A világban több mint 20 olyan magyar kulturális központ működik, mint amilyen a belgrádi Collegium Hungaricum. Egyértelmű kulturális diplomáciai célja ezeknek az intézményeknek a magyar kultúra, a művészet és a tudomány népszerűsítése, Magyarország kulturális gazdagságának bemutatása abban a közegben, ahol tevékenységüket kifejtik, így Szerbiában is. A szerb fővárosban működő Collegium Hungaricum csupán néhány hónapja nyílt meg, de újabb és újabb rendezvényeivel, tárlataival már állandó közönséget szerzett magának, és többnyire telt házzal működik. Hogy milyen feladatokat és terveket tűzött ki maga elé a vadonatúj, reprezentatív intézmény, arról Dezső Jánossal, a belgrádi Collegium Hungaricum igazgatójával beszélgettünk.
– Ha a magyarok kultúrájáról és művészetéről beszélünk, Magyarországot nem a mai határai között kell értelmezni, hanem sokkal szélesebben, mert a magyarok e határokon kívül is éltek és élnek, a szellemet pedig nem lehet semmiféle határokkal korlátozni – ez az általam nagyra becsült szerb író, műfordító, irodalomtörténész, Sava Babić gondolata. Ehhez a magam részéről csak annyit fűznék hozzá, hogy ez így természetes, hiszen a szerb kultúra is joggal büszkélkedhet például Nikola Teslával, a szentendrei Blagovestenszka templom ikonosztázával, vagy példának okáért a magyarországi testvérpár, Vujicsics Tihamér és Sztoján munkásságával. Ennek a gondolatnak a jegyében tehát a szerb publikumnak az egyetemes magyar kultúrát szeretném attraktív módon bemutatni. Meggyőződésem ugyanis, hogy a kultúra a legjobb eszköz a népek közötti ismerkedésre és a baráti kapcsolatok kialakítására. Kínálatunkban terveim szerint az úgynevezett elit kultúra és a színvonalasabb tömegkultúra is helyet kap, hiszen nem csupán egy szűkebb, értelmiségi körnek szeretnénk eseményeket szervezni, hanem, mondjuk a bluest vagy világzenét kedvelő fiataloknak is hozunk majd vonzó programokat. Intézményünk a magyar kulturális diplomácia hálózatának legújabb büszkesége. Először 1940-ben merült fel a gondolat, hogy legyen Collegium Hungaricum Belgrádban. Kellett vagy hetven év, hogy ez meg is valósuljon. Nem volt könnyű létrehozni, de most végre itt van ez az üvegpalota Belgrád legszűkebb belvárosában, és az intézmény immár meg is kezdte működését.
Mennyire nehéz feladata az intézménynek, hogy felhívja magára a többségi nemzet figyelmét?
– Egy új intézmény működését felpörgetni nem könnyű munka, de ebben közeli munkatársaim, Kubinyi-Prodanović Adrienn és Hraniszláv Radojka kulturális titkárok nagy segítségemre vannak. Tapasztalataink szerint a belgrádi és az újvidéki szerb közönség is nyitott és kíváncsi a magyar kultúrára. Általában szeretik a magyar zenét, különösen a magyar cigányzenét, de tisztelik a klasszikus muzsikánkat és a filmművészetünket is. A nehézség abból adódik, hogy Belgrád gazdag és izgalmas kulturális életet él, hiszen igazi balkáni metropolis, ahol nagy a konkurencia, itt van tőlünk pár száz méterre a Francia Intézet, a spanyol Cervantes Intézet, jelen van az osztrák, a német, az olasz kultúra képviselete, elsősorban pedig a szerb kultúra központjai, amilyen a Kolarac vagy a Szerb Tudományos Akadémia a maga pazar kiállítótermével. Ebben a kínálatban kell nekünk érdekeset mutatnunk, itt kell elfogadtatni és megszerettetni magunkat. Olyan környezetet szeretnénk teremteni, ahová az emberek szívesen járnak. A programok megválasztásakor, azt gondolom, az tervez helyesen, aki számol a közeggel, a kulturális igényekkel, a helyi ízléssel, és ismeri azokat.
Eddig többnyire képzőművészeti kiállításokat rendeztek. Más tartalmakban is gondolkodnak?
– Véletlenül alakult így. Bár irodalmi est szervezésében is segédkeztünk a Belgrádi Egyetem Filológiai Karának Magyar Tanszékén, valóban túlsúlyban volt a képzőművészet. Klubot is szerveztünk már a szórványban élő belgrádi magyaroknak.
Most azonban a koncertek időszaka következik. Még az ünnepek előtt nagy hangversenysorozatot tervezünk, amellyel hagyományt szeretnénk teremteni Szerbiában. A nyitó hangversenyt december 13-án tartjuk a belgrádi Kolarac nagytermében. A Musica Profana régizene-együttes vendégszerepel Budapestről, s a régi Európa karácsonyi zenéjéből adnak ízelítőt a szerbiai közönségnek. Olyan csodálatos régi hangszereken játszanak, mint például a hosszú nyakú lant, csembaló, viola da gamba, amelyeket látni is gyönyörűség. Műsorukat, amelyből régi magyar szerzők műveit sem hagyták ki, december 14-én Magyarkanizsán, 15-én az újvidéki városháza dísztermében, 16-án pedig a szabadkai városházán adják elő.
Ez azt jelenti, hogy a belgrádi Collegium Hungaricum nem csak a fővárosra koncentrál?
– Intézményünk országos hatáskörű. Vagyis a magyar kultúrát nemcsak Belgrádnak szeretnénk megmutatni, hanem egész Szerbiának. Lassan építkezve szeretnénk eljutni Belgrádból a vidéki városokig. Makovecz Imre rajzkiállítása például most – ottani kérésre – Magyarkanizsára vándorol. Újvidéken nemrégiben nyílt meg a Vajdasági Múzeumban Dormán László fotókiállítása, amelyet december 2-ától a belgrádi közönség is megtekinthet. Jövőre már több lesz a zenei program is. Hamarosan veszünk egy zongorát, és a magyar kultúra napja alkalmából avatjuk majd fel. Ha minden igaz, egy nemzetközi hírű szerbiai, de magyar nemzetiségű művész játszik majd rajta először. A nevét még nem árulnám el, maradjon meglepetés. Számos művészeti programmal készülünk, ezek közül is kiemelném például, hogy ezentúl minden évben meg szeretnénk emlékezni Sava Babić műfordítóról, a belgrádi Magyar Tanszék megalapítójáról, akinek a magyar és a szerb kultúra is sokat köszönhet. Számos tervünk van, amelyek közül az idegenforgalom, a borok népszerűsítése sem maradhat ki, népzenei műsoraink és dzsesszestek is lesznek, és persze magyar filmeket is hozunk. Ha tervünk sikerül, és meglesznek a műszaki feltételei, Budapestről, a Művészetek Palotájából időnként élő közvetítéseket adunk majd az ottani koncertekről.
