Évek óta növekvő tendenciát mutat azoknak a vajdasági magyar középiskolás diákoknak az aránya, akik a középiskolai tanulmányaik befejezése után valamelyik magyarországi vagy más külföldi felsőoktatási intézményben szeretnék folytatni a tanulmányaikat. Vajon milyen okok húzódnak meg a jelenség hátterében? Melyek azok a tényezők, amelyek miatt a fiatalok szívesebben iratkoznak a magyarországi felsőoktatási intézményekbe, mint a szerbiaiakba? Hol és hogyan képzelik el a jövőjüket a tanulmányaik befejezése után? Mikor és hol szeretnének családot alapítani? Hány gyermeket vállalnának? Egyebek mellett ezekre a kérdésekre kereste a választ a fiatal adai szociológus, Palusek Erik a zentai középiskolások továbbtanulási és családalapítási hajlandóságának vizsgálatára irányuló kutatásában.
– A végzős zentai középiskolások elvándorlási és családalapítási hajlandóságát vizsgáltam a kutatásomban, amely elsősorban arra terjedt ki, hogy a fiatalok hol kívánnak továbbtanulni, itthon vagy külföldön, amely lehetőségek közül az utóbbi alatt elsősorban Magyarországot értem, valamint azt is, hogy hosszú távon hol képzelik el a jövőjüket, illetve ha elmennének, akár továbbtanulás, akár letelepedés céljából, akkor milyen okok miatt döntenének az elvándorlás mellett. Azt is vizsgáltam, hogy milyen arányban szeretnének továbbtanulni, milyen arányban szeretnének családot alapítani, hány éves korban kerülne erre sor, hány gyermeket szeretnének vállalni és ehhez hasonlók. Ez volt a kutatás első része, amelynek során kérdőíves módszert használtam. A második részében Szénási Oszkár családkonzulenssel, szociális munkással közösen fókuszcsoportos interjúkat készítettünk a négy zentai középiskola, a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium, az Egészségügyi Középiskola, a Közgazdasági és Kereskedelmi Iskola, valamint a Zentai Gimnázium magyar anyanyelvű végzős tanulóival, ennek során mindenekelőtt arra voltunk kíváncsiak, mi kellene ahhoz, hogy itthon maradjanak, és itt képzeljék el a jövőjüket, itt alapítsanak családot, illetve arra is, mi kellene ahhoz, hogy nagy családot tervezzenek – magyarázta Palusek Erik, hozzátéve, a hipotézise az volt, hogy a fiatalok legalább háromnegyede szeretne továbbtanulni, többségük külföldön tanulna tovább, és a későbbiek során is inkább külföldön telepedne le, valamint az, hogy szeretnének családot alapítani, amit általában 25 és 30 éves koruk között tennének meg, többségük két gyermeket tervezve.
– A kérdőíveket összesen 192-en töltötték ki, akiknek 70 százaléka lány volt, 30 százaléka pedig fiú. A kérdőív első részében az egyik kérdés arra vonatkozott, hogy középtávon hol tervezik a jövőjüket, itthon vagy külföldön, és 58,3 százalékuk válaszolta azt, hogy külföldön, 20,8 százalékuk azt, hogy itthon maradna, 20,3 százalékuk pedig azt, hogy nem tudja. A kérdőíven 5–10 évet tüntettem fel középtávként, ami nagyjából az egyetemi tanulmányokat, illetve az azt követő néhány évet öleli fel. Olyan kérdés is volt, amely arra vonatkozott, hogy hosszú távon hol tervezik a jövőjüket, amire nyilvánvalóan nehéz egyértelmű választ adni, hiszen ennyire előre kevesen tudnak tervezni, éppen ezért ezek a válaszok inkább a pillanatnyi érzéseiket mutatták, ám így is igen beszédesek voltak az eredmények, hiszen 48,4 százalék mondta azt, hogy külföldön, kevesebb, mint 20 százalék válaszolta azt, hogy itthon, mintegy 30 százalék pedig nem tudott érdemi választ adni a felvetésre. Arra a kérdésre, amely arra vonatkozott, hogy továbbtanulás céljából elmennének-e, 75 százalékuk azt válaszolta, hogy igen, akiknek zöme Magyarországot jelölte meg célországként, a többiek pedig valamelyik másik külföldi országot. Az okok között többnyire a bizonytalan szerbiai jövőképet emelték ki, valamint azt, hogy külföldön minőségibb képzések és a jobb lehetőségek várnak rájuk. Az esetleges tartós külföldi letelepedés okai között szintén ott szerepelt a bizonytalan szerbiai jövőkép, valamint megjelent a munkanélküliségtől való félelem és a magasabb külföldi munkabérek megszerzésének lehetősége, tehát jobbára olyan okokat soroltak fel, amelyek összefüggésben állnak az anyagi jóléttel – magyarázta Palusek Erik, hozzátéve, úgy véli, mindezen tényezőkön túl azonban mindenképpen fontos motivációs tényezőnek tekinthető a tömeg ereje is, ami az interjúk során többször is megjelent, hiszen többen is hangsúlyozták, azért döntenek az elvándorlás mellett, mert mindenki elmegy. A szociológus kiemelte, úgy véli, a Magyarországon történő továbbtanulás már-már trend jelleget öltött a fiatalok körében, csakúgy, mint az, hogy a későbbiek során a távolabbi országokban is szerencsét próbáljanak.
– A családalapítási hajlandóságra irányuló vizsgálódás során egyebek mellett arra is rákérdeztem, hogy szeretnének-e családot, amire a válaszadók 89,1 százaléka igennel válaszolt, csak 1,6 százalékuk mondta azt, hogy nem szeretne, és mintegy 9 százalékuk azt, hogy még nem döntötte el. Arra is kíváncsi voltam, hogy hány éves korukban alapítanának családot, amivel kapcsolatban azt feltételeztem, hogy a többség 25 és 30 év között, tehát nagyjából az egyetemi tanulmányai után, ami hozzávetőlegesen be is igazolódott, hiszen 71,3 százalékuk mondta azt, hogy 25 és 29 éves koruk között, viszont elég sokan voltak azok is, akik azt válaszolták, hogy 30 és 34 éves koruk között, egészen pontosan 17,6 százaléknyian, érdekes azonban, hogy senki nem válaszolta azt, hogy 35 éves kora fölött, viszont voltak olyanok is, körülbelül 10 százaléknyian, akik 20 és 24 éves koruk között. Az utóbbi csoportba tartozók esetében megvizsgáltam, hogy milyen arányban terveznek továbbtanulni, és azt kellett megállapítanom, hogy a nagy részük tervei között ott szerepel a továbbtanulás is. Arra is rákérdeztem, hogy hol alapítanának családot. A válaszadók mindössze alig több mint egynegyede válaszolta azt, hogy itthon, 36,7 százaléka külföldön tenné ezt meg, körülbelül 38 százaléka pedig még nem tudta, hogy hol. Rákérdeztem továbbá arra is, hogy hány gyermeket vállalnának. Itt csak 6 százalékuk válaszolta azt, hogy 1 gyermeket szeretne, 63 százalékuk azt mondta, hogy 2 gyermeket vállalna, és összesen több mint 30 százaléknyian voltak azok, akik nagy családban gondolkodnak, a megkérdezettek egynegyede ugyanis 3, a fennmaradó részük pedig négy vagy több gyermeket vállalna. Itt érdekes volt az is, hogy hogyan oszlott meg a fiúk és a lányok aránya, hiszen a fiúk 42 százaléka mondta azt, hogy szeretne nagy családot, azaz három vagy annál több gyermeket, viszont a lányok mindössze 20,3 százaléka vélekedett hasonlóan. A lányok jellemzően inkább a kétgyermekes családmodellt preferálták. A kérdőívben rákérdeztem arra is, hogy ha semmilyen külső tényező nem befolyásolná őket, akkor hol alapítanának családot, és erre a kérdésre már mintegy háromnegyedük, egészen pontosan 73,4 százalékuk válaszolta azt, hogy Vajdaságban, ám még így is körülbelül 16 százaléknyian jelölték meg azt a válaszlehetőséget, hogy külföldön, a többiek pedig nem tudtak érdemi választ adni a kérdésre – hangsúlyozta Palusek Erik, aki a kérdőíves kutatás mellett Szénási Oszkárral közösen mind a négy középiskola tanulóival készített egy-egy fókuszcsoportos interjút is, amely egyenként másfél órás beszélgetés volt, amely során félig strukturált módszert alkalmaztak, tehát nem voltak nagyon kötöttek a kérdések, de voltak olyan központi témák, amelyeket mindenképpen érinteni szerettek volna.
– Az első ilyen nagyobb téma az volt, hogy mi a véleményük az elvándorlásról, hogyan élik ezt meg. Kiemelték, hogy szerintük ennek van pozitív és negatív oldala is, amelyek közül a pozitívat elsősorban abban látják, hogy a fiatalok elmennek, világot látnak, képezik magukat, a negatívat pedig abban, hogy túlnyomó többségük valószínűleg soha nem fog visszajönni. A második nagy témakör az volt, mi kellene ahhoz, hogy itthon tanuljanak tovább. Azt mondták, nagyon fontos lenne, hogy legyenek munkalehetőségek, hogy amikor befejezik a tanulmányaikat, legyen hol elhelyezkedniük, és tudják azt, hogy azt megfelelően fogják bérezni. Ezenkívül minden csoport tagjaiból elemi erővel tört ki, hogy szükségük lenne a szerb nyelv hatékonyabb elsajátításának lehetőségére is, hiszen elismerték, hiába tanultak éveken át szerbül, a nyelvtudásuk katasztrofális szinten van, majd hozzátették, szeretnének megtanulni szerbül, amihez szerintük mindenképpen korszerűsíteni kellene a szerb nyelv oktatását. Ezzel párhuzamosan határozott igényként fogalmazódott meg az is, hogy minél több magyar nyelvű szakot nyissanak a hazai egyetemeken, illetve az is, hogy a szakok kínálatát bővítsék és korszerűsítsék is, ám az anyanyelven történő továbbtanulás lehetősége és a szerb nyelvtudás szükségessége egyáltalán nem egymást kizáró, hanem sokkal inkább egymást kiegészítő, párhuzamos igényekként jelentek meg náluk. Megkérdeztük azt is, mi kellene ahhoz, hogy hosszú távon itthon maradjanak, amire ugyancsak azt válaszolták, hogy elsősorban munkahely, valamint a munkájuk megbecsülése és megfelelő bérezése, tehát itt újra az anyagi tényezők jelentek meg, illetve azt is elmondták, tisztában vannak azzal, hogy minden a pénz, és azzal is, hogy azok, akik külföldre mennek, nem feltétlenül élnek jobban, mint azok, akik itthon maradnak. Megkérdeztük továbbá azt is, szerintük érték-e a nagy család, amire mindannyian igennel válaszoltak, és a többségük nem zárkózott el attól sem, hogy esetleg maga is nagycsaládossá váljon. Ennek ellenére a legtöbben úgy vélekedtek, legfeljebb két gyermekük lesz, vagy esetleg csak egy, akinek vagy akiknek mindent meg szeretnének adni. Arra a kérdésre, hogy számukra mit takar ez a bizonyos minden, nagyon érdekes válaszok születtek, többnyire ugyanis a lehetőségeket emelték ki, annak lehetőségét, hogy a gyermekek nyelveket tanulhassanak, képezhessék magukat, kipróbálhassák magukat a különféle sportokban, utazgathassanak, világot láthassanak és ehhez hasonlók. Arra is rákérdeztünk, hogy a lányok esetleg vállalnának-e főállású anyaságot, amire túlnyomó többségük azt válaszolta, hogy nem vállalna, tehát a lányok zöme amellett, hogy anyáskodna, karriert is szeretne építeni. Arra is kíváncsiak voltunk, szerintük mit tudnánk tenni a népességfogyás megfékezése érdekében, és itt megint csak azt mondták, hogy munkahelyeket, anyagi biztonságot, lehetőségeket kellene teremteni, és úgy gondolták, hogy mindezeknek elsősorban az állam hatáskörébe kellene tartozniuk. Az utolsó nagy témakörként arról faggattuk őket, hogyan látják, vajon ők személyesen tudnának-e tenni valamit a népességfogyás megfékezése érdekében, amire azt válaszolták, legfeljebb annyit tudnának tenni, hogy itthon maradnak, majd hozzátették, azokat viszont, akik el szeretnének menni, úgysem tudnák ebben megakadályozni, és úgy gondolták, elsősorban a politikusok azok, akiknek elegendő hatalom és erőforrás áll a rendelkezésükre ahhoz, hogy tegyenek valamit az ilyen jelenségek visszaszorítása érdekében. Azt is elmondták azonban, hogy nem bíznak a politikusokban, akiknek a megítélése a fókuszcsoportos interjúk tapasztalatai alapján igen kedvezőtlen a köreikben – magyarázta Palusek Erik. Hozzátette, a fiatalok külföldön való továbbtanulásával és elvándorlásával kapcsolatos tendenciát elsősorban a jelenséget kiváltó okok megszüntetésével, illetve a felmerülő problémák megoldásával lehetne módosítani, vagyis azt kellene elérni, hogy a fiatalok valódi perspektívát láthassanak az itthoni továbbtanulásban és az itthon maradásban.
