üzleti érdek, külszolgálat, vagy szerelmi kapcsolat miatt vetődtek ide, Belgrádba, de az igazán gyökeret eresztett emberek többsége idősebb. Hogy egy közösség megmaradjon, ahhoz a közösség tagjainak erőfeszítésére is szükség van. Sajnos, akiket ilyen-olyan okok folytán évekkel, évtizedekkel ezelőtt Belgrádba hozott a sors, többnyire nem fordítottak gondot arra, hogy megtanítsák magyar anya- vagy apanyelvükre a gyermekeiket és unokáikat. A gyermekek és az unokák nemzedéke már többnyire nincs a magyar nyelv és kultúra legalapvetőbb ismeretének birtokában, s ezért aztán a belgrádi magyarság nemigen képes arra, hogy reprodukálja önmagát. Másrészt viszont megfigyelhető, hogy a szerbek körében megnőtt a magyar nyelv iránti érdeklődés, és a magyar kultúrának Belgrádban tapinthatóan növekszik a presztízse. Nagyon sokan vissza szeretnék tanulni a nagyszülők nyelvét. Ez bátorító jelenség, nem tudom azonban, hogy ténylegesen hányan sajátítják el a magyar nyelvet és a kultúra alapjait. Ezt általában a gyerekkorban lehet megalapozni, márpedig Belgrádban ilyen szempontból nem kedvező a helyzet, mert nincs magyar nyelvű bölcsőde, és óvoda sem, hogy iskoláról ne is beszéljünk…– osztotta meg velünk gondolatait az igazgató.

És bár egyesület nincs, sem pedig hagyományokra épülő magyar közösségi élet Belgrádban, néhány évvel ezelőtt nyitott városi szervezetet a VMSZ. A politikai pártra azonban szintén különleges feladat hárul, hiszen amellett, hogy megpróbálja tömöríteni a magyarokat, azokat, akik magyar gyökerekkel rendelkeznek, valamint a magyar közösséggel szimpatizáló más nemzetiségűeket is, a magyar–szerb kapcsolat megerősítését tűzte ki célul, hangsúlyozta Nebojša Marjanović, a VMSZ belgrádi szervezetének elnöke.

– A legutóbbi népszámlás szerint 1800 magyar él Belgrádban. Szerintünk azonban sokkal többen vannak. Nem felejthetjük el, hogy a magyarok többsége vegyes házasságban él. Ugyanakkor az elmúlt években többen a felmenőkre hivatkozva kérték a magyar állampolgárságot, akik közül többen annak megszerzése után már magyarnak vallják magukat – mutatott rá Marjanović. Elmondta, a szervezetnek a politikai feladatai mellett más küldetése is van: – Össze szeretnénk kötni az embereket. Olyan műsorokat igyekszünk felkínálni tagjainknak, valamint azoknak is, akik nem tagjai a pártnak, amelyen keresztül rámutathatunk arra, hogy a két nemzet milyen szoros kapcsolatban áll egymással, hogy a belgrádiak megismerjék a magyar kultúra nyomait Belgrádban, és ily módon a többségi nemzet külön felelősséget érezzen az iránt, hogy a kisebbség, mindenek előtt a magyarok, jól érezzék magukat ebben a városban. Belgrád mindig is nyitott volt minden nemzet és minden kultúra iránt. Éppen ezért igyekszünk olyan programokat kínálni, amelyekkel ezt a nyitottságot mutatjuk be. Számos irodalmi, illetve történelmi előadásunk volt már. Talán a legsikeresebb fórumunk a rock-zene kölcsönös hatásáról szólt. Az előadás sikeressége hozta azt az ötletet is, hogy meghívhatnánk az Omega együttest, vagy másik ismert magyar rockegyüttest Belgrádba – mutatott rá a VMSZ belgrádi elnöke. Hozzátette, meggyőződésük, hogy lenne igény az efféle programokra is.