„Olyan kihalt, olyan árva…”

Hosszú, fekete szalagot lobogtat a simogatóan kellemes tavaszi szellő az egykor szebb napokat is megélt adahatári szövetkezeti otthon épületének alaposan lelakatolt ajtaja előtti oszlopon. Közelebb lépve egy gyászjelentésen akad meg a tekintetem, amely fájdalomtól megtört szívvel tudatja az arra járókkal, hogy életének 89. évében elhunyt az adahatári iskola egykori legendás tanító nénije, Sőregi Tusa Terézia, vagy ahogyan mindenki ismerte, Jolika néni. A gyászjelentés alatt egy fehér lapon a következő felirat olvasható: „Mindenki drága tanító nénije, Sőregi Tusa Terézia, Jolika néni életének 89. esztendejében elhunyt. Tanítói pályafutását az adahatári iskolában kezdte, 1948-ban, és nyugdíjaztatásáig, 1988-ig itt tanított…”

VISSZAHÚZNAK A GYÖKEREK

Merengésemet a távolból odahallatszó kutyaugatás és a közeli földes úton lassacskán közeledő traktor egyre harsányabban berregő hangja töri meg, amely azután egyre halkul, egyre távolabbivá válik, majd eltűnik a messzeségben. A szövetkezeti otthon mellett egy feszületet pillantok meg, vele szemben pedig a tavaszi napsütésben a régmúlt idők emlékét s megannyi szebbnél szebb történetét büszkén őrző egykori iskola épületét, amelyen kívülről nézve szinte nyoma sincs az enyészetté válás nyomainak. Nem véletlenül. Néhány éve ugyanis folyamatosan újítgatják, és rendszeresen karban tartják.

Ezt már az Adahatári Tanyabarátok Egyesülete vezetőitől tudom meg, akik széles mosollyal fogadnak, és szívélyesen üdvözölnek, majd az egykori iskola épületébe invitálnak. Sárvári Norbert, az egyesület elnöke, Bűn József, a szervezet alelnöke, és Szabó Dékány Zsófia, az egyesület titkára egyaránt szívügyüknek tekintik az adahatári iskola és az egész tanyavilág megmentését.

Norbert maga is adahatári születésű, és bár éveken át Zentán élt, később visszaköltözött Adahatárra, ahogyan fogalmaz, azért, mert visszahúzták a gyökerei. Józsefnek az ősei adahatáriak, a nagyapja egykori tanyájának romjai ma is állnak, gyermekként maga is sok időt töltött errefelé. Jóval később éppen az ő polgármestersége idején készült el a szilárd útburkolat az Adahatár felé vezető úton. Mint mondja, azért, mert ő volt az első, aki nem a városból kifelé nézve tekintett az útra – azt látva, hogy az a semmibe vezet –, hanem fordítva, a tanyavilágból befelé nézve tekintett rá – azt látva, hogy a nagyvilágba vezet. Zsófia az iskola legendás tanítónőjét, Jolika nénit édesanyja révén személyesen is ismerte, és már gyermekként igazi példaképének tekintette. Később még inkább megerősödött benne ez az érzés, hiszen kezdő pedagógusként néhány hónapon át maga is dolgozott az adahatári iskolában. Ma is szívesen emlékszik vissza az adahatári táborokra, amelyek gyermekként meghatározó élményt jelentettek számára, csakúgy, mint arra, hogy népdalénekesként először éppen a Jolika néni nyugdíjba vonulásának alkalmából szervezett ünnepségen lépett fel. Nemrég a temetésén is ő búcsúztatta a 89 éves korában elhunyt tanítónőt.

AZ UTOLSÓ TANYASI ISKOLA

– Mi egyfajta missziót teljesítünk. Nem akarjuk újra életre kelteni a tanyavilágot, csupán meg akarunk menteni belőle egy szeletet, annak érdekében, hogy száz év múlva is tudják az emberek, hogyan nézett ki az egykori tanyavilág – hangsúlyozza József, majd hozzáfűzi, mivel Adahatár a község legeldugottabb része, sokan mondják rá, hogy ez a világ vége, ami miatt – ahogyan fogalmaz – nemcsak a szemektől, hanem a szívektől is igen távol esik. – Talán nem túlzás, ha azt mondom, az idők folyamán szinte mindig mostohán bántak vele, a fejlesztések nem haladtak, a villamosításra is csak nagyon későn került sor, sőt, sokáig szilárd burkolattal ellátott út sem vezetett ide. Az a hely, ahol a szövetkezeti otthon és az 1883-ban épült hétablakos iskola áll, még az egykori forgalmas nyári utaktól is igen messze esett. Az iskola létrejöttének előzményeivel kapcsolatban tudni kell, hogy 1870 áprilisában kilenc tanyasi iskolában kezdődött meg a tanítás a község területén, majd ugyanennek az évnek a szeptemberétől elindult az első rendes tanév is. A rendelkezésünkre álló adatok szerint Soltész József volt az első tanító itt, Adahatáron, akit azonban később áthelyeztek Zentára. Akkoriban a tanyákon béreltek nagyobb szobákat, és azok töltötték be a tantermek szerepét. Aztán a községi képviselő-testület döntése értelmében a község elöljárói 1883-ban hat telket vásároltak a tanyasi iskolák megépítése céljából. Ebben az évben azonban a hatból csak kettő épült fel, az adahatári és a tornyosi. Annak ellenére, hogy az adahatári iskola épülete időben elkészült, csak két évvel később, 1885-ben indult el a tanítás. Ennek oka az volt, hogy – ahogyan a régi öregek mondták – a falakat bocskorral verték, és mivel csakhamar elkezdtek omladozni, a kivitelezőnek ki kellett javítania a hibákat. Az élet és a történelem viharait túlélve, egészen 2004-ig folyt itt az oktatás, akkor szűnt meg hivatalosan az adahatári iskola – emlékszik vissza József, hozzátéve, hálátlanság lenne az iskoláról beszélve meg nem említeni Sőregi Tusa Teréz – vagy ahogyan mindenki ismerte –, Joli néni nevét, akit sajnos éppen a napokban temettek el. – Jolika néni negyven éven át, megszakítás nélkül, szinte egyetlen napot sem hiányozva, tanított ebben az iskolaépületben, 1948-ban jött ide, és 1988-ban vonult nyugdíjba. Amikor 1948-ban befejezte a tanítóképzőt, kijött ide, Adahatárra, megismerkedett az itteni emberekkel, és nagyon megszerette őket. Ugyanakkor nekik is rendkívül szimpatikus volt a fiatal tanítónő, aki ’48 nyarán még elment a Šamac–Szarajevó vasútvonal építésére dolgozni, és ennek köszönhetően később az illetékesek eleget tettek annak a kívánságának, hogy Adahatáron lehessen tanítónő. Így került ide Jolika néni, aki nemcsak a felnövekvő generációk tanítónője, hanem a környék akkoriban igen mozgalmas művelődési életének a szervezője is volt hosszú évtizedeken át, így nem csoda, hogy ma is mindenki szívesen emlékszik rá – teszi hozzá az egyesület alelnöke.

– Az iskola épületét az utolsó talpon maradt tanyasi iskolaként emlegetjük errefelé – veszi át a szót Norbert, aki nem tagadja, az épület néhány éve még igencsak romos állapotban, szinte teljesen magára hagyva állt a puszta közepén. – Senki nem törődött sem a karbantartásával, sem az esetleges felújításával. Úgy hat-hét éve szünetelhetett már a tanítás, amikor néhányan úgy éreztük, tennünk kell valamit az épület megmentése érdekében. Nagy Mélykúti Péter zentai kőművesmester irányításával, aki egykor maga is ide járt iskolába, sikerült felújítanunk a tetőszerkezetet, aminek láttán egyre többen csatlakoztak hozzánk, és ennek köszönhetően megszületett az az ötlet, hogy mi lenne, ha megpróbálnánk újjáéleszteni az egykori rendezvényeket is, hiszen a környékbeliek közül még ma is sokan szívesen emlékeznek vissza arra, milyen kiváló hangulatú bálokat és egyéb mulatságokat tartottak itt, olyanokat, amelyeknek gyakran több száz résztvevője is volt. Úgy döntöttünk, jótékonysági bált szerveztünk azzal a céllal, hogy pénzt gyűjtsünk az iskola épületének további felújítására, ami olyannyira sikeres volt, hogy azóta minden évben megrendezzük, lehetőséget teremtve ezáltal arra, hogy újabbnál újabb munkálatokat végezzünk el az épületen – magyarázza Norbert, aki lelkesen mutatja meg azokat a tárgyakat is, amelyek az iskola helyiségeiben kaptak helyet. – A nagyteremben található eszközök nagy része, amelyeket egykor a tanítás során használtak, eleve itt volt, de sok olyan tárgy is fellelhető itt, amelyeket a környékbeliektől kaptunk, hogy ezáltal próbáljuk meg még teljesebbé tenni a tanterem berendezését. A közvetlenül mellette lévő tanítói lakás berendezéséhez szintén a környékbeliektől gyűjtöttük össze a szükséges tárgyakat, akik örömmel adományozták nekünk a régi időket idéző eszközöket, amelyek által az iskolaépületben található tanítói lakásnak is igen különleges hangulatot tudtunk kölcsönözni – teszi hozzá Norbert, aki szerint a munka folytonosságának fenntartásában nagy szerepe van annak is, hogy a csoportosulás időközben hivatalos formát kapott, azaz szervezetté alakult.

A TANYAVILÁG MEGMENTÉSÉN DOLGOZNAK

– Az Adahatári Tanyabarátok Egyesülete hivatalosan 2016 májusában alakult meg, és ma már több mint hetven tagja van, valamennyien olyan személyek, akik fontosnak tartják az iskola és az egész adahatári tanyavilág megmentését, éppen ezért már jóval az egyesület megszületése előtt is nagyon sokat tettek ezeknek a céloknak a megvalósításáért – hangsúlyozza Zsófia, hozzáfűzve, évente néhány alkalommal – általában a szentmisék időpontjához igazodva – nyílt napot tartanak, de az iskola épülete a nagyobb rendezvényeik alkalmával is nyitva áll a látogatók előtt, sőt, előzetes időpont-egyeztetés alapján szinte bármikor szívesen lehetőséget teremtenek bárkinek arra, hogy felidézze a régmúlt idők emlékeit. Az egyesület titkára lelkesen mesél a jótékonysági báljukról, amelynek elmondása szerint minden évben igazi lakodalmat idéző hangulata van, majd kitér a legújabb kezdeményezésükre is. – Gyere velem a tanyára! mottóval tavaly szerveztünk első ízben közös majálisozást, amelyet eredetileg ugyan családias hangulatú rendezvényként képzeltünk el, ám óriási örömünkre mind többen és többen csatlakoztak hozzánk, és a végére egészen sokan összegyűltünk, aminek hatására úgy döntöttünk, idén már egy nagyobb rendezvényt szervezünk május elsején, főzőversennyel, májusfa-állítással és számos egyéb hangulatos programmal, amelyre nagy szeretettel várunk mindenkit, aki szeretné felidézni a régi idők emlékét, illetve szeretné átélni és élvezni a természet közelségét – magyarázza Zsófia, hozzátéve, az Adahatári Tanyabarátok Egyesülete tagjai mindemellett számottevő hagyományőrző tevékenységet is folytatnak, hiszen rendszeresen részt vesznek a különféle hagyományápoló és hagyományőrző rendezvényeken, amelyekről általában valamilyen elismeréssel térnek haza.

Amikor a jövőre vonatkozó elképzeléseikről kérdezem őket, egymásra néznek, hogy ki is legyen az, aki beszél róluk, hiszen a terveik olyannyira sokrétűek és szerteágazóak, hogy elmondani sem könnyű őket, nem megvalósítani. Végül Józsefre esik a választásuk, aki fel-felcsillanó tekintettel emlékszik vissza arra, mennyi tábort szerveztek itt a 90-es években, amikor néhány év alatt több száz, sőt ezer gyermek fordult meg Adahatáron. Mint mondja, az egykori táborozók zöme mára szülővé vált. Olyan szülővé, akinek a gyermekei éppen annyi idősek, hogy már maguk is járhatnának táborokba. Éppen ezért az egyesület tervei között fontos szerep jut egyebek mellett a különféle táborok szervezésének is. Emellett a községbeli általános iskolák alsó tagozatos diákjai számára is szeretnék lehetővé tenni, hogy évente legalább egy napot eltölthessenek az egykori iskola épületében, és ezáltal egyrészt maguk is belekóstolhassanak a tanyai életbe, másrészt életet is leheljek az egykori iskola épületébe.

SORJÁZNAK A TERVEK

– Az iskola közelében élt több évtizeden át Bóbán Győző és felesége, Eszter. Mivel az iskolának is a mindenesei voltak, így talán nekik is köszönhető, hogy az épület nem dőlt előbb össze. Eszti néni sajnos néhány évvel ezelőtt meghalt, a férje pedig beköltözött Felsőhegyre, így a tanya üresen maradt. Mivel mindketten tősgyökeres adahatáriak voltak, a közelmúltban egy olyan megegyezés született, miszerint tízévre átengedik nekünk használatra a tanya használatát. Egy tájházszerű emléktanyát szeretnénk itt létesíteni, amihez már a majdani berendezések jelentős részét is összegyűjtöttük. Mindez újabb fontos lépést jelenthet majd afelé, hogy megőrizzük a tanyavilág egy szeletét az utókornak. Mivel ennek a vidéknek soha nem volt sem temploma, sem temetője, ezért az is ott motoszkál a fejünkben, hogy a későbbiekben szeretnénk egy szimbolikus kápolnát építeni, valamint egy olyan emlékfalat kialakítani, amelyre felírnánk azoknak az Adahatárról elszármazott személyeknek, illetve az őseiknek a legalapvetőbb adatait, akik ehhez hozzájárulnak, ilyen módon kísérelve meg emléket állítani annak, hogy egykor maguk is ezen a vidéken éltek. A szövetkezeti otthon mögötti terület, amit mi egyszerűen csak futballpályaként emlegetünk, szinte kínálja magát egy nyári színpad kialakítására, amely igen sokféle kulturális rendezvény megtartására nyújtana lehetőséget. A szövetkezeti otthon nagytermében egykor nemcsak különféle bálok meg egyéb mulatságok voltak, hanem művelődési egyesület is működött, igen mozgalmas tevékenységgel, színjátszócsoporttal, színpaddal, öltözőkkel, mindennel. Ezt az egész komplexumot szeretnénk helyreállítani, ami eléggé nagy falatnak ígérkezik ugyan, hiszen legelőször a tulajdonjogi viszonyokat kellene rendezni, azt követően pedig elő kellene teremteni az elképzeléseink megvalósításához szükséges anyagi forrásokat, de ahogyan részben már eddig is bizonyítottuk, nem ismerünk lehetetlent, főleg akkor nem, ha az adahatári iskoláról és tanyavilágról van szó – magyarázza József, hozzátéve, mivel a vidék igen fontos, sőt, szinte emblematikus építményei voltak a szélmalmok, hiszen maga az iskola és a szövetkezeti otthon épülete is öt szélmalom ölelésében foglalt helyet, ezért a távolabbi jövőre vonatkozó elképzeléseik között egyebek mellett egy szélmalom kialakítása is szerepel. Ez azonban egyelőre inkább álom, mintsem terv, de hát álmodni is tudni kell, hiszen csakis úgy lehet nagy dolgokat véghezvinni.

VISSZATÉREK

Az egykori iskola épületéből kilépve megakad a szemem a lemenőben lévő nap fényében megcsillanó papírlapon, amely az ajtón áll kifüggesztve, rajta egy Csikós Lajos által szerkesztett átirattal: „Adahatár iskolája, / Ráborult az éj homálya, / A mezőkön az őszi szél, / Régmúlt dicsőségről beszél. / A gazdái rég pihennek, / Ennek a szép nagy vidéknek. / Az emberek elköltöztek, / A lovak nem nyerítenek. / Olyan kihalt, olyan árva, / Adahatár iskolája.”

Az autó lehúzott ablakán csak úgy árad befelé a régmúlt idők dicsősége, amelyről ezúttal nem az őszi, hanem a tavaszi szél beszél. A visszapillantó tükörbe lesve a mosolygó arcok s az integető kezek, az ablakon kitekintve pedig a szántóföldön futkározó nyulak jelzik, talán mégsem olyan kihalt, s mégsem olyan árva. A fürge nyulak nyargalását figyelve – amelyek nem az adahatári tanyavilágból menekülnek a város felé, hanem éppen ellenkezőleg, a tanyavilág szíve, az egykori iskola épülete felé igyekeznek –, egyre határozottabban fogalmazódik meg bennem az elhatározás, rövidesen magam is visszatérek az egykori iskola épületéhez, hogy újabb történetek elevenedjenek meg előttem a régmúlt idők dicsőséges pillanatairól.