Az 1928-ban, a vajdasági Péterrévén született, ma Újszegeden élő Bozsóki Mátyás nem mindennapi kalandokkal tarkított, mozgalmas élete során annyi hazai és külföldi államférfival, politikussal, miniszterrel, történelmi személyiséggel találkozott, hogy a legmerészebb kalandorok is megirigyelhetnék. Olyan 20. századi események részese volt, hogy a történészek, közírók akár több ezer oldalas könyvet is írhatnának visszaemlékezéséből. Életéről Amerikában már régen filmet forgattak volna.
Józan volt-e a bíró?
A különleges katonai bíróság 10 hadbíróból állt, Ledényi Ferenc ezredes vezette a sort, Bozsóki úr mindnek a nevére emlékszik, sőt fel is írta őket, el ne felejtse. A tárgyaláson lepörgették a szalagot is, s Ledényi azt kérdezte, józan volt-e Matyi bácsi szerint a bíró, amikor az első fokú tárgyalást vezette, mert olyan összevissza történt minden, hogy neki is szemet szúrt. A bíró végül az ügyet visszadobta, hogy polgári eljárás keretében tárgyalják újra, a katonai vonatkozását (főhadnagy) pedig leválasztotta. Matyi bácsi Jugoszláviával kapcsolatban tett vallomását 2017-ig titkosították. A 8 éves ítéletet megsemmisítették, 1958 februárjában pedig a polgári bíróság tárgyalta újra.
A bíró azzal kezdte a tárgyalást, hogy felszólította az ügyészt, nem találja a vádiratot az anyag között. Új nyomozati anyagot a rendőrségtől nem kaptam, válaszolta az ügyész, nem volt miből vádiratot készíteni. A tárgyaláson nem kívánok részt venni, így az ügyész, kérem, ítélethirdetésről értesíteni, majd felkapta a cuccát, és kivonult a teremből. A tárgyalás ügyész nélkül zajlott tovább. A bíró vakarózott, vakarózott, szinte alig kérdezett valamit, majd szólt a hozzátartozóknak, hogy a hozott csomagokat adják oda a vádlottaknak, a kaját egyék meg, a termet nem hagyhatja el senki, délután lesz az ítélethirdetés. Hajda ítéletét 10-ről 3-ra, Matyi bácsiét 2,5 évre, a harmadrendű vádlottét pedig 2 évre csökkentették.
Bozsóki úr fellebbezett, meg is lepődött a bíró, ilyen keveset adott, mégsem elégedett a vádlott. A következő tárgyalás volt érdekes, amikor – mondták – Márianosztráról felhozzák a vádlottat Budapestre, ha kifizeti szállításának a költségét. Matyi bácsi intézkedett, üzent a feleségének, azonnal küldjön 200 forintot a börtön számlájára, mert 170 forint a viteldíj. 1958. június 4-én vitték föl tehergépkocsival a fővárosba. „Álltunk a folyosón, a feleségem, az őr, meg én” – emlékezik vissza Matyi bácsi. „Kilépett azt egyik irodából Rajnai Sándor őrnagy, leoltotta a fehér lámpákat, kigyulladtak a pirosak, és azt mondta az őrnek, vigyen be bennünket a szobába.” Az ajtók be vannak zárva, válaszolta az őr, akkor a WC-be, szólt az újabb parancs. Matyi bácsi feleségét elvezették, és egy udvari részen található teraszra kicsukták.
Nagy Imréék a szomszédban
Léptek hallatszottak, az őr úgy állt, hogy a vádlott kikandikálhatott az ajtórésen. Bozsóki úr látta, Nagy Imrééket hozzák a tárgyalásra. Elöl vezették a miniszterelnököt, nem voltak megvasalva, mindenki civilben, két, fekete ruhába öltözött ávós tiszt fogta oldalt a felső karjánál Nagy Imre kabátját. Második volt Maléter, a többiek sorrendjére Matyi bácsi már nem emlékezett, de azt megjegyezte, az utolsó Tildy Zoltán köztársasági elnök volt. „Rajnaival jól ismertük egymást 1945-46-ból, de úgy tett, mintha nem ismerne. Öt lépéssel, katonásan előttük haladt, pisztoly volt a kezében, lengette, az ujja pedig a ravaszon. Ekkor láttam utoljára Nagy Imrét, június 16-án már ki is végezték. A mellettünk lévő teremben tárgyalták az ügyüket, elég hangosak voltak, de a hangokat nem lehetett tisztán kivenni. Az ügyvédem szólt a bírónak, figyelmeztesse a szomszédokat, legyenek csendesebbek, de Szokoly István bíró azt válaszolta, ő nagyon kicsike ahhoz, hogy ebbe beleszóljon, inkább mi is maradjunk nyugton” – idézi fel emlékeit Matyi bácsi.
A 2,5 év évet a bíró megharmadolta, 20 hónap lett belőle. Azért döntött így, mert novemberben lesznek a választások, ez után pedig valószínű, hogy az új kormány megvonja az internálás jogát a rendőrségtől. Ha Bozsóki úr decemberben hazamegy, a rendőrség már nem tud vele mit kezdeni, így hátha békén hagyják.
E tekintetben Matyi bácsi valóban szerencsésnek mondhatja magát az ’56-osok közül. A kilátásba helyezett halálbüntetés helyett 20 hónappal megúszta, méghozzá nem is akárhogy. Akárhol dolgozott, márpedig sok helyen megfordult, büntetett előélete és ’56 bűne egész élete során végigkísérték. Azóta rehabilitálták, megkapta az ’56-os emlékérmet, állami kitüntetésekkel is elhalmozták, kiérdemelte a tiszti kiskeresztet, a hűségéért is kitüntették, mára rendeződtek a dolgai, csupán azt sajnálja, hogy az elmúlt 20 évben az államvezetés nem volt képes arra, hogy a véreskezű gyilkosokat felelősségre vonja.
Nem hallgattak rá
Matyi bácsi szinte minden ’56-os szegedi vagy Szeged környéki mártírt ismert vagy legalábbis hallott róluk. Kovács Józsefet és Perbíró Józsefet személyesen is. November 3-án délután, amikor Jugoszláviából visszajött, első dolga az volt, hogy fölment a városi forradalmi bizottsághoz. Megpróbálta Perbírót és Kovácsot rábeszélni arra, hagyják el az országot, mert elveszett a forradalom, és halál vagy nagyon súlyos börtön vár rájuk. „Kértem őket, még ma éjszaka távozzanak, hagyják el az országot, ha meg akarják menteni az életüket. Nagyon sajnálom, hogy Perbíró rám támadt, ő nem ismert engem, ki vagyok, és milyen jogon mondom neki ezt. Azt válaszoltam, nagyon csodálkozom, professzor úr, hogy Ön arra kíváncsi, én ki vagyok, ilyen esetben tudnia kellene mint jogásznak, az Önnek is jobb, ha nem tudja, én ki vagyok” – eleveníti fel az emlékeket Matyi bácsi.
Kovács Jóska, akit Bozsóki úr korábbról ismert, azt válaszolta, illegalitásba fog vonulni, és megvárja az ENSZ-csapatokat. Hiába magyarázta neki, semmilyen ENSZ-csapatokra nem lehet számítani, itt van a jaltai megállapodás vonala Jugoszlávia és Magyarország között. Ez a vonal elválasztja a két világot, ezért ide semmilyen csapatok nem fognak jönni. Az amerikaiaknak szintén nem áll szándékukban beavatkozni, más meg nincs, aki szembe tudna szállni ezzel a 30-40 hadosztállyal, amely Magyarországra betódult. „Ha akkor rám hallgatnak, meglehet, még ma is élnek” – zárta gondolatait Bozsóki Mátyás.
A Nyugat nem akarta megszegni a jaltai egyezményt
Veljko Mićunovićnak, Jugoszlávia moszkvai nagykövetének a közvetítésével a szegedi Bozsóki Mátyás ’56 november legelején Palicson találkozott az angol és amerikai katonai küldöttség képviselőivel, és megkapta tőlük a Magyarországra vezényelt szovjet haderő listáját, valamint egy levelet, amelyet később eljuttatott a Makó alatt állomásozó szovjet erők vezetőihez.
A listából kiderült, hogy Magyarországon tartózkodott a 33. gépesített hadosztály, amely ’56. október 23-án érkezett, a 35. gépesített hadosztály, amely 31-én érkezett valahonnan délről. Ezek katonáival Matyi bácsi Szegeden beszélgetett is, amikor átvonultak. Azt mondták, október 11-én rakták őket hajóra Odesszában, és Romániáig így utaztak. A Szovjetunió tehát már október 11-én háborúra készült Magyarországgal szemben. Nem hiába mondta Mićunović, hogy Hruscsov nagyon „pipa” hazánkra. Az infók Jugoszláviából származtak.
Hatalmas szovjet haderő érkezett Magyarországra
A jelentésből kiderült, hogy a 7. légideszant október 19-én érkezett a Baltikumból Tökölre, a 31. légideszant pedig október 28-án jött Veszprémbe. A 128. lövészgárda hadosztály Kárpát-Ukrajnából érkezett, a 8. gépesített hadsereg szintén innen jött csakúgy, mint a 70. lövészgárda hadosztály és a 32. gépesített hadosztály. A 60. légvédelmi tüzér hadosztály is Magyarországon volt, valamint a 11. gépesített hadosztály, a 31. harckocsi hadosztály, a 38. összfegyvernemi gépesített hadosztály, a 39. gépesített hadosztály, a 61. légvédelmi hadosztály, a 27. gépesített hadosztály, az első gárda vasúti hadosztály, a különleges hadtest, a 2. gépesített hadosztály, a 17. gépesített hadosztály, a 177. bombázó repülőgépgárda hadosztály, valamint a 195. vadászrepülőgárda-hadosztály. Az amerikaiak és az angolok azt mondták, ezek a hadosztályok akkora erőt képviselnek, hogy lerohanhatnák egész Nyugat-Európát. Az amerikai hadsereg képviselője a palicsi találkozón megerősítette, olyan parancsuk van Eisenhower elnöktől, hogy egy méterre nem engedhetik átlépni a jaltai határokon a szovjeteket. A jaltai határ viszont ott húzódott Röszkénél.
Az USA nem hajlandó átlépni a jaltai határt, mert ha ezt megteszi, akkor megszűntnek tekinti a szerződést, az amerikaiak viszont nem akarták felrúgni az egyezményt. Ha ezt a szovjetek megteszik, akkor természetesen ők is megindultak volna. Az amerikaiak azt mondták, ha a szovjetek felrúgják a jaltai megállapodást, és átlépik a határt, akkor az Adrián lévő 46 hadihajó várja a hadiparancsot, és rakétával letakarítják a páncélosokat a 200 kilométeres határsávban. Szabadka, Szeged is beleesett volna ebbe a sávba – jegyezte meg Bozsóki úr.
A parancs megváltozott: Irány Budapest!
Matyi bácsi egy levelet kapott az amerikai és az angol katonai küldöttség tagjaitól, hogy azt juttassa el a szovjet tábornokoknak. Írják alá, és egyezzenek meg az úgynevezett jaltai határ mozgásában. Bozsóki úr ’56. november 2-án felkereste a Makó alatt állomásozó szovjet tábornokokat, de azok hallani sem akartak a levél aláírásáról: „nyet”, mondták, nekik más parancsuk van. Nem írhatják alá, de igyanak meg egy pohár rumot.
„Megittunk egy pohár rumot, s mondom a tábornoknak, ott áll az udvarban egy hatalmas rádiólokátor kocsi, amelynek óriási antennája van, hívjuk fel Moszkvát. Tudjuk fogni? Tudjuk, mindent tudunk fogni” – hangzott a válasz. Itt a levél, az angol és amerikai tábornokok aláírásával, ha akarják, szét is téphetik, de előbb talán olvassák el. A szovjet tábornokok tanakodtak, majd mégis felhívták az államelnököt, Vorosilovot. „Nekem is adtak egy fülhallgatót (volt vagy 8), s én is tisztán hallottam a beszélgetést” – meséli Matyi bácsi.
Addigra már 3 tábornok dugta össze a fejét a kocsiban. Vorosilov azt mondta, ez a kormány dolga, ő ebbe nem avatkozik bele, nem adhat senkinek parancsot. Hívjuk fel Grecskót, hangzott az újabb javaslat, ő volt akkor a honvédelmi miniszter. Felhívták, beolvasták neki a levelet, amely megvolt angolul is és oroszul is. Ő is hárított, azt mondta, nem adhat parancsot, az ügyet csak a minisztertanács együttesen vagy a pártközpont döntheti el, esetleg Hruscsov személyesen. Matyi bácsi nem adta fel, unszolta őket, próbálkozzanak esetleg a külügyminiszternél. Sikerült is elérni, ő azt tanácsolta, várjanak, kb. másfél óra múlva Hruscsov és Malenkov le fog szállni Prágában, hívják a röpteret, ott majd a diplomáciai terembe kéretik Hruscsovot, s akkor beszélhetnek vele. Így is történt.
Ültek a kocsiban, rumozgattak, beszélgettek, egyszer csak szólt a főhadnagy, aki kezelte a rádiót, megérkezett a repülőgép Prágába. Az ügyeletes tiszt megüzente, leszállás után azonnal szóljanak Hruscsovnak, hogy menjen a diplomáciai terembe, s ott majd lehet beszélni vele. Beolvasták Hruscsovnak a levelet, amire ő a következőket válaszolta: „A parancs megváltozik minden szovjet egységnek: irány Budapest! Adják tovább a parancsot, november harmadikán este 20 órakor pedig jelentkezzenek be Tökölön Malinyin tábornoknál további instrukciókért. Útközben minden laktanyát foglaljanak el, minden nehézfegyvertől fosszák meg a magyar hadsereget, minden repülőtérre azonnal vezényeljenek páncélosokat, és akadályozzák meg, hogy a gépek fölszálljanak.” Ebből egyértelművé vált Matyi bácsi számára, hogy a magyar forradalom odaveszett.
