Napilapunk, a 70 éves Magyar Szó a Külhoni Magyarságért Díj egyik kitüntetettje. A magyar miniszterelnök által adományozott kitüntetés indoklásában többek között az szerepel, a szerkesztőség számára első helyen mindig a vajdasági magyar olvasó áll. A lap tudósít a nagyvilág és Szerbia fontos politikai, kulturális, sport- és egyéb eseményeiről, de a szerkesztőség nagy hangsúlyt fektet arra, hogy egy-egy város, falu magyar ajkú olvasói megtalálják a lapban a saját közösségüket érintő írásokat.
A díj, amely oklevélből és emlékplakettből áll (Fotó: Ótos András)
– Számunkra a legfontosabb, hogy a csúcsértelmiségtől kezdve a középrétegen át a kisemberig mindenki megtalálja magát az újságban. A vajdasági magyar kisember sorsa, küzdelmei, erőfeszítései, problémái tükröződjenek a riportokban, interjúkban. Mindenkihez tudjon szólni, mindenkinek az érdekeit fel tudja vállalni, tudja képviselni. A vajdasági magyar olvasó szolgálata a küldetésünk – hallottuk Varjú Márta főszerkesztőtől, aki kedden vette át lapunk nevében Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettestől a rangos kitüntetést.
Mozgalmas 70 év van a lap mögött. Melyek voltak azok a lényeges állomások a megtett úton, amelyek e díjhoz is
vezettek?
– Hetven évvel ezelőtt, 1944. december 24-én Szabad Vajdaság néven indult útjára a lap, amely a szerb nyelvű Slobodna Vojvodinának a testvérlapja volt. Nem azzal a szándékkal hozták létre, hogy a vajdasági magyarságot szolgálja, és összetartson bennünket, felmutassa az értékeinket, hanem, hogy a lakosságot informálják, mi történik a frontokon – hiszen még tartott a II. világháború --, és sokkal inkább azért, hogy az újonnan alakuló hatalom megnyerje magának a magyarokat. Bizonyos beolvasztási szándék is volt benne. A Magyar Szó nevet csak 1945. szeptember 27-én vette fel a lap. Most Budapesten, a díjátadót követően dicsérték, milyen szép neve van a lapunknak. Az igazság az, hogy egy szerb politikus ötlete volt, és például a ruténok lapját is hasonlóképp Ruske slovonak nevezték el. Ám a Magyar Szó szerkesztősége, mihelyt a politikai légkör enyhülése megengedte, igyekezett méltó lenni nevének igazi jelentéséhez. Évtizedekkel később élőújságjainkon Lajber György minden alkalommal úgy köszönt el: a Magyar Szóval éltessék a magyar szót. A Külhoni Magyarságért Díj kapcsán is elmondhatjuk, mi ezt a jelmondatot a magunkénak érezzük, ennek szellemében készül a lap. A Magyar Szónak küldetése van, és úgy érzem, nem vagyok nagyképű, amikor azt mondom, az újságírók, szerkesztők java része nagy elhivatottsággal, megszállottsággal készíti az újságot nap mint nap, mert ezt a munkát csakis így lehet csinálni, a nap 24 órájában, szolgálni a magyarságot, közben sajnos alacsony a fizetésünk, a család gyakran háttérbe szorul.
A hírügynökségek ma már villámgyorsan leadják a híreket, viszont a Magyar Szónak van egy nagy előnye a hírügynökségekhez képest, riportokat, interjúkat készítünk, járjuk a terepet, a kis falvakba is eljutunk, jegyzetekben, kommentárokban foglalunk állást olvasóinkat is érintő kérdésekben.
– A négy alapító Majtényi Mihály, Gál László, Lévay Endre és az első főszerkesztő Kek Zsigmond Szabadkáról egy tehervonatban 24 órán át utaztak zimankós hidegben Újvidékre, itt létrehozták az újságot, karácsonyra jelent meg az első szám, azt a négy Magyar Szós oldalt egy héten át készítették. A mai munkatempónk boszorkányos gyorsaságú az akkorihoz képest. Ha már a múltról beszélünk, említsük meg, hogy az ötvenes évek közepén a szerkesztői gárda megérezte, közelebb kell kerülni az olvasóhoz – már amennyire a pártpolitika abban az időben megengedte –, a riporterek járték a terepet, és eljutottak oda, ahova még az újság sem jutott el, viszont magyarok éltek, és nagyon értékes riportokat, írásokat hoztak be onnan. Nagyon olvasmányos napilappá vált az újságunk. Ez a fejlődés folyamatos, megállíthatatlan volt, a hatvan évek végén és a hetvenes években csúcsosodott ki .
A világ legjobb magyar nyelvű napilapjaként emlegették abban az időben. Azt számított mit ír a Magyar Szó.
– Amit a Magyar Szó megírt, fontos volt, irányadó volt. Idézték a magyarországi lapok, és a világ sok nyelvére lefordították egy-egy írását. A lap példányszáma a hetvenes években elérte a 75 ezret. Még a Jugoszláv Néphadseregben is előfizettek a Magyar Szóra, és nagy Jugoszlávia szerte bárhova, ahol akár egyetlen magyar ajkú katona szolgált, legyen az a Durmitor teteje akár, oda eljutott egy példány a Magyar Szóból.
Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár gratulál Varjú Mártának (Fotó: Ótos András)
A nyolcvanas években már volt egy fajta nyitás az egész országban, egy szabadabb szellemiség uralkodott, és a Magyar Szó is még inkább liberalizálódott, különösen a nyolcvanas évek második felétől egyre jobbá vált, még több érdekes dolog jelent meg a Magyar Szóban, mindarról, ami izgatta a nyilvánosságot. Majd Milošević átvette a hatalmat, és a Magyar Szó ennek a hatalomátvételnek az előkészítésétől kezdve következetesen kiállt a miloševići diktatúra és vezetés ellen, felemelte a szavát a háború esztelensége, a kényszermozgósítások, a kisebbségi jogok durva megsértése, csorbítása ellen. A nagyon kis számú ellenzéki lap között tartották számon. A Magyar Szó volt az első, amely 1990/91-ben elkezdett nyíltan írni a vajdasági magyarság ellen elkövetett 1944/45-ös véres megtorlásokról, az áldozatok hozzátartozóit, szemtanúkat felkeresve, fontos dokumentumokat összeszedve. A Goli otok megjárt vajdasági magyarok golgotájáról a Magyar Szó Hétvége mellékletében jelent meg elsőként riportsorozat. Mindenképp említést érdemel a Sorskérdéseink című rovatunk is, amelyben neves értelmiségiek írtak arról, hogyan látják a vajdasági magyarság jövőjét, mit kellene tenni a magyarságárt, hogy jobb legyen a sorsa.
A Magyar Szó több alkalommal küzdött a puszta létéért.
– Amikor a miloševići érában nyíltan felvállaltuk az ellenzékiséget, eleinte évente le akarták váltani a főszerkesztőt, meg mindenfélével fenyegettek bennünket, amikor más megoldást nem találtak, drasztikusan lecsökkentették a pénzbeli juttatást, és mivel a kilencvenes évek első felében monopóliumot jelentett a papír, egy papírgyár volt, nem adtak papírt, és emiatt volt olyan időszak, amikor a Magyar Szó mindössze egy lapon jelent meg, illetve hetente kétszer, a szokásosnál szűkebb terjedelemben. Olvasóink akkor is hűek maradtak hozzánk, sőt a mozgósítások idején sokszor megtörtént, hogy senki másban nem bíztak a mozgósítottak hozzátartozói, csak a Magyar Szóban, és hozzánk fordultak. Jártuk a terepet, mindenről őszintén, nyíltan írtunk, azért, hogy segítsük azokat, akiket olyan szerencsétlenség ért, hogy mozgósították őket. A kevés ellenzéki lap egyike voltunk, a hatalom anyagi téren büntetett bennünket, de hagyott bennünket írni, talán úgy gondolta, legyen ez egy szelep. Ebben az időszakban amikor a dotációt ennyire megvonták tőlünk, nem tudtunk volna fennmaradni, ha az anyaország nem karol fel bennünket, az anyaországtól kaptunk papírt, egyéb segítséget is. A 2000-es változás után reménykedtünk, hogy jobbra fordul a sorsunk, mert az újságírók, szerkesztők sosem voltak túlfizetve. A 2000-es években az a nagy veszély fenyegetett bennünket, hogy privatizálni fogják a lapot, nem kaphatunk állami támogatást. Ám létrejött a Magyar Nemzeti Tanács és 2004-ben átvette az alapítói szerepet, azzal, hogy szerencsére maradt a tartományi dotáció. Néhány hete, amikor a szerbiai parlamentben az új médiatörvénycsomag szerepelt napirenden, újra szóba került, hogy privatizálni kellene a lapokat. Tudjuk, ha egy kisebbségi lapot privatizálnak, az milyen sorsra jut. Szerencsére a magyar képviselőinknek köszönhetően belekerült az új törvénybe az, hogy a mi alapítónk a Magyar Nemzeti Tanács lesz és marad az állami támogatás is az esetünkben.
Hogyan látod a lap jövőjét?
– A nyomtatott sajtó híve vagyok, a nyomtatott lap eladásából élünk. Az internetes változatból nem tudnánk fennmaradni. Természetesen ápolni és fejleszteni kell folyamatosan az internetes változatot is, de nem szabad ingyen adni az olvasónak, mert azzal megöljük a napilapunkat.
A Magyar Szósok: Varjú Márta főszerkesztő, mögötte (balról jobbra) Kabók Erika szerkesztő és Ökrész Rozália igazgató (Fotó: Ótos András)
A Magyar Szót szeretik az olvasók, meggyőződésem, hogy a legtöbb magyar család asztalán vasárnap délután ott van a nyomtatott Magyar Szó, az embereknek az a szokása, vasárnap délelőtt elmennek a templomba, otthon pihennek, főzik az ebédet, ebéd után elosztják az újságot, egyik részét a család egyik tagja olvassa, a másikat a másik... Ezért tartom nagy véteknek, hogy a szombati és a vasárnapi Magyar Szót a kétezres évek közepén összeolvasztottuk, de most már nincs visszalépés. Számunkra lényeges, hogy ha valaki megtalálja magát az újságban, akkor meg fogja venni a lapot, és megvásárolják az ismerősök is, ha pedig faluriport van benne, megveszik a falubeliek, ha olyan fontos kérdésekről van szó, amely a város lakosságát érdekli, ők is biztosan megveszik a lapot. Arra kérek mindenkit, szeressék a lapunkat, amely a vajdasági magyarságért van. Nagyon szép volt az ünnepség Budapesten, nagy szeretettel fogadtak bennünket, látszott, hogy mennyire tisztelik, szeretik a Magyar Szót. Nem csak Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, nem csak Potápi államtitkár úr ismeri a lapunkat, örömmel tapasztaltam, a többi határon túli magyar kitüntetettnek, még a svédországi magyaroknak sem kellett megmagyaráznom, mi is az a Magyar Szó. Egyébként, a lap 70 éves fennállása alatt ez az első díj, amelyet az anyaországtól kapott, ez az első alkalom, és úgy érzem, az egész kollektíva érdeme ez, bizonyíték arra, hogy a küldetésünket teljesítjük.
