Az iskolakezdés sok szülő és gyermek elé gördít akadályokat, ez nem vitás. A szülőknek leginkább az ezzel járó kiadások okoznak gondot, a gyereknek pedig leginkább maga a tudat, hogy ismét az iskolapadban kell gubbasztania. Azoknál a családoknál, ahol egy, illetve több családtag egyetemista, a tanévkezdés talán még több tervezést, áldozathozatalt igényel mind a szülők, mind a fiatalok részéről.
Manapság a nehezedő gazdasági helyzet hatására több fiatal egyetemista kényszerül arra, hogy a tanulás mellett munkát is vállaljon. Ki így, ki úgy próbál meg beszállni az egyetemmel járó kiadások fedezésébe, illetve vannak olyanok is, akik megpróbálják a költségek oroszlánrészét saját maguk törleszteni.
Jelena Denda azok közé az egyetemisták közé tartozik, akik a diákszövetkezeteken keresztül kerestek munkát, egy kis pluszpénz érdekében. Vegyes érzelmekkel beszél ezekről az emlékekről, szerinte egyaránt vannak pozitívumai és negatívumai is a diákmunkának.
– Két helyen is dolgoztam, voltam hotelben takarítónő, illetve munkás egy gyárban. Ha jól emlékszem, 150 dináros órabérért takarítottam, öt órát naponta, ami nem igazán jelentett sok pénzt. A gyárban, ahol dolgoztam, már 1000 dináros napidíjat kaptam, viszont sokkal megerőltetőbb volt a munka. Összegezésképp elmondhatom, hogy sokat dolgozol kevés pénzért. Nőként sokszor nehezemre esett a gyári munka, de még így is kedvezőbb helyzetben voltam, mint az alkalmazottak. Tapasztalatszerzésre megfelelő alkalmak ezek, a pénz viszont kevés. Habár őszintén szólva jó kiegészítőként szolgált a zsebpénzhez és az ösztöndíjakhoz.
Egyébként a diákszövetkezet által kínált munkák eléggé széles spektrumon mozognak: azok mellett a munkák mellet, amiket Jelena említett, végezhetnek még a diákok pincéri feladatokat, lehetnek rakodómunkások, szórakozóhelyeken pultosok, éjjeliőrök stb. Ilyen jellegű szövetkezetek igen elterjedtek Belgrádban és a székvárosban is.
Vannak, akik összekötik a kellemeset a hasznossal. Aleksandra Bajić, az Újvidéki Egyetem Bölcsészkarán tanul, rendszeres mellékkeresetét pedig énekesnőként keresi meg.
– Nekem gyakorlatilag az a szerencsém, hogy olyasmivel foglalkozom, amit igazán szeretek. A zenélésből manapság szinte lehetetlen megélni, az a heti négyezer dinár viszont, amit átlagosan keresek, zsebpénznek kiváló. Annak ellenére azonban, hogy borzasztóan szeretem, amit csinálok, árnyoldala is van az egésznek; megerőltető tud lenni a heti többszörös fellépés, mivel a hétköznapokon, tanév közben nekem egyetemre is kell járnom, és sokszor hajnalban fekszem le, aztán pedig reggel, illetve kora délelőtt már előadásaim vannak. Egy másik negatívum, amit ide sorolnék, hogy a szabad péntekek, illetve szombatok is meg vannak számlálva. Mondjuk, nem tűnik fárasztónak a laikus számára egy éjszaka négy órát énekelni, de ha beleszámoljuk, hogy legalább két órával a fellépés előtt már rendezkedünk, pakolunk, illetve ugyanígy, két órával a buli után is még mindig a színpad körül pakolászunk, akkor azért kicsit megváltozik a zenélésről alkotott kép.
Aleksandra a nyáron megpróbált a montenegrói tengerparton a párjával duóként több szórakozóhelyen is rendszeres fellépéseket tartani, az előzetes szervezkedés alatt meg is sikerült állapodniuk az árakkal, illetve a fellépések rendszerességével kapcsolatosan, mikor azonban odaértek, akkor derült csak ki, hogy ez nem is olyan egyszerű.
– Szerettünk volna egy hónapot a tengerparton zenélni, hogy amíg az újvidéki szórakozóhelyeken holtszezon uralkodik, szerezzünk egy kis pénzt, és persze emellett napközben relaxáljunk, lubickoljunk. A gond csak ott volt, hogy szinte az összes tulaj, akikkel lebeszéltük a fellépéseket, megfeledkezett rólunk, és ismét elő kellett nekik adnunk a mondókánkat. Többen úgy tettek, mintha semmire sem emlékeznének a megállapodásunkból, mások pedig vállalkoztak rá, hogy meghallgassanak minket, de miután már második nap adták ki az utunkat azzal, hogy „ma nem érek rá, gyertek holnap”, feladtuk a dolgot, és inkább megpróbáltunk „nyaralni”. Ez kissé kedvemet szegte, annyit viszont megtanultam, hogy legközelebb sokkal óvatosabban viszonyulok az ilyen „munkalehetőségekhez”.
Az egyetemisták jelenléte a munkaerőpiacon az Egyesült Államokban már régi nóta. A kapitalizmus bölcsőjében a felsőoktatás olyan drága befektetés, amire a szülők gyakorlatilag gyermekük születése után gyűjteni kezdenek. Sok esetben még így sem elég a pénz, így kénytelenek a fiatalok is munkába állni, hogy hozzájárulhassanak a költségek megtérítéséhez. Adreanna Scribner friss diplomás mesél idevágó tapasztalatairól:
– Jelen pillanatban én kicsivel több, mint hatvanezer dolláros egyetemistakölcsönnel tartozom az államnak. Több éven át dolgoztam, több helyen is, de legtöbb munkahelyemen nem kerestem 8 dollárnál többet óránként, így az ezekből befolyt összegek meg sem közelítették a tartozásaimat. Amit viszont ebből képes voltam fizetni, azt ki is fizettem: lakbért, élelmiszereket, szórakozást. Elmondható, hogy az Egyesült Államokban két okból dolgoznak az egyetemisták: hogy több pénzre tegyenek szert, amiből a költségeik egy részét fedezhetik, illetve a tanulmányuk kötelező részeként. Az utóbbit, a szakmai gyakorlatot minden felsőoktatásban részt vevő fiatalnak le kell dolgoznia, de egyes szakterületeken ezt nem fizetik, mint például a művészetek esetében, másutt pedig, mint amilyen az orvostudomány és egzakt tudományok kutatóterületei, számíthat a diák pénzre, nem is rossz összegekre, 15-45 dolláros órabérre.
Adreanna végül összegzésképp rámutat arra, hogy habár rengeteg praktikus dolgot tanult meg a különböző munkáknak köszönhetően, inkább a tanulmányaira koncentrált volna szívesebben.
– Több munkakörben is kipróbáltam magam. Voltam pincérnő több helyen, kiszolgáló, egy cégnél telefonos reklamációkat fogadtam, voltam idegenvezető, és kutatómunkákat is végeztem az egyik volt professzorommal a nemzetközi diplomácia különböző szakterületein. Ha a munkákkal kapcsolatosan kellene őszintén beszélnem, elmondhatom, hogy mindig is úgy kezeltem őket, mint szükséges áldozathozatalokat egy bizonyos cél elérése érdekében.
Be kell ismernem, az a rengeteg ismeret, amire ezeken a helyeken szert tettem, borzasztóan sokat segített, és segít most is, hogy nemrég befejeztem tanulmányaim, viszont sokszor éreztem úgy, hogy ez a tanulás kárára megy.
Utasi Rajmond ahelyett, hogy év közben dolgozott volna, inkább a nyáron keresett pénzzel szállt be az egyetemi költségek fedezésére, ám ennél is többet szeretne tenni a jövőben.
– Immáron harmadik éve végzek szezonmunkát Németországban, egy pékségben. Személy szerint nekem ez két szemszögből is praktikus. Elsősorban mivel német szakos hallgató vagyok, sokkal jobban megtanulom a nyelvet, hiszen a környezet adott, így aztán az itt szerzett tudást az egyetemen sikeresen kamatoztathatom. Másodsorban pedig az itt keresett pénz elég arra, hogy fedezzem az egyetemi költségeim nagy részét, a tandíjat, vizsgák befizetését, lakbér és rezsi egy részét. Ez így persze elsőre jól hangzik, viszont kemény munkáról van szó, gyakorlatilag szabadnapok nélkül, egy egész nyáron át. Most, mivel már a tantárgyaimat lehallgattam, és csak a vizsgák letétele maradt hátra, szeretnék Újvidéken is munkát keresni, hogy még jobban önellátó legyek. Egy volt kollégámtól kaptam egy fülest, miszerint embereket keresnek majd novemberben egy németországi képviseletű cégbe, és szeretnék jelentkezni én is. Olyan nagy elvárásaim nincsenek, húszezer dinárral is beérném, hogy legyen némi zsebpénzem.
