Módos, Káptalanfalva

Hétfőn lesz pontosan tíz éve annak, hogy a Románia felől átzúduló Temes vize elöntötte a határ menti falvainkat. Módost, Káptalanfalvát és részben Párdányt sújtotta a természeti katasztrófa, melynek szerencsére emberi áldozata nem volt. Annál nagyobb volt a jószág és az anyagi javak pusztulása: becslések szerint 180 tonnányi állati tetem került innen a döghamvasztóba, közel négyszáz ház dőlt össze, több ezer hektáron tönkrement a termés. A történtek nyomai ma is láthatók, még inkább él az emberek emlékezetében. Azt tervezték, hogy április 20-án megemlékezést tartanak, de ebből nem lesz semmi.

Az árra számítani lehetett, mégis meglepte a védőket, mert a víz nem a Temes medréből, hanem a védőgátak háta mögött, a folyó jobb partján jött át a határon. Úgy, hogy előtte nem érkezett semmilyen figyelmeztetés a szomszédos országból. A vízügyi szakemberek is csak találgatták, hogy mi is történt néhány kilométerrel feljebb, a határ túloldalán. Utólag talán teljesen mindegy, hogy szándékos gátrobbantás történt vagy a víz törte át a töltést. Az meg nem vigasztalhatja a határ innenső oldalán élőket, hogy a szomszédban még nagyobb volt a víz pusztítása, ahol egy óriási tó keletkezett. A Temes és a Béga medréből kiöntött víz több mint húsz települést döntött romba.

„Mintha tegnap történt volna,” mondja Aco Mladenovski, a módosi helyi tanács sajtófelelőse. Az emberek ma is átélik a történteket és felemelik a fejüket, ha valamilyen hasonló természeti csapás ér más vidéket. Szerencsére egy évtizeddel ezelőtt az ország összefogott, úgy a köztársasági, mint a tartományi hatalom, és külföldről is sok segély érkezett, ennek köszönve 365 új lakás és lakóház épült. Annak ellenére több mint ezerrel csökkent a Módoson élők száma. A legutóbbi népszámlálás adatai szerint 2400-an élnek itt, de sok fiatal dolgozik Szécsányban, Újvidéken, Belgrádban, úgyhogy a jobb időket is megélt településen élők száma a hivatalos adatnál még kisebb. Sokan otthagyják a földjeiket, még az új házukat is – cserébe a munkahelyért.

Jelenleg négyszáz módosinak van munkahelye. Közben tönkrement a kovácsműhely, amelyben egykor majdnem ötszázan dolgoztak. A szövetkezet is alig működik, bezárták a tüdőkórházat. Az olasz Vöröskereszt kész támogatni a kórház újbóli megnyitását (vagy szenvedélybetegek gyógykezelésére, vagy pedig idősek otthonaként). Ezáltal talán harmincan juthatnának munkahelyhez. Az egyetlen jó dolog, ami nemrég történt, az a Módos-Fény közötti kishatárforgalmi határátkelő megnyitása volt, amely napi 12 órát van nyitva. A módosiak remélik, hogy jövőre már 24 órás nyitva tartással működik majd. Nagyon élénk forgalmat ugyan nem tapasztaltunk, de néhány román rendszámtáblájú személygépkocsival azért találkoztunk.

Ahogy a helyi tanács szószólója mondja, a határ közelsége a turizmus terén is lehetőséget kínál, hiszen itt van a Temes, és az egykor virágzó településnek volna mit megmutatnia, kezdve a katolikus templomtól az egykori német temetőig, amelyet nemrég kitakarítottak. Sajnos a zsidó temetőből már nem sok maradt. De, mint mondja, az átállás nem könnyű egy olyan településen, ahol még nem olyan régen megfordultak a buszok.
Káptalanfalva, a legkisebb és egyben a „legmagyarabb” bánáti település csaknem két hónapig volt a Temes vízének fogságában. A helybéliek 2005-ig azt hitték, hogy őket ilyen baj nem érheti, mert „parton fekszik” a település. Kiderült, hogy nem így van. A két utcából álló kis települést teljesen ellepte a víz.

A NATO-bombázás idején pedig arról emlegették Káptalant, hogy Virágvasárnap előtti szombaton ismeretlen személyek felrobbantották a helybeli imaházat, melyet elődeik 1887-ben emeltek Szent Erzsébet tiszteletére. Attól kezdve a káptalanfalviak havonta egy üresen álló házban gyűltek össze szentmisére, imádságra. Így volt ez egészen 2002 októberéig, amikor is Isten ajándékaként egy (kis) templomot kaptak ajándékba, amelynek védőszentje Szent Márton. Fehér Roland atya, bókai plébános a káptalanfalvi templomban havonta egyszer, a hónap utolsó vasárnapján szokott bemutatni szentmisét. Új épületként a templom volt az árvíz idején az egyelten épen maradt építmény a faluban.

Az árvíz idején valamivel több mint százan éltek a faluban, most fele annyian vannak. Hiába vezet műút a faluba, amely három kilométerre van Módostól, hiába kapott vízvezetéket, művelődési otthont a falu, hiába épült 24 új ház – ha nincsen munkalehetőség a közelben. Hét olyan ház van, amelybe soha nem költözött be senki, három tulajdonosai pedig távoztak az élők sorából. Az üres házak egyetlen lakói a galambok.

Hécei András, a falu legnagyobb gazdálkodója (kétszáz hektáron dolgozik és a vidék egyik legnagyobb tejtermelője is). Tíz évvel ezelőtt is azt mondogatta, hogy a házak helyett inkább munkahelyek kellenének. Nem hallgattak rá. Pedig akkor nyilván nem nőtte volna be a gaz az új házakat (amelyek, mint hallottuk, ötezer euróért se kellenek) és ma nem ötvenen lennének Káptalanfalván. Abban reménykedett, hogy a gazdátlanul maradt új házaknak idővel mégis akadnak majd új lakói – de tévedett. Szerencséjére fiának és két unokájának köszönve fenn tudja tartani a gazdaságát és napszámot tud biztosítani a falubelieknek. Ez egyben tartja még ezt a kis közösséget. Hogy utána mi lesz, nem tudja.

Most huszonhárom házban laknak. Egykor itt több mint száz ház állt. Az emberek főleg földművelésből és állattenyésztésből élnek. Néhány idős személynek van némi nyugdíja, de a közeli kovácsműhely és mezőgazdasági vállalatok elbocsátott dolgozóiból is vannak. Autóbusz se jár a faluba, üzlet, gyógyszertár, orvos nincs.

Iskolájuk nincs, a káptalanfalvi diákok Módosra járnak, szerb tannyelvű iskolába. Ljubče Trpčevski iskolaigazgatótól megtudtuk, hogy 2005 szeptemberében 260 diákja volt az iskolának, voltak párhuzamos osztályok. Mára megfeleződött a diákok száma: 129 tanulója van az iskolának, amelybe hat-hétszáz gyerek is járhatna. Mint mondja, a káptalani tanulók főleg kerékpáron járnak iskolába, de télen sem maradnak ki a tanításból. A közelmúltban megpróbálták számukra bevezetni az anyanyelvápolás valamilyen formáját. A szülők többsége körében azonban nem volt érdeklődés.

Spacsek Bojana és Attila fia, az egyéves Dániel a legfiatalabb káptalani lakos. A kisfiún kívül még két kislányuk van. Mint ahogy az anyukától hallottuk, ők valószínűleg maradnak a faluban (férjének van munkája) de a gyerekek már nem lesznek káptalaniak, hiszen munkát itt nehezen találnak majd maguknak.

Az anyaországi támogatásból felépített káptalani művelődési otthon négy évig üresen állt, mígnem a helybéli Molnár Anna kezdeményezésére meg nem kezdte működését a Nőegylet. Mint mondja, az egykori káptalani bálokat már nem lehet visszahozni, de évente sikerül nekik összehozni néhány rendezvényt. Tavaly nyáron lakodalmat is tartottak és lesz májusban és augusztusban is. Sajnos, nem helybéliek, hanem módosiak tartják.