Pszt! Píz, píz!

A múlt hétvégén, vasárnapra virradóra Moholon borzalmas éjszakája volt a Szécsényi házaspárnak, akiket kiraboltak. Négy álarcos férfi tört rá a 73 éves Erzsébetre és a 78 éves Józsefre a falu központjában lévő családi házukban, amelyben mindent felforgattak, majd közel 4000 euró értékű ékszerrel és több mint ezereurónyi megtakarított pénzzel távoztak. A rablók egy órán át tartózkodtak a házban, közben nem bántalmazták a nyugdíjas házaspárt, de az idős asszonyt igyekeztek megfélemlíteni, hogy mielőbb hozzájussanak az értékeikhez. Szécsényi Erzsébet horrorfilmbe illő eseménynek nevezte a rablást, amelyben nagyobb baja nem esett, csak a vállát fájlalja, amit folyamatosan veregetett az egyik elkövető, aki a pénzt követelte. Közben azt hajtogatta: Pszt! Píz, píz!

– Tizenegy óra körül két személyt láttam az ablakon keresztül egy hosszú autóval a sarkon, szerintem eljöttek terepszemlét tartani. Megvártam még elmennek, kifordultak a főútra, majd Ada felé távoztak. Aztán lefeküdtem aludni – emlékezett vissza az asszony a szörnyű éjszakára. – Az előszobát nem használjuk, az ajtóban keresztben egy asztal áll. A betörők feszítővassal felfeszítették az előszoba ajtót és feldöntötték az asztalt, amit nem hallottam, bár a szomszéd szobában aludtam. Viszont arra lettem figyelmes, hogy nyílik az ajtó, és elemlámpával négy magas férfi bejött a szobába. Én mindjárt felültem, három szétszaladt, azt még láttam, egy meg velem foglalkozott, fáj azóta is mindkét vállam. Erősen nyomkodott volna, hogy feküdjek le, én meg nem akartam. Rám világított, volt egy széles nyakékem, azt rögtön kicsupálta a nyakamból. Az abban a minutumban elszakadt, majd a fülbevalóm akarta elvenni. Akkor mutattam neki a kezemmel, hogy álljon meg, megfogtam a függőt, kivettem a fülemből és odaadtam neki. Nem engedhettem meg, hogy kicsupálja a fülemből az ékszert, mert Cardiopirint szedek, ami vérritkító, s ha elkezdek vérezni abból baj lesz. A többiek ész nélkül működtek. Mindkét szobában a szekrényből kidobáltak mindent. Az ékszerek két helyen voltak dobozokban. Hét gyűrűt elvittek, egy aranykarcsatot, egy aranyórát, valamint medált és törött ékszereket. Az egyik rabló, aki velem foglalkozott, csak azt hajtotta: Pszt! Píz, píz! Közben veregette a vállam. Úgy voltam, hogy odaadom az eurót, mi mást csinálhatnék. Bementem a szobába, látom már nincs ott a szekrény fiókjában. Józsi a másik szobában aludt, de felkeltették, felemelték a kaucsot, hogy megnézzék, mi van az aljában. Leültem az ágyra. A férjem nadrágszíja a fotelen volt. Az egyik férfi kettőbe hajtotta, majd elkezdte rángatni, széthúzta, végül összehúzta és a nyakamba akasztotta. Pízt, pízt! mondta. Arra gondoltam, hogy meghúzza és megfojt. Privátnyugdíjasok vagyunk, előtte kaptuk meg a nyugdíjat, amit beletettem egy füzetbe az ebédlőben. Megette a fene, hogy ezért kell megdögleni, gondoltam magamban. Szabók voltunk, 21 000 dinár a nyugdíjunk, mivel a legalacsonyabbat fizettük. Körülbelül 17 000 dinár volt itthon. Mondtam neki, hogy jöjjön, akkor levette a nadrágszíjat a nyakamból. Kimentem az ebédlőbe, ő jött utánam. Felcsaptam a villanyt, de nem mertem hátra nézni, hogy megnézzem, eszembe sem jutott. Kivettem a fiókból a pénzt és odaadtam neki. Amikor mentünk vissza, két óra volt. Háromnegyed egy körül törhettek be hozzánk. Egymással egyáltalán nem beszéltek. Az egyik mondott valamit, de nem magyarul és nem is szerbül. Hogy mit, nem tudom, majd megfordultak és kimentek.

Hallottam, amikor szaladtak el az ablak alatt, mert amikor bejöttek, akkor a rolókat leengedték. Vártam pár percet, majd kimentem, láttam, hogy a teraszajtó és a kiskapu sarkig nyitva. Az utcáról beugráltak a szomszédba, ahol nem lakik senki, majd a kerteken keresztül jöttek be hozzánk. Fogtam a biciklit, hogy elmegyek a lányomékhoz, mert az első dolguk az volt, hogy kicsupálták a telefonzsinórt a falból, a hordozható telefonnál meg rövidzárlatot okoztak. A mobiltelefon az ebédlőben volt, de én olyan ideges voltam, hogy azon fel sem tudtam volna hívni a lányomat. A szomszéd még tévézett, azt kértem meg, hogy hívja a rendőröket. 2 óra 21 perckor hívta a rendőröket, akik gyorsan megérkeztek. Én azért elmentem biciklivel a lányomékhoz, akik a közelben laknak, szóltam nekik, hogy kiraboltak. A szomszéd kérdezte is, hogy nem félek? Mondtam is neki, hogy mitől? A rendőrök négy turnusban jöttek, nyolc órakor érkezett meg a bíró és a nyomozó Zentáról – mesélte az idős néni.

A rablás után a nyugdíjas házaspárnak mindössze ezer dinárja maradt, ami az asszony pénztárcájában volt az ebédlőben. Szécsényi Erzsébetet nagyon megrázta a betörés, és nagyon sajnálja a családi ékszereket, nem is az anyagi, hanem az eszmei értékük miatt. Hiszen a karcsatot, az aranyórát és a fehérarany briliáns gyűrűt az édesanyjától örökölte, a fülbevalót pedig tizennyolcadik születésnapjára kapta ajándékba. A néni a betörés óta fél:

– Ez egy horrorfilm volt. Képzelje el, amikor állandóan lökdösött egy férfi, hol az egyik, hol a másik vállamat, közbe a lámpával folyamatosan a szemembe világított. Féltem, négy magas, vékony álarcos férfi volt. A férjem beteg, érelmeszesedése van, nem mindenre emlékszik. A faluban azt beszélték már, hogy megkötöztek bennünket és megvertek. Ez nem igaz. Azt szeretném, ha javulna a közbiztonság, azért mondtam el az esetet, mert most minket raboltak ki, holnap meg valaki más fognak. Micsoda dolog ez? A rendőrök azt mondták, elfogják a bűnözőket és előállítják őket, de azoknak olyan jó ügyvédeik vannak, hogy néhány napra rá már kiengedik őket. Ezen változtatni kell, módosítani kell a törvényt, mert az hatástalan – vélekedett az idős asszony.