A fiatal, ám rendkívül tehetséges zentai harsonás, Szögi István alig több mint egy éve költözött Rotterdamba, ahol a Codarts Akadémia dzsessz-harsona szakának hallgatója. Saját bevallása szerint ugyan csak ritkán tud hazajárni, három itthoni zenekarában, a JazzVa, a Sin Seekas és az Uprize együttesekben azonban továbbra is játszik. Nem tagadja, mind a mai napig lenyűgözi az a közvetlenség és az az emberközpontúság, amit Hollandiában tapasztal, és bár szeretne világot látni, és minél többféle zenei világgal megismerkedni, a szíve mégis mindig hazahúzza.
– A zene szeretete egészen kicsi koromra vezethető vissza, ugyanis édesanyám annak idején beíratott a zeneoviba, ahol igen sokat foglalkoztak velünk. Emlékszem, egyszer volt egy hangszerbemutató, amelynek keretében megismerkedtünk három népszerű hangszerrel, a hegedűvel, a gitárral és a zongorával, majd amikor el kellett döntenünk, melyik hangszeren szeretnénk játszani, én a zongorára mutattam rá, mert első ránézésre az tetszett meg a leginkább. De hát honnan is tudná egy kisgyerek eldönteni, hogy milyen hangszeren szeretne játszani? Aztán a zeneovi után egy évet jártam is zongorára, de valahogy nem igazán sikerült megszeretnem a hangszert, különösen a skálázás volt az, amivel ki lehetett volna űzni a világból. Az első év befejezése után éppen ezért nem akartam tovább csinálni, abba akartam hagyni, ám mivel éppen akkor érkezett a zeneiskolába Vojnić Tunić Zsolt, aki rézfúvós hangszereket tanított, elmentem hozzá, hogy tegyek még egy próbát. Először a trombitát próbáltam ki, majd rám nézett, és azt mondta, próbáljam meg a harsonát is. Megpróbáltam, és azonnal bele is szerettem, sőt, ez később csak fokozódott, hiszen öt percet se kellett skáláznom, nemhogy órákat, mint a zongoránál, helyette volt egy dalom, a Pityu-song, amiben minden benne volt, ami kellett, és ami nagyon a szívemhez nőtt, így utólag visszagondolva, nem is csoda, hiszen ha egy gyereknek dalt írnak a saját nevére, naná, hogy imádni fogja és állandóan azt fogja játszani – emlékszik vissza a kezdetekre Szögi István, hozzátéve, már ötödik-hatodik osztályos korában eldöntötte, hogy zenei pályára szeretne lépni, aminek megfelelően a középiskolai tanulmányait már a Szabadkai Zeneiskolában kezdte meg, ahol klasszikus harsona szakra járt, mellette azonban dzsesszt is tanult a dzsessz-szakosokkal, akikkel sokat játszott együtt, és nagyon élvezte a közös zenélést, hiszen egyrészt nagyon jó volt a társaság, másrészt nagyon sokat tanultak is közben.
– Az egyik nyáron a zentai Mojo Clubban ültünk és beszélgettünk Laki Ákossal, aki évtizedek óta Hollandiában él, ahol igen ismert zenésznek számít, és említett egy nevet, Ilja Reijngoud nevét, amit azután szinte teljesen el is felejtettem, ám amikor befejeztem a tanulmányaimat a Szabadkai Zeneiskolában, akkor valahogy újra eszembe jutott ez a név. Előkerestem az e-mail címét, írtam neki egy levelet, és szinte azonnal válaszolt, ezt követően pedig hihetetlenül felgyorsultak az események, hiszen nem sokkal később kimentem hozzá Hollandiába, megcsináltam a felvételit, és szeptemberben már meg is kezdtem a tanulmányaimat Rotterdamban – meséli István, bár nem tagadja, a középiskola befejezése után eleinte nem volt egyértelmű számára, hogy hol szeretne továbbtanulni, éppen ezért Újvidékre, Szegedre és Budapestre is beadta a jelentkezését, majd amikor eljött az a nap, amelyen sikerült felvennie a kapcsolatot a jelenlegi tanárával, Ilja Reijngouddal, attól kezdve – ahogyan fogalmaz – minden teljesen egyértelművé és magától értetődővé vált számára, olyannyira, hogy azután már meg sem próbálta máshol a felvételit, amit saját bevallása szerint azóta sem bánt meg.
– Amikor először megérkeztem Rotterdamba, mindenütt betonhegyekkel találtam magam szembe, Rotterdam ugyanis nem tekinthető tipikus holland városnak, éppen ezért eleinte nem is annyira tetszett, hiszen nagyon más volt, mint amire számítottam, később viszont, amikor megismertem a másik oldalát, azokat a kis klubokat, amelyek a város szívét-lelkét jelentik, nagyon megszerettem. Mindennap van valahol valamilyen jam session, mindennap kimehet az ember, és megpróbálhat szárnyat eregetni, ami óriási lehetőséget kínál számunkra, fiatal zenészek számára, hiszen egy zenész nem attól zenész, hogy a négy fal között gyakorol, hanem attól, hogy közönség elé áll, és a zenéjével hatni próbál másokra, örömet szerez vagy bánatot okoz, azaz érzelmeket vált ki másokból – hangsúlyozza, hozzátéve, nagyon szimpatikus számára, hogy az akadémián olyan individuális oktatás folyik, amit korábban soha sehol nem tapasztalt, hiszen a tanárok mindig azt figyelik, mit szeretnek és mit nem, mit gondolnak, milyen érzések kavarognak bennük, és közben sosem akarják őket sablonokba helyezni, hanem inkább a személyiségük kiforrását és a kiteljesedését próbálják segíteni.
– Nagyon magával ragadott az ottani emberek nyitottsága, úgy érzem, sokkal vidámabbak és sokkal kiegyensúlyozottabbak, mint amilyenek mi vagyunk, ugyanakkor sokkal segítőkészebbek is, hiszen ha mondjuk valaki megy az utcán, és segítséget kér a járókelőktől, akkor szinte mindenki megáll és segít neki, ami errefelé sajnos nem igazán mondható el. Ennek ellenére nagyon szeretek itthon lenni, ha csak tehetem, hazajövök, nem azért, mert ott nem jó, hanem azért, mert egyszerűen hiányoznak az itthoni dolgok, illetve hiányoznak a barátaim és a zenésztársaim is. Amikor itthon vagyok, úgy érzem, mintha el sem mentem volna, ugyanúgy folyik a munka, és ugyanúgy folyik a barátkozás is, mint mielőtt elmentem. A folytonosságot persze nem könnyű fenntartani, mindhárom zenekarom, a JazzVa, a Sin Seekas és az Uprize tagjai is igyekeznek akkorra időzíteni a fellépéseket, amikor hazajövök, ami eddig szerencsére minden esetben sikerült is, az azonban, hogy a jövőben is így lesz-e, nemcsak rajtunk múlik, hanem sok egyéb tényezőn is. Mindenesetre szeretném, ha mindezt a jövőben is fenn tudnánk tartani, hiszen mindhárom itthoni zenekaromat nagyon szeretem, mindhárom nagyon sokat jelent nekem – magyarázza István, aki a tanulmányai befejezése után szeretne világot látni, minél több helyet megismerni, minél többféle zenei világba belekóstolni, hosszabb távú tervei azonban saját bevallása szerint egyelőre még nincsenek, ehelyett inkább – ahogyan fogalmaz – megpróbál majd minél eredményesebben élni azokkal a lehetőségekkel, amelyeket az égiek kínálnak fel neki.
