Poják János már gyerekkorában eldöntötte, hogy római katolikus kántor és temetkezési vállalkozó lesz. Mindkét vágya teljesült. A péterrévei származású, de már 1971 óta Adán tevékenykedő, jelenleg a hetvenharmadik évében járó férfi életében elválaszthatatlan volt egymástól a kántori és a temetkezési vállalkozó hivatása, amelyet a mai napig folytat. Poják János gyermekkorától megszállottan gyűjti a latin és magyar nyelvű egyházi énekeket, amelyekből hatalmas gyűjteménnyel rendelkezik. Ezekből egyházi jóváhagyással saját költségén megjelentette a három nyelvű Latin, magyar és horvát temetési szertartáskönyv című kiadványt, amely már két kiadást is megért, és különlegesnek számít a maga nemében.
Poják János az adai templomban
Poják János az általános iskola befejezése után kántornak szeretett volna tanulni Péterrévén, de a helyi kántor nem volt hajlandó tanítani. Végül a péterrévei plébános ajánlásával 1960-ban Adán kezdte meg tanulmányait Nagypál Mihály kántortanítónál, ahol négy éven át tanulta a kántorságot, amelyből Szabadkán vizsgázott és diplomázott.
– Nagypál Misi bácsi felfogadott a tanítványai közé, miután elénekeltem neki a Circum dederumot me temetési éneket és az özvegyek énekét. A kántortanítónak akkor már hat tanítványa volt, akik egy évvel előbb jártak a tanulmányokban, de a felesége kéz alá vett, és gyorsan bepótoltam az egyéves lemaradást – mesélte Poják János. – A taníttatást havonta fizették a szüleim, nekem pedig mindennap meg kellett jelenem Adán a reggeli misén, ami után délig tartott a tanítás. Négy éven át mindennap jártam Péterrévéről Adára, nyáron biciklivel, télen vonattal. A kántorképzés során minket kiképeztek orgonistának és így muzsikáltunk a templomban, tanítottuk az éneket és énekeltünk, hitoktatói képesítést is kaptunk, valamint hivatalnoki képzésben is részesültünk az irodai munka végzésére. A kántorképzést 1964-ben fejeztem be és ekkor szereztem diplomát Szabadkán. Utána októberben berukkoltam katonának, ahonnan 1966 februárjában szereltem le. Júniusban felkínálták a kántori állást Kúlán, amit elfogadtam. Egy darabig ott voltam, de nem egyeztünk a plébánossal, és hazamentem Péterrévére, ahol két templom is van, és néhány napra rá felvettek kántornak a Szent Imre-templomba. Péterrévén 16 évig voltam kántor, később már mindkét templomban. Az egyház nem nagyon tudott fizetni, ezért 1967-ben levizsgáztam és megnyitottam a temetkezési vállalkozást Péterrévén. Korábban csak állami vállalatok végezhették ezt a munkát, de miután az egyik ismerős ügyvéd tanácsára levizsgáztam temetkezési kellékek gyártására, bútorasztalosnak, kirakattervezőnek és taxisnak, hogy szállítani tudjak, így kicseleztük az államot és megnyithattam a vállalkozásom. Nálam a temetkezési vállalkozás szorosan összekapcsolódott a kántorsággal, aki hozzám jött koporsót venni, annak ingyen elbúcsúztattam a halottját. Ezt a mai nap is így csinálom. Járok búcsúztatni Zentára, Törökfaluba, Kevibe, Kavillóra, Kispestre, Svetityevóra, Pobedára, Dreára, Gunarasra, Brazíliába, meg a környékre, ahova hívnak. A hagyományos halotti búcsúztatókat, amelyekben az elhunytat név szerint búcsúztatják el a családtagoktól, rajtam kívül nem csinálja senki. Temetkezési vállalkozóként nagyon sok helyen megfordultam, ahol minden falunak megvolt a kántorja meg a papja. A kántori tudásomat ezeken a helyeken bővítettem, mert olyan énekeket, dallamokat és búcsúztatókat hallottam, amelyeket korábban nem ismertem, ezeket mind összegyűjtöttem. Ezekből a temetési szertartási énekekből három nyelvű könyvet adtam ki Latin, magyar és horvát temetési szertartáskönyv címmel, amelyben tizenegy-néhány búcsúztatódal is található. Ezeket mind a fülemmel lopkodtam össze, amikor a temetéseken énekelte a kolléga, akkor megtanultam, majd otthon lekottáztam.
A kántor 2013-ban Adán községi elismerésben részesült a kántorénekek gyűjtéséért
Ilyen temetőkönyv még nem jelent meg, hiszen tartalmazza az énekeket a gyermektemetéstől kezdve, búcsúztató és a sírba engedő énekeken, a koporsó lezárásakor használatos énekeken keresztül, a mindenszentek napján a sírszentelésre szolgáló énekekig. Továbbá tartalmaz úti éneket gyermeknek és babáknak is, amelyeket akkor énekelnek, amikor viszik ki a halottat a kápolnától a sírig. Régebben a háztól vitték, hiszen onnan temettek. Mostanság sok helyen nincs búcsúztató a temetéseken, hanem gyászéneket énekeltnek, az is van a könyvben.
A horvátoknak a mai napig Horvátországban és Szabadkán sincs temetőkönyvük. Ők úgy temetnek, hogy a szentírásból kiírnak imádságokat és evangéliumokat és az alapján temetnek. A magyar temetési szertartást lefordítottuk horvátra és közzétettük a könyvben. Ez a temetőkönyv különleges a maga nemében, mert megtalálható benne minden, ami szükséges egy temetési szertartás elvégzéséhez. A temetőkönyvet egyházi jóváhagyással adtam ki. A második kiadása 2009-ben jelent meg, de abból már egyetlen darab sem maradt. Javasolták, hogy adjam ki harmadszor is, de nem vállalom. Az őszön Szekszárdról jött a plébános a könyvért, de nem tudtam adni neki, mert nincs. Bölcsészhallgatók is keresik a tanulmányaikhoz. Felkínálnám valakinek a kéziratot, amit csak nyomtatni kellene és beköttetni. A könyvért nem kérek semmilyen anyagi juttatást. Odaadnám szívesen bárkinek, azzal a feltétellel, hogy ugyanilyen kötéstáblával jelenjen meg – mondta az adai kántor.
Poják János gyűjteményében a temetési szertartáskönyv mellett más kántorénekek is megtalálhatók. Több füzetnyi kántorének-gyűjteménye van saját kiadványban. Köztük egyházi karénekek, amelyek között vannak Krisztus- és Mária-énekek. A kántor elmondta, hogy a magyar énektárban a leggazdagabbak a Mária-énekek. Egyetlen nemzetnek sincs annyi Mária-éneke, mint a magyarnak. Továbbá az éjféli misére szolgáló énekek, amelyeket csak Péterrévén énekeltek, más községekben nem ismerik. Összegyűjtötte egy kötetbe azokat a verseket is, amelyekben a kántor kiénekelte, hogy kiért szolgáltatják a misét. Poják János szerint ez a gyűjtemény is egyedi. A gyűjteményében megtalálhatók a hálaadó és egyéb alkalmakkor szolgáltatott miséken énekelt hagyományos kántorénekek, akárcsak az esküvői szertartáson elhangzó kántorénekek. Poják János közölte, hogy az emberek igénylik a hagyományos egyházi énekeket. Ezeket igyekszik népszerűsíteni, ha meghívják esküvőre, temetésre vagy misére. A kántorkollégák között is igyekszik terjeszteni a hagyományos kántoréneket, hogy minél többet megmentsen a régi hagyományokból.
