Szerbiában mintegy hétszáz közvállalat privatizálása esedékes. Az alapvető emberi szükségleteket, a villanyáramot, a vizet és a többi kommunális szolgáltatást biztosító közvállatok magánkézbe való juttatása Kelet-Európában nem hozta meg a várt jobbulást, így előreláthatóan nálunk sem javulnak majd a szolgáltatások. Sem minőségileg, sem a díjszabás szempontjából. A közjó magánkézbe adásával a szociális jogok tovább csorbulnak és befejeződik a kapitalizmus restaurációja Szerbiában – állítja a Nagybecskereki Szociális Fórum.
Miroslav Samardžić: A privát monopólium rosszabb az államinál
Miroslav Samardžić politológustól, a polgárok életét befolyásoló kérdésekkel foglalkozó egyesület aktivistájától kértünk magyarázatot a fenti állításokra.
– A privatizáció Kelet-Európában nem teremtett hatékonyabb gazdaságot, hanem teljesen tönkre tette a gyengélkedő szocialista vállalatokat. Tudjuk mi is, hogy mi történt a nagybecskereki vállalatokkal: a társadalmi átalakulás folyamatában többségük megszűnt létezni. Most attól félünk, hogy a közvállalatok privatizációja vagy átszervezése hasonló módon zajlik majd. Ha privát társaságok kezébe kerülnek a közhasznú javak és a közvállalatok, akkor azok elsődleges célja az, hogy profitot teremtsenek, nem pedig, hogy javakat és szolgáltatásokat biztosítsanak a polgároknak. Ha valamelyik kompániának nincs haszna egy város vagy egy település vízellátásából, akkor felhagy ezzel a tevékenységgel. Ilyen esetben mit tehetnek a polgárok, kérdezi a politológus.
Sokszor hallani, hogy a magánszektor hatékonyabb az államinál.
– Ezek ideológiai közhelyek. Az viszont tény, hogy a privát monopólium rosszabb az államinál. Léteznek természeti kincsek és szolgáltatások, amelyek kulcsfontosságúak a polgárok életében, amelyeket nem lehet a piacon megvásárolni, mint a többi árut. Például a vizet. Az állam kötelessége, hogy ingyenesen biztosítsa az ivóvizet azok számára, akik nem bírják azt megfizetni. Persze, hogy a kommunális szolgáltatásokat fizetni kell. De tisztességes díjszabás alapján, hogy mindenki számára elérhetők legyenek. Nem engedhetjük meg, hogy a fűtés ilyen drága legyen, és hogy senki se tudja azt megfizetni. Kirívó a víz példája. Abban az esetben, ha nem tud mindenki azonos feltételek között hozzájutni, akkor az nem csak az egyének, illetve egyes családok sorsára van kihatással, hanem az egész közösségre. Emiatt például fertőző betegségek jelentkezhetnek. Szlovénia nemrég alkotmánymódosítást hajtott végre, amelybe bekerült, hogy a víz közkincs, nem lehet kereskedelmi áru, és hogy a vízkészletekkel az állam rendelkezik.
Nagybecskerek az első város, ahol a közvállalatok privatizálása elindult. A víztisztást az olasz Zilio társaságra bízták, amely 6,5 millió eurós befektetésből a következő húsz év alatt negyvenmilliós jövedelmet tervez megvalósítani. Emlegetik a városi Távfűtőművek privatizálását is.
– Nagybecskereken már korábban született döntés arról, hogy a város vízellátását egy olasz társaságra bízzák. Annak ellenére, hogy ennek határidejét többször is megszegték, nem tudni pontosan, hogy mikorra lesz kész, a gond az, hogy a polgárok előtt továbbra sem egyértelmű, hogy milyen feltételek mellett biztosítják majd a vízellátást. Attól félünk, hogy a közműdíjak drasztikusan emelkednek majd. És, hogy a lakosság egy részének nem lesz hozzáférhető az egészséges ivóvíz. Mi a Szociális Fórumból azt hangoztatjuk, hogy a közvállalatok biztosítsák a polgárok számára a közmű javakat, ha kell, akkor állami támogatásban is részesüljenek. Ugyanúgy, mint ahogy a külföldi társaságokat támogatják a költségvetésből – bőségesen. Az állam a gazdaságban mindig támogat valamit. Csak az a kérdés, hogy kit. A jelenlegi koncepció szerint az állam a külföldi magánvállalatokat támogatja.
Milyen megoldást javasol a Szociális Fórum?
Az olaszok tisztítják (majd) a nagybecskerekiek vizét
– A közvállalatok átszervezését úgy kell elvégezni, hogy azok a polgárok számára kedvező feltételek mellett biztosíthassák a kommunális szolgáltatásokat. Történjen meg a szerkezet-átalakítás, de maradjanak meg köztulajdonban. Kapjanak egy hivatásos vezetést és ne legyenek a politikai pártok káder-tartályai. Tehát meg kell változtatni a közvállalatok vezetési módját. Ez viszont ütközik a politikai pártok érdekeivel: nem akarják megszüntetni a kiváltságaik forrását. Emellett a kommunális infrastruktúra még a szocializmusban épült ki – közpénzből. Ha most aprópénzért külföldi társaságok kezébe jut, akkor megismétlődik az, ami a gazdasággal történt. Addig fognak egy vállalattal gazdálkodni, amíg abból hasznuk származik. Ha már nem lesz profit, akkor már nem érdekli őket az adott tevékenység folytatása és elmennek. Tudomásom szerint a magyaroknak rossz tapasztalataik voltak a vízművek privatizálásával.
Mit tehetnek a polgárok?
– Hallani a polgárok óhaját, hogy a közjavak fogalma megmaradjon. A víz nem lehet olyan áru, mint mondjuk a csokoládé. Viszont, ha az emberek csak ülnek és hallgatnak, akkor olyan változások történnek majd ezen a téren, amelyek számukra nem lesznek kedvezők. Senki se gyakorolja a politikai hatalmat a polgárok érdekében, hanem mindig a sajátját nézi. Nem szabad szem elől téveszteni azt sem, hogy a privát társaságok és az állam között mindig létezik egyfajta szimbiózis. A kompániák is gondot viselnek a politikai struktúrák érdekeiről. Ők ugyan nyilván nem fognak pártkádereket foglalkoztatni. A probléma abban van, hogy őket csak a nyereség érdekli. A niši példa azt mutatja, a polgárok tehetnek valamit, annak ellenére is, hogy ki vannak szorítva a döntéshozatalból. Az ottani lakók közgyűlése – a média látókörében – harcol a kommunális problémák megoldásáért. Ott alacsonyabbak a fűtési számlák, mint Nagybecskereken, mégis elégedetlenkednek. Nagybecskereken viszont nem. Ameddig pedig nem tiltakoznak, addig magasabb lesz a díjszabás. Ha semmit nem kérnek, akkor semmit nem kapnak. Tehát ki kell harcolni a részvételi jogot a közvállalatok átszervezésével kapcsolatos vitában. Nemcsak tiltakozással, hanem javaslatok előterjesztésével is, fejezte be nyilatkozatát Miroslav Samardžić politológus.
