A boldogság keresése tölti ki egész életünket, hajszoljuk, kutatjuk, megpróbálunk minden lehetőt megtenni annak érdekében, hogy szétáradjon bennünk. Aztán van olyan is, hogy nem keressük, csak kapjuk, amikor nem is számítunk rá, tudatosság nélkül iramodunk, tartunk a jó felé. Van, aki a pillanatokban is meg tudja lelni és becsüli is azt, mások észre se veszik, mindig több és több kellene.
A Tiszai tangó kapitánya, Sarnyai Csaba, aki nem utazik egyedül
Pillanatok raktározódnak, amik halvány mosolyra húzzák a szájat és a pillanatokból emlékképek lesznek, amik a boldogságot juttatják eszembe. Tavaly annak örültem volna, ha öt perc alatt érek a Tiszához, ha láthatom a tiszavirágzást. Idén a virágzás második napján a kis lábujjamon vetkőzött le egy kérész, azt hittem, azt már nem is lehet felülmúlni. Főrajzáskor egyszerre három pihent meg a tornacipőmön, hogy ott szökkentse szárba az életet, miközben a Tiszai tangó nevű kishajó futott be, amivel a kapitánya szállította azokat, akik a vízen, testközelből akarták látni a természeti csodát. Mivel a szavaknak is nagy jelentőséget tulajdonítok, néha nagyobbat is, mint kellene, mert elfelejtem, hogy varázsolni nemcsak szavakkal lehet, hanem tettekkel, sőt azok számítanak csak igazán, így természetes volt számomra a következő alkalommal, amikor újra megláttam a hajót, hogy kíváncsiságomat kielégítendő, érdeklődjem annak kapitányától. A sok panaszáradat és elégedetlenkedés után, ami körülvesz bennünket, szinte meglepő, hogy van, aki azt állítja magáról, boldog. Ott, ahol van, attól, akivé vált, ahogyan a napjait éli. Sarnyai Csaba, a hajóskapitány, a pedagógus, a zenész, a tanyatulajdonos magyarkanizsai fiatalember ezért lehet érdekes. Nem fél a változástól, mer tenni a boldogságáért, a feje tele van ötletekkel és nem csak öncélúan. Megtalálta a középutat, ami az egyén és a köz érdekében való munkálkodást serkenti.
Habokat szelve a Tiszán
• Tiszai tangó a hajód, mit lehet tudni róla?
– Mindjárt az elején elmondanám, hogy hivatalos formában pedagógus nem vagyok sajnos, mivel csak elkezdtem, de félúton abbahagytam az egyetemet, de a szót, hogy pedagógia, mint gyűjtőfogalmat, mégis magaménak érzem. A hajó: sokkal több ez, mint egy tárgynak titulált vízi jármű, egy összetett szó: sétahajó. Sokaknak talán ezt jelenti, de nekem az életem van mögötte és benne. Négy éve a boldogságom egyik forrása, és úgy gondolom, azoknak az emberek is, akik már utasai voltak a Tiszai tangónak. Úgy is mondhatnám, hogy egy életművet megtestesítő alkotás. A Tiszán nőttem fel, itt lettem szerelmes a folyóba, a növényekbe, az állatvilágba, a Természetbe. A magyarkanizsai horgászegyesület tagjaként már alig húszévesen horgásztábort szerveztem és vezettem 8–13 éves gyerekeknek, és itt jött a felismerés, ami később a Tanítóképzőben fogalmazódott meg bennem: pedagógia. A Tiszai tangó számomra erről a két fogalomról szól. Általa a természetben fejezhetem ki olykor nevelő és oktató énem. Nagyon sokat dolgoztam érte, és most, a negyedik évében vált igazán olyanná, amilyenné megálmodtam. A stílusát harmonikusan alakítottam a környezettel. Mivel szinte csak a fémkonstrukciót vásároltam meg, ezért a belső kialakítása saját tervezésű, és minden faanyagot hozzá évekkel ezelőtt gondosan kiválogattam, még mikor élő fák voltak, de a tulajdonosai kivágásra ítélték. Felvásároltam ezen fák törzseit, felszeleteltettem, és éveken át a padláson száradtak. Szil, tölgy, hárs és fekete diófa. Őshonos fafajtáink, ezekhez valamiért nagyon ragaszkodom. Vajon miért?
• A tangó egy határozott, számomra minden lágyságot mellőző tánc. Így él a fejemben. Te a Tiszán siklasz a hajóddal, lágyan, nem ellentmondásos ez az elnevezés?
– Akkor te még nem éltél át vihart a folyón.
Virágzáskor tömve volt a hajó
• Tiszai emberként mint mondasz, milyen lehetőségek vannak itt, amiket kihasználunk vagy éppen kiaknázatlanul hagyunk?
– A Tisza nagyon sok szép olyan dolgot rejt, aminek észrevételéhez idő kell. Alázatosnak és tisztelettudónak kell lennünk a folyóval, mert csak ekkor láthatjuk meg igazi szépségét és a szépség alatt mindent értek, nemcsak a napsütésben és szélcsendben csillogó tükörsima vízfelszínt, hanem a viharbéli hatalmas hullámokat, a folyót bombázó záporokat, a hideg, párás éjszakákat, a mindent magával ragadó jégzajlást, stb. Minden egyes szépsége mesél valamiről, és ahhoz, hogy megértsük, el kell tudni fogadni a természet törvényeit, elsősorban azt, hogy mi emberek csupán parányi porszemek vagyunk. Pár természeti szépséget mégis hadd mondjak: Magyarkanizsa tiszai szakaszán a 153-as folyamkilométernél van egy csodálatos szigetünk a maga természetes valóságában. Kívülről és belülről is vadregény. Számos lehetőséget biztosít, úgy, hogy egy bokrot sem kell ezért kivágni: strandolás, horgászás, túrázás, pihenés, táborozás, kirándulás. Évente egyszer a folyó „kivirágzik” és kérdezem én, melyik folyó képes még ilyen és ekkora természeti csodára? A világon egyedül csak a Tisza, és itt van, a „miénk”, és csak a Wass Albert-i nyitott szemmel kell látnunk és mindent megmutat nekünk. Csodálatosak a nyári éjszakák a vízen, a „Tiszai csönd” a halk harmonika szavával és lágy gitárhanggal, kellemes társasággal és enyhén borszagú énekkel. Minden pillanatában képes kiragadni minket abból az életformából, ami a társadalombéli rohanó, hazug, erőszakos és önző világról szól. Csak a csend létezik, a nyugalom, a béke és a tisztaság.
• Kevesen teszik meg azt, hogy abból éljenek, amit igazán szeretnek is csinálni. Te ebben is ritka, követendő példa vagy. Miket csinálsz?
– Az életem a zenélés. Amióta csak az eszemet tudom, zenész akartam lenni. Másokat zenével szórakoztatni, és ezzel örömet okozni. Voltak nagyon nehéz időszakok az életemben, amolyan meghatározó pillanatok a személyiségfejlődésemben, ugyanis anno kidobtak a zeneiskolából (is). Kiestem egy tanulási folyamatból, amit később rengeteg tanulással és gyakorlással tudtam behozni, igaz, nem tökéletesen, hiszen a zenei hallás-fejlődés legfontosabb korszaka esett ki, de mégis elértem azt, amit e téren is megálmodtam. Zenész lettem. Ekkor tanultam meg, hogy soha sem késő elkezdeni, legyen az bármi! A Csaba duó nevet viseli az együttesünk. A társammal tíz éve zenélünk, ez a fő erőforrás, hiszen sikerült olyan szintre emelnünk, hogy megélhetünk belőle az év mind a négy évszakában. Négy éve hajókázom kora tavasztól késő őszig. Folyton új és egyedi ötleteken gondolkodom e téren is. Technikai felszereltségben, de szolgáltatásokban is. Nemrégen megkaptam a nemzetközi hajózási engedélyt, így nemsokára a Magyarkanizsa – Szeged – Magyarkanizsa vízi útvonalon heti 1-2 (vagy több) alkalommal sétahajózhatunk. És itt van még a Sarnyai-tanya.
• A tanya, ami hol van és mit kínál?
– Adorján mellett van, egy gyümölcsfákkal betelepített övezet, infrastrukturálisan teljesen kiépítve, és a Tiszától szinte csak a töltés választja el. Ezt édesapám vásárolta húsz évvel ezelőtt. Húszas éveim végén Szabadkán éltem, ott tanultam és dolgoztam. Mikor hazajöttem, már nagyjából összeállt bennem egy kép, ami a természet és a pedagógia kapcsolatából született. A kifejezéséhez szükségem volt a sétahajóra és a tanyára, ami a Tiszától mintegy 200 méterre van. Szintén nagyon sok munkával, áldozattal járó időszak következett, hiszen alakítani kellett a tanya területét és a rajta található épületeket a célomnak megfelelően. Évekig dolgoztunk, míg végül 2016-ban kinyitottuk kapuit, és azóta iskolák tanulói látogatnak el egynapos programokra, különböző tartalmú táborok kerülnek megszervezésre, jelenleg éppen az általam vezetett és szervezett Természet és horgásztábor tart. De ennek a megvalósult álom tartalmának elbeszélésére sem lenne elegendő egy nap. Játék, szórakozás, kikapcsolódás, tanulás, pihenés, rekreáció, csapatépítés, horgászat, vadászat, gyümölcsészet, madarászat… Minden korosztálynak egyaránt! Annyi minden van, amit magában foglal.
• Olyannak tűnsz, mint aki folyamatosan tervez.
– Igen, egyfolytában. Ha eltervezek valamit, fáradtságot és fájdalmat sem ismerve dolgozom érte. Úgy szellemileg, mint fizikailag mindent beleadok. Négy év alatt a sétahajóm egy sikeres vállalkozássá fejlődött. Ez nagyon fontos volt ahhoz, hogy az anyagi javakból tovább tudjak fejlődni. Most már minden energiám a tanyára összpontosul. Medencét szeretnék, faházikókat.
• A pályázatok sok vállalkozót, egyesületet, szervezetet tartanak életben. Ezzel szemben te teljesen kihagyva ezeket a lehetőségeket, magad boldogulsz, a nehezebb utat választod. Miért?
– Soha nem a pénz vagy a hatalomszerzés motivált. Valami más, valami belső erő hajtott az utamra és a céljaim elérésére. Ahhoz, hogy élvezni tudjam az életem, szabadságra van szükségem. A szabadságot pedig a saját munkámból, erőmből, képességemből és kitartásomból tudom kiérdemelni. Igen, ez a nehezebbik út. De valamikor az életem során megtanultam, hogy semmi sincs ingyen, avagy apám szavajárásával élve: „Még a Jézuska sírját sem őrizték ingyen.” Mindennek ára van. Idáig eljutottam, és apró lépésekkel ugyan, de fejlődhetek tovább. Nekem éppen elég segítség az, ha hagynak szabadnak lenni, azt csinálhatom amit szeretek a szülőföldemen, nem csupán egyéni érdekből, hanem bárkinek, aki örömét leli benne, akárhova, akárkihez vagy akármihez is tartozik. Mindenkit tiszai – baráti szeretettel fogadok és várok!
Arra voltam még kíváncsi, mi hiányzik még az életéből. Meglepő válaszként azt felelte, így teljes az élete, és pont az teszi teljessé, hogy tervezhet. Ami kitölti az idejét az álmai megvalósulásához vezető úton, adja az erőt, hogy haladjon tovább és tovább. Egy újabb válasz, egy nézőpont a boldogság megleléséhez, miszerint minden megvan, ami kell, ami nincs, az meg meglesz, amikor annak eljön az ideje.
