Alighogy megszületett, máris holttá nyilvánították Szerbia jövő évi költségvetését. Már megszavazása előtt Lazar Krstić aktuális pénzügyminiszter „sem a legjobbnak, sem a legideálisabbnak” nem minősítette a pénzelési tervet, de hamar kiderült, még ideálisnak sem mondható, mert az elemzők három-négy hónapnál hosszabb élettartamot nem jósolnak neki.
A jövő évi költségvetés mintegy 930 milliárd dináros bevételt és 1112 milliárd dináros kiadást irányoz elő, magyarán startban 182 milliárd hiánnyal számol... de az idei év még le sem zárult. Ha Szerbiának (decemberrel együtt) az idén sikerül minden idők legtöbb adóját és járulékait megfizettetni, akkor is 70–80 milliárd dinárral kevesebb pénz kerül az államkasszába, mint ahogy a legutóbbi átütemezéssel tervezték. Tehát a költségvetés startban csúszik.
A hiánnyal egyenes arányban az ország közadóssága is emelkedő tendenciát mutat – mert miből fedezhető a hiány, ha nem újabb hitelből. A szakértők kiszámították, 2013-ban az állam másodpercenként 97 euróval adósodott el. A 2014-re vonatkozó tervek szerint a folyamat némileg visszafogottabb lesz, és per secundum „mindössze” 73 euróval gyarapodik majd az eladósodottság.
Jövőre ilyenkor 5,6 milliárd euróval lesz több az ország hitele, mint amennyi most. Lazar Krstić miniszter szerint az összegből 3,3 milliárd eurót a korábbi adósságok törlesztésére irányoztak elő, tehát a tényleges adósság „mindössze” 2,3 milliárd euróval gyarapodik. Elemzők szerint még az efféle kijelentések is túlságosan illuzórikusnak tűnnek, mert a valóság sokkal rémisztőbb. Jövőre világviszonylatban várható a kamatok növekedése, tehát a hitel sem az eddigi áron kapható meg. Továbbá a költségvetési hiány sem marad a tervezett szinten, ha már most újabb eladósodottságról beszélnek, harmadsorban pedig aggasztó a hazai társadalmi össztermék lassú növekedése, mert a hitelek kamatköltségei mindent felemésztenek.
A gazdasági világválság begyűrűzése óta nemcsak Szerbia, hanem valamennyi európai ország, sőt még az Amerikai Egyesült Államok is a közadósság növekedésével küzdött. Amerikában kiszámították, hogy a világgazdasági válság miatt befuccsolt autóipar felszámolása, és az ebből eredő gondok sokkalta súlyosabb terhet jelentettek volna a társadalomra nézve, mint az, hogy az állam hitelből, akár az államadósság növekedése árán is talpra állítsa azokat. A gazdasági termelésből eredő hiányt, továbbá a közszféra fizetéseit és a nyugdíjak rendszeres folyósítását is újabb hitelekből tartották meg. Tehát Szerbia sem cselekszik másképpen, amikor átvállalja a közszféra mintegy 700 000 foglalkoztatottjának és az 1,65 millió nyugdíjasnak sorsát, csak éppen a helyzetet tetézi az időközben a szakadék szélére jutott állami jelentőségű vállalatok helyzete, melyeknek mesterséges lélegeztetése is, mi másból, mint hitelből tartható fenn.
Nem fér kétség ahhoz, hogy a szerb állam adóssága a továbbiakban sem csökken. 2008 végétől számítva ugyanis a közadósság éves átlagban 2,4 milliárd euróval növekedett, vagyis ennyivel több pénz kölcsönzött az ország, mint amennyit visszafizetett. A 2014-es költségvetés is tehát a „folyamat” része, hisz az előirányzott 2,3 milliárd euró belefér az előző évek adósságnövekedési ütemébe. Mi lenne a megoldás a további eladósodottság elkerülése érdekében? Az imént említett, állami jelentőségű nagyvállalatokat maguk sorsára hagyni, viszont ez a lépés bumerángszerűen csapna vissza a munkanélküliség még nagyobb növekedésével. Szerencsére nem született még olyan politikus, aki ennek a feladatnak elvégzésével azonnali lincselésre ítélné önmagát. Ezért igyekeznek minden irányból némi látszólagos egyensúlyt teremteni a munkahelyek megtartása és a hitelnövekedés között. Az alagút vége pedig ezzel nemhogy világosodna, hanem egyre távolibbnak tűnik, hiszen már az idén év végére az össz államadósság túllépi a 20 milliárd eurót (a GDP 61 százalékát), egy év múlva pedig a 23 milliárd eurót súrolja majd, ami immár 67 százalékos eladósodottságot jelent.
Az idén nem egy ízben jelentették ki magas rangú államatyák, hogy Európában a recesszió 2013-mal bezárólag véget ért, viszont érdekes mód, senki sem tett az irányba egyértelmű kijelentést, hogy határozott fejlődés vette volna kezdetét. Tehát már eredménynek könyvelik el az egy helyben toporgást, a stagnálást. Az újabb válság kitörésének lehetősége pedig egyes uniós tagállamok orra előtt lebeg. Ha nem is 2014-ben, akkor a soron következő évek egyikében. Csak egy példát említsünk: Görögország és Spanyolország minden második munkaképes fiatalja munkanélküli. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerint Spanyolország nagyon hamar 25 százalékos munkanélküliséggel szembesül (akár Szerbia).
Mi lesz Szerbiával és a hasonszőrű, gazdaságilag gyámoltalan országokkal? Jelenlegi és további sorsuk legkevésbé önmaguktól függ. Kis ország lévén a kivitel növelése és az uniós felzárkózási folyamat során lekérhető előcsatlakozási támogatások jelentenék az egyetlen mentséget, ez pedig az erősebb országok erejétől függ. Ha az unió gyenge, Szerbiának vajmi kevés az esélye. Viszont bármennyire is kiszolgáltatott, nincs más választási lehetősége, mint ereje teljes bevetésével a hazai gazdaság erősítésén dolgozni.
