Az emberek nagy többsége szereti a szülőhelyét, ezért hajlamosak túldicsérni, szebbnek bemutatni, mint amilyen. Volt egy olyan időszak az életemben, amikor én is nagyon büszke voltam arra, hogy Újvidéken születtem, szerettem a várost, és ha másoknak meséltem róla, csak a legszebb dolgokat említettem. Igaz, akkoriban sokkal élhetőbb volt: az emberek és a város kapcsolata harmóniában volt.
Aztán, sajnos kellemetlen fordulat következett be, a háborúk következményeként rengeteg menekült érkezett, a város természetes növekedését megbolygatta a túlzsúfoltság. Ormótlan épületek nőttek ki a semmiből, a közterületeket elcsúfították, egyes városnegyedek a felismerhetetlenségig megváltoztak. A város őslakói kisebbségbe kerültek, az újonnan érkezett lakók pedig más szokásokat, kultúrát hoztak magukkal, a helybeli értékeket nem tartották tiszteletben. Újvidék elvidékiesedett, a frissen érkezett lakosok tiszteletlensége miatt ellenreakció keletkezett az őslakosok körében, így egyeseknek életformájukká vált a kötődés a hagyományokhoz, ennek híresztelése és a makacs ragaszkodás.
A Facebook közösségi portálon több olyan csoport működik, amely Újvidék hagyományait dicsőíti, régi képeket töltenek fel a városról, az őslakosok régi szokásait idézik stb. Pár héttel ezelőtt, ellenreakcióként a túlzott magasztalásokra, egy új csoport jelent meg, amely a Šta je Novosacki elnevezést viseli. Az új csoport azokra a jelenségekre hívja fel a figyelmet, amelyek elkerülik azok figyelmét, akik rózsaszínű szemüvegen át látnak mindent. Olyan feltöltéseket láthatni a csoport oldalán, amelyen az újvidékiek mindennapjait örökítették meg, természetesen nem mézesmázos kontextusban, hanem provokatív szövegekkel aláírva: pl. egy képen látható, amint egy játszóteret letarolnak a munkagépek, mert az idősebb lakosokat zavarta a gyerekzsivaly, egy másikon pedig égő konténerek világítanak éjjel az egyik legforgalmasabb újvidéki utcán. Az újvidékiek többségét nem érdekeli, ha a szomszéd nem képes kihajtani az autót a parkolóból, mert mögé állt, kerékpárúton hajtják a személygépkocsikat, kidobálják az emeletről a szemetet, mert így nem kell lefáradni a kukához, éjjeli kettőkor turbofolkot bömböltetnek, a nyugdíjasok pedig csomókban viszik az autóbusz-állomásokról az ingyenes újságot.
Hiányzik a felelősségérzet, a lelkiismeret, a közösségtudat, a szolidaritás. A városi vezetés sem mutatott példát, hiszen éppen egy városi közvállalat dolgozói távolították el a fent említett játszóteret. Igaz, az általános felháborodásnak köszönhetően, később visszaállították. Az önkormányzatnak sokkal komolyabb stratégiát kell kidolgoznia annak érdekében, hogy alapos változásokat eszközöljön ki.
Egy város fenntartható fejlődéséhez megkerülhetetlen kategóriák a környezetvédelem, az életminőség és felelősség a jövőért. Ahhoz, hogy megfelelő irányban fejlődhessen egy város, nagyon fontos a társadalmi felelősségvállalás, a lakosok informálása arról, mi szükséges a fenntarthatósághoz, annak fontosságáról és gyakorlatáról. Ezek tudatában kiformálódhat a lakosok városhoz kötődő identitástudata, értékrendjük ezáltal közeledik egymáshoz, magukénak érzik a várost és kialakul a közös felelősségtudat is.
Újvidék háromarcú város lett, a polgárok egyik része a hagyományokhoz kötődik, a másik része teljesen ambivalens az iránt, ami a környezetükben történik, a többiek pedig ellenszenvvel tekintenek mindenre, ami a helyi értékeket képviseli. Jó lenne megtalálni a közös nyelvet.