Szeretetcsapatban

Aki szorgalmas, nem esik semmi a nehezére, és másoknak szeret örömet szerezni, arra előbb-utóbb rámosolyog a szerencse…

Míg kint a negyvenfokos kánikulában fődögélnek az emberek és panaszkodnak, néhányan egy tágas, hűtött helyiségben fülbemászó, halk zene mellett ollóval, tűvel, cérnával, vászonnal, csipkével… ügyeskednek, miközben szinte elröppen az idő reggel héttől délután fél négyig.

Amikor belépünk az újvidéki Ökumenikus Szeretetszolgálat varrodájába, kedvesen, jókedvűen fogadnak bennünket.

– Hallottuk, hogy itt szép dolgok készülnek, és a munkába a társadalom peremére szorult személyek kacsolódtak be… – mondom Mária Párnickynak, amikor személyesen is megismerkedünk.

– Még a kezdet kezdetén tartunk – magyarázza a programkoordinátor – Ez, a nevezzük varróprojektnek, új tevékenység az Ökumenikus Szeretetszolgálat napközi otthonába járó különböző fokú és korú (20 és 60 év) fogyatékos személyek számára. Huszonhárman-huszonöten járnak a napköziotthon foglalkozásaira. Különféle kézimunkacsoportokat szervezünk, horgolni, kötni tanítjuk őket. Gyöngyöt, ékszert fűznek, mágnest készítenek, főzni tanulnak, a komputer használatára tanítjuk őket.

Májusban indítottuk a szeretetszolgálat varrodáját. A használt ruhadarabokból, amelyeket a polgároktól kaptunk, egyedi darabokat tervezünk kézimunka-kiegészítőkkel. Célunk, hogy a régi holmikat ne dobálják el az emberek, ne szennyezzék velük a környezetet, hanem újrahasznosítsuk. Ezért alkalmaztunk három varrónőt, Ana Fabokot, Ivana Boldint, Milica Brkićot, valamint Aleksandar Kovačević divattervezőt. Ők a napköziotthonba járó személyeknek adnak tanácsot, és megmutatják, mit hogyan kell fölfejteniük, összefércelniük, megvarrniuk. Egy ruhadarabból jó ötlettel több újat készítünk, vagy nyerhetünk belőle nyersanyagot, szövéshez, ékszerkészítéshez. Ízléses kiegészítő divatkellékeket, táskákat, ruhára virágdíszeket varrunk. A természetes, egészségkímélő anyagokat részesítjük előnyben.

Ezt a projektet az Európai Unió finanszírozza, ily módon szeretné előkészíteni az úgynevezett szociális üzemek létrehozását. Tervünk, hogy jövőre, amikor már több munka elkészül, megalakítsuk, bejegyeztessük a szociális üzemet, amely biztosítja a munkaeszközöket, majd megtaláljuk a módját az egyedi, szép ruhafélék és kiegészítők értékesítésének, illetve tiszteletdíjjal jutalmazni tudjuk a kreatív munkában résztvevőket.

Egyelőre azok kapnak tiszteletdíjat, akiket ebben a projektben alkalmaztunk, az első évben az EU segít bennünket. Utána fokozatosan kevesebbet támaszkodunk a támogatókra, és többet számítunk a bevételre, amelyet a munkánkkal valósítunk meg. Jelenleg a három varrónő és a divattervező kap tiszteletdíjat, a többiek pedig a napköziotthonból volontőrként segítenek a munkában, amely a terápiájuk egyik formája. Ennek során öröm látni, hogy a napköziotthonban a különböző nemzedékek tagjai, a különböző jellemű és temperamentumú személyek milyen szépen kiegészítik egymást a munkában, és milyen szépen barátkoznak. A napközi tevékenységek célja az is, hogy ne legyenek itt az emberek magányos szigetek, hanem hogy megtanuljanak együtt élni. Az idősek a fiatalokkal, és fiatalok az idősekkel kommunikálni, a fogyatékkal élők a nem fogyatékkal élőkkel. Ily módon építjük a szociális inklúziót. Toleránsak vagyunk, a másik emberben elsősorban a személyt látjuk, akit a korától, fizikai és mentális állapotától függetlenül tisztelünk és becsülünk, és készek vagyunk minden pillanatban a segítségére lenni.

A projektben résztvevőket arról kérdeztem, milyen lehetőséget jelent nekik ez a munka.

Ana Fabok: Otthon már meguntam dolgozni, mert nem volt munkaidőm, illetve reggeltől estig varrtam, több mint harminc éve, nőknek, férfiaknak. Nem kaptam sehol sem állást. Ez a projekt számomra jól jött és jókor, hogy kilépjek az otthoni „varrodámból”. Mindig érdekelt a kreatív munka, de soha nem volt időm ezt megvalósítani, mert mindennap volt megrendelésem, a kuncsaftjaim elképzelései alapján varrtam mindenfélét. Volt, akinek havonta új kosztümöt. Sokszor belenéztem a Burdába, gyönyörködtem a ruhákban, de gyorsan becsuktam, hogy ne álmodozzak róluk.

Bizony kifáradtam a tempós munkában, most azonban lehet álmodozni és az álmokat megvalósítani. Itt élvezettel dolgozom, a varrás nyugtat, pihentet. Élvezem, hogy munkatársaim a hátrányos helyzetű, különleges szükségletű emberek, fogyatékkal élők, mentális gondokkal küszködők. Feltöltődöm, amikor az érdeklődőknek megmutatom, mit hogyan szabjanak-varrjanak. Örömmel vállaltam szeptembertől a varrótanfolyam vezetését.

Milica Brkić: Abszolvens vagyok az összehasonlító nyelvészeti szakon. A vizsgákra készülődés mellett iratkoztam be varrótanfolyamra, és annak elvégzése után egy divatszalonban helyezkedtem el, szereztem szakmai gyakorlatot. Korábban tapasztalatot szereztem mozgássérült gyerekekkel és a fogyatékkal élő személyekkel való munkában. E varróműhely a kreativitása miatt vonzó a számomra, mert a szociális tudatunkat, ökológiai gondolkodásunkat, felelősségünket fejleszti. Örülök, hogy varrással, ötleteimmel, kreativitásommal én is hozzájárulhatok a műhely sikeres munkájához. Ilyen kolléganőkkel öröm dolgozni.

Ivana Boldin: Habár 13 évvel ezelőtt a hároméves iskolában varrónőszakmát tanultam ki, azóta főleg fizikai munkákat végeztem: idős embereket gondoztam, ápoltam, takarítást vállaltam, önkéntesként óvodásokkal kapcsolatos projektben vettem részt. Otthon természetesen magamnak és anyukámnak varrtam ruhát, szoknyát, inget. Megtiszteltetés számomra, hogy ebben a csapatban dolgozom, s ezért tiszteletdíjat kapok. Most éppen egy ünnepi ruhát varrok, s közben nem gondolok a gondjaimra.

Sonja Simeonović: Okleveles közgazdász vagyok. A munkaközvetítő javaslatára elsősorban munkaterapeutaként alkalmaznak itt. Műhelymunkákat, számítógép-tanfolyamot, szövőtanfolyamot, dekoráció-tanfolyamot szervezek, és kézműves foglalkozásokat. Megmutatom, hogyan lehet ujjakkal fonni. Ezenkívül a projekttel kapcsolatos számítógépes, adminisztratív munkákból veszem ki a részemet.

Amikor a napköziotthonba jöttem önkéntes munkát vállalni, először megtanultam, hogyan használjam tű helyett az ujjaimat, ha fonni akarok. E technika elsajátítására a gyerekek is képesek. Előnyösebb, mint a tűvel való fonás, mert kevesebb gyapjú szükséges, és nem sértheti meg magát a gyerek. Képesek rá mind az idős személyek, mind a fogyatékkal élők. Valamikor a nagymamám nem engedett tű közelébe, nehogy kárt tegyek magamban. Amikor két évvel ezelőtt elkészítettem az első sálat az ujjaim használatával, kimondhatatlan öröm, önállóságérzet töltött el.

Hobbiból két éve nyári kalapokat készítek. Egyelőre még a szüleimmel élek, de remélem, a közeljövőben önálló életet kezdek. A 120 órás őszi varrótanfolyamra mindenképpen jelentkezni fogok, habár nem tudom, sikerül-e megtanulnom varrni, mert a betegségem egyes műveletekben korlátoz engem.

Marko Ćeran: Egy évig otthon ültem, mert segédkönyvkötő szakmával nem tudtam elhelyezkedni. Én itt mindenes vagyok, és szívesen segítek bármiben, amire megkérnek a lányok, asszonyok. Mindent nyugodtan, élvezettel végzek, s semmi nem esik nehezemre. Elmosogatok, felfejtem a használt ruhadarabokat, megöntözöm a virágokat, mert ugye szép környezetben mindenki szívesen tartózkodik. Sőt a gombfelvarrást is meg fogom tanulni!

Amikor elkészülnek az egyedi ruhadarabok és kiegészítők, az érdekeltek ajánlott donáció értékében vásárolhatják meg az újvidéki Cirill–Metód utca 21. alatti Ökumenikus Szeretetszolgálatban. S hiszem, hogy különös büszkeséggel fogják hordani, ha arra gondolnak, mekkora gonddal és szeretettel készítették őket a lányok és asszonyok.

Az ősztől az Ökumenikus Szeretetszolgálatban induló tanfolyamra a tervek szerint tíz nő nyerhet felvételt, éspedig 5 fogyatékkal élő és 5 olyan munkanélküli, aki a szakmájával nehezebben tud elhelyezkedni, vagy hátrányos helyzetű, gyermekét egyedül nevelő nő. Ily módon kíván a szeretetszolgálat segíteni, hogy nemcsak maguknak, családjuknak tudjanak varrni, hanem másoknak is felkínálhassák a varrási szolgáltatásaikat.