Nagybecskerek harminc évvel ezelőtt Jugoszlávia egyik legerősebb ipari központja volt. Ljubljana és Maribor mögött volt a listán. Abban az időben Nagybecskerek község 130 ezer lakosából 50 ezren voltak munkaviszonyban. És ami még lényegesebb, a foglalkoztatottak 70 százaléka a termelésben dolgozott. Emlékszünk még azokra az évekre, amikor autóbuszok hordták a gyárakba az embereket. Így ment a nyolcvanas évek végéig. Aztán jöttek a háborúk, szétesett az ország. Ennek az egyik következménye pedig az lett, hogy a nagybecskereki gyárak elveszítették a piacot.
– Jelenleg Nagybecskereken 28-29 ezer foglalkoztatott van. Sehogyan sem akar ez a szám növekedni. Közben nagy kérdés az is, hogy hányan dolgoznak az úgynevezett reális szektorban. Becslések szerint a közvetlen termelésben mindössze 15 ezren dolgoznak. Ami az átlagfizetést illeti, Nagybecskerek 40–50 százalékkal a jugoszláv állam átlaga fölött volt, és 60 százalékkal az akkori szerbiai átlag fölött. Az átlagfizetés a városban meghaladta a központi belgrádi községeket. Ma Nagybecskerek Vajdaság autonóm tartományi átlaghoz sorolható, ami kicsivel az országos átlag alatt van, mondja Aleksandar Marton blogíró.
Mindez természetesen kihat a nagybecskerekiek életminőségére. Nem nehéz arra a megállapításra jutni, hogy rosszabbul élnek Nagybecskereken, mint mondjuk Belgrádban vagy Újvidéken, amikor a fiatalok egy jó része éppen ezekben a városokban keresi a megélhetését.
Elég számba venni az üres üzlethelyiségeket a Béga menti város központjában, hogy minden világos legyen. Mert ahol nincsenek üzletek, ott vásárlóerő sincs. Szerbiában közel hétszázezren élnek a létminimum alatt. Becslések szerint Nagybecskereken több ezren lehetnek ilyen helyzetben.
A Nagybecskereki Püspökségi Caritasban azt tapasztalják, hogy egyre több szegény, segítségre szoruló fordul hozzájuk.
– Akik bekopognak hozzánk, azok már nem úgy viselkednek, mint valamikor, pár évvel ezelőtt. Amikor használt ruházati cikkeket, lábbelit meg ilyesmit osztunk, és eljönnek, nem nagyon válogatnak, mint azelőtt. Azelőtt az újabb holmikat válogatták ki, és a divatosabbat, most már nem válogatnak. És nagyon sokszor elhangzik, hogy „most viszek a családomnak, viszek a gyerekeimnek, én majd valahogy feltalálom magam”. Ezt tapasztaljuk mindennapjainkban. Felütötte fejét a mélyszegénység. Mit értek ez alatt? Azt, hogy egyre többen jelentkeznek, hogy nincs mit enniük, nincs mivel tüzelniük, hidegben ülnek. Ezt nevezem mélyszegénységnek. Ilyenkor is el szoktam menni, kimegyek hozzájuk, meglátogatom őket. Rendszerint tudunk segíteni. A listánkon több mint száz család szerepel, akiknek élelemre, tűzifára van szükségük – tehát a legszükségesebb életfeltételek biztosítására, meséli Halmai Tibor, a Nagybecskereki Püspökségi Caritas Szeretetszolgálatának igazgatója.
Nem lehet mindenkin segíteni, de a legnehezebb helyzetben levő száz családot igyekeznek támogatni. Ők valamilyen rendszerességgel kapnak élelmiszert, tűzifát. Az emberek nagyon örülnek minden segítségnek, mert saját jövedelmükből nem futja. Alacsony a szociális segély, abból nem tudnak tüzelőt vásárolni. Sajnos sokszor élelmiszert sem tudnak elegendőt venni a család számára.
A Caritas kétszáz idős személy gondozását is végzi. A családokban tett látogatások alkalmával a szegénységnek egy másik oldalát is megtapasztalják. Nagyon sok idős ember a nyugdíjából tartja el a családot. A fiatalok ugyanis sok esetben munkanélküliek. Néha még az unokák is nyugdíjból élnek.
A legközvetlenebb, legláthatóbb segítség a rászorulóknak az ingyenkonyha. A nagybecskereki népkonyhán az elmúlt években naponta 250 személy kapott ingyenes ebédet. Erre a télre, pontosabban a következő hat hónapban ezt a számot további kétszáz rászoruló ételadagjával sikerült megnövelni.
A népkonyhát Nagybecskerek önkormányzata és a Szerbiai Vöröskereszt támogatásának köszönve működtetik.
– Egyre több a rászoruló, másrészt pedig a téli hónapokban nehezebb munkát találni, és ebből kifolyólag még nehezebb átvészelni ezt az időszakot. Elsősorban emiatt bővítettük a népkonyha kapacitását. Tavaszig mindennap összesen 450 személy részesül ingyenes étkeztetésben. Rajtuk kívül még 340 család kap havonta élelmiszercsomagot. Ebből mintegy százan Nagybecskereken élnek. Ezek zömében egyedül vagy kettesben élő, idősebb, sokszor beteg emberek, akik nem bírnak naponta bejárni a kosztért a Vöröskeresztbe. Kétszáznegyvenen pedig a környező falvakban élnek. Azt tapasztaljuk ugyanis az utóbbi években, hogy a falvainkban egyre több a magukra maradt, egyedül, szűkös anyagiak között élő idős személy. Nem szabad megfeledkeznünk ezekről az emberekről sem, mondja Aleksandra Tanasijević, a Vöröskereszt Nagybecskereki Szervezetének titkára.
Nagybecskereken a népkonyha 1991-ben kezdte meg működését. Egészen 2003 elejéig üzemelt, elsősorban az osztrák Vöröskereszt, a Nemzetközi Vöröskereszt és a Vörös Félhold élelmiszer-adományainak köszönve. Egy rövidebb ideig tartó megszakítás után folytatódott a munkája.
Az élemet egyelőre még a Vöröskereszt Jovan Jovanović Zmaj utcai épületében osztják, de hamarosan új épületbe költözik: a Miroslav Tirša utcában (a régi piac helyén) kaptak a célnak egy megfelelőbb épületet. Erre azért van szükség, hogy a rászorulóknak emberhez méltóbb körülmények között és jobb feltételek mellett oszthassák ki az élelmet. Az új létesítménynek köszönve a népkonyha használói ezentúl a helyszínen is elfogyaszthatják majd az ebédet.
Most helyszűke miatt egyelőre két váltásban osztják az ingyenes kosztot. Mindenkinek félliternyi főtt étel jár, amit a helybeli diákotthon konyháján főznek.
Sokan a gyerekeiknek is innen viszik haza az ebédet. Kajári Magdolna két gyerekkel él albérletben. Számára sokat jelent a főtt étel, mivel munkát nem tud találni magának. Zeka Hanuša nagyszülőként neveli fiának két kislányát, mivel azok édesanyja elhagyta őket. Mint mondja, nem könnyű érzés a népkonyháról vinni az ételt a gyerekeknek, de még jó, hogy ez is van. Maja Felbabnak három gyereke van, az egyik külön gondviselést igényel. A férje munkanélküli. Szívesebben dolgozna, mint hogy az ingyenkosztért áll sorba, de a sors erre kényszerítette. Már csak abban bízik, hogy ha a gyerekei felnőnek, akkor nekik majd nem kell sorban állni fél liter főtt ételért.
