A mindenkori nőnap a nők jogairól, a társadalomban viselt óriási szerepükről, a kiszolgáltatottságukról és védtelenségükről szól. Annak ellenére, hogy manapság az országok túlnyomó többségében jogegyenlőséget élveznek, ez továbbra sem jelenti az esélyek egyenlőségét, hiszen sokkal több a munkahelyi visszaélés, mobbing és fizetéseltérés a nők kárára. A nőnap időközben elvesztette politikai tartalmát, manapság ajándékokkal, virággal ünnepeljük a nőket világszerte. A „gyengébb nem” mára már emancipálódott, többnyire egyenrangúvá vált a férfiakkal, felelős beosztású munkahelyeken dolgoznak, sikeres üzletasszonyok, igazgatók, művészek.
Az egyre pörgőbb világban azonban ennek van egy hátulütője. A nők megpróbálnak mindenhol megfelelni az elvárásoknak, a munkán sikeres karriert befutni, otthon jó anyukák és férjüket szerető asszony lenni. Ez azonban óriási megterhelést jelent egy személynek, nagyon nehéz összeegyeztetni a hármat úgy, hogy mindenre jusson is, maradjon is energia. Nem ártana néha egy kicsit megállni, és átgondolni a dolgokat, még nem késő. A nagy hajszában sokszor alulmaradnak azok a dolgok, amelyekre csak később jön rá az ember, hogy fontosabbak, mint akármi más. Nem egyszerű a munkán is teljesíteni, délután a gyermekekkel foglalkozni, és akkor hol van még a házimunka. Az biztos, hogy a mosatlan edény vagy a koszos ruha magától nem fog tisztává válni. Az otthoni feladatokat is meg kell osztani, nem várhatjuk el egy dolgozó anyától azt, amit évszázadokkal ezelőtt, hogy tisztán tartsa a lakást, foglalkozzon a gyermekekkel, egyszóval, vezesse a háztartást. A szuperanyák mítosza a mai világban nehezen működhet, éppen ezért, a családnak is nagy feladata van abban, hogy az anyai szeretetet folyamatosan viszonozza, mert csak így képes lelki épségben tartani a mai rohanó világunkba beilleszkedni próbáló anyukákat. A nőknek ebből kifolyólag sok szeretetre, támogatásra van szükségük, és még ha túl sablonosnak is tűnik mára a nőnap, biztos, hogy kellemes meglepetést okozhatunk, ha egy virággal vagy kis ajándékkal rukkolunk elő. A virágon és az ajándékokon túl, másként is kifejezhetjük figyelmünket, pl. ha egy kiborító nap után aromafürdőt készítünk, vagy egy finom vacsorát varázsolunk szerettünknek. A közös programokról sem szabad elfeledkezni, színházba, moziba vagy akár kávézóba is el kell menni, helyet kell szorítani, időt kell varázsolni. Én ezt korán megtanultam, Juliska néni jóvoltából.
Hat- vagy hétéves lehettem, amikor egy délelőtt Juliska néni, aki bejárt hozzánk takarítani, főzni, megkérdezte tőlem, mivel lepem meg az anyukámat meg a nagymamámat. Nem értettem, miért kellene meglepnem őket, de Juliska néni türelmes volt, és szépen elmagyarázta, hogy a nőknek fontosak a meglepetések, és nagyon szeretik a virágot. Egyszer egy évben pedig van egy nap, amikor a nőket illik felköszönteni, kedveskedni nekik, virágot adni. Megtetszett az ötlet, kiturkáltam a szekrényemből az összes spórolt pénzt a ruhák alól, és leugrottam a virágboltba. Addig nem nagyon mászkáltam egyedül boltba, és a szerb nyelvet sem fújtam éppenséggel, így meglehetősen komikusan hadonásztam és magyaráztam az eladónőknek, mit is szeretnék. Persze egy kicsit hecceltek is, kérdezték, kinek viszem én ezt a sok virágot, mondtam nekik: „Za moje žene!” Jót nevettek az eladónők, de nagyon szép csokrokat készítettek. Emlékszem mekkora meglepetést okoztam nagymamámnak, anyámnak és persze Juliska néninek is (!), boldogságuk engem is elragadott, és akkor jöttem rá, mekkora öröm másoknak boldogságot okozni. Évekkel később is megmosolygott az eladónő, ha arra jártam, és mindig elmesélte, milyen büszkén vittem a három csokrot. Nagyon sokáig csak ott vásároltam virágot, és nem csak március 8-án.
A nőnap, az „erősebb nem” képviselőinek egy figyelmeztetés, hogy a nők nemcsak március 8-án érdemelnek figyelmet, szeretetet és odafigyelést, hanem az év minden napján. Szeressük őket mindennap, nagyon!