Közeleg államalapító Szent István királyunk ünnepe. Augusztus huszadika táján aligha kerülhetjük meg, hogy legalább néhány pillanatig ne gondoljunk István királyunk példamutató államférfiúi személyére és államalapító történelmi tettére, valamint ne töprengjünk el örökségéről: a magyar hazáról és a magyar nemzetről, vagyis saját magunkról.
Fotó: Csincsik Zsolt
Örökségére és cselekedeteire nap mint nap emlékeztethetnek bennünket a Szent király köztéri szobrai. Köztük a moholi király szobor, amely tudomásom szerint a Délvidék/Vajdaság egyetlen bronzba öntött, egész alakos Szent István ábrázolása. Ezen emlékeztető(k) ellenére tudjuk-e, hogy kicsoda Árpád-házi Szent István király, és milyen örökséget hagyott ránk. Biztos vannak olyanok, akik ezzel tisztában vannak, de valószínű, hogy a többség csak ezt-azt tud az államalapító királyról, akit minden év augusztus huszadikán illik megünnepelni. Bár ennél jóval többet érdemelne, mert tettei többszörösen korszakalkotók voltak a magyarság számára. Hiszen határozottan kiállt a nyugati kereszténység felvételéért és terjesztéséért, kibocsátotta első törvényeinket és államot szervezett, amely a súlyos és olykor végzetesnek tűnő csapások ellenére is több mind ezer éven át fennállt és működött.
Szent István öröksége, hogy összefogta az addigi törzsszövetségben élő magyarokat, lefektette a magyar állam alapjait, és elfogadtatta Európával a független magyar királyságot. Mindemellett uralkodása alatt törekedett a királyság megerősítésére és felvirágoztatására, illetve megvédte azt a külső és belső ellenségektől. Ezek olyan erejű tettek voltak, amelyekre csak egy nagy formátumú személyiség képes, és amelyek évszázadokon át biztosították azt, hogy Magyarország Európa közepén megmaradjon függetlenségében, kereszténységében és magyarságában.
Szent István számomra egyet jelent a kiváló diplomatával, a jámbor keresztény egyházszervezővel, a megfontolt törvényalkotóval és állami vezetővel, a kemény katonával, valamint a fia javát akaró családapával. Mindezekkel a képességekkel a kis és nagy családját, vagyis népét és országát szolgálta, annak függetlensége, felvirágzása és gyarapodása érdekében. Ezt azonban nem más népek kárára tette, hódító hadjáratokat nem vezetett. A németekhez fűződő jó kapcsolata mellett kiegyensúlyozott politikát folytatott a másik birodalommal, Bizánccal is. Ma ezt kiegyensúlyozott keleti és nyugati politizálásnak nevezték. Bár ha az ország érdekei úgy kívánták, akkor szakított ezzel és a bolgár cárral, Bizánc ellenfelével szövetkezett. A katonai erő alkalmazásától sem zárkózott el azonban, a német és lengyel hadakat fegyverrel verte ki az országból. Az ország egységének megőrzése érdekében a belső ellenfeleivel igyekezett megegyezni, ha ez nem sikerült, akkor fegyverrel vetett véget a viszálynak. Az előbbit az erdélyi gyula esete bizonyítja, az utóbbit pedig Koppány és Ajtony vezérek pusztulása.
Az első magyar törvénykönyvet államalapító királyunk, Szent István alkotta. Az uralkodása óta eltelt ezer esztendőben a magyar állam fejlődésének útját, a magyarság mindenkori sorskérdéseit végigkísérték a törvények. Ezenkívül a tudomány István művének tartja az Imre királyfihoz írt Intelmeket, amelyekben apai jó tanácsokkal látja el a később tragikus vadászbalesetben elhunyt trónörököst. Ez a királytükör azt próbálja megfogalmazni, milyen elveket kövessen Imre herceg ahhoz, hogy jó uralkodó legyen. Főleg a katolikus hit megtartását, az egyházi rend tiszteletét, az igazság, a türelem, a jámborság és a könyörületesség erényeinek gyakorlását tanácsolja, de szerepel benne a külföldiek szíves fogadtatására való intés. Tanulságos az is, amit István az állam kormányzásáról fogalmaz meg fiának, akinek a lelkére köti, hogy tanács nélkül ne intézkedjék, éljen harmonikusan együtt az uralmát támogató főpapokkal, főurakkal, ispánokkal és vitézekkel. És óva inti, hogy gőgös, békétlen zsarnok legyen, mert azt előbb-utóbb megbuktatják. Hatékony államszervezetet alakított ki a nádor és a királyi tanács működésével, valamint a vármegye rendszer kialakításával.
A korai püspökségek alapítása párhuzamosan folyt a vármegyék, várispánságok szervezésével. Miután a koronázással István főpapi jogokat is szerzett, és arra is jogot nyert, hogy püspökségeket alapítson. Az egyháztörténet tíz egyházmegye alapítását fűzi a király nevéhez: Esztergom, Kalocsa, Bihar, Csanád, Eger, Győr, Gyulafehérvár, Pécs, Vác és Veszprém székhellyel. Két érsekséget alapított, előbb Esztergomot, majd Kalocsát. Esztergom már István uralkodása kezdetén kiemelt, érseki méltóság birtokában jutott. Így a magyar egyház felett már nem érvényesülhetett a salzburgi és passaui főpapok felsőbbsége. Ugyanígy megőrizte függetlenségét a bizánci kereszténységgel szemben, amely szintén alapított püspökséget az ország területén. István által képviselt türelmes vallási politika eredményeként a két magyarországi keresztény hagyomány, a bizánci és latin évszázadokon keresztül élt együtt, hiszen az ország görög ajkú monostorai küldetésük teljesítését a túlnyomó részben latin környezetben is folytatták. Nyilván ennek is köszönhető az a példa nélküli eset, hogy Szent István az első olyan szent, akit az 1054-es egyházszakadás óta a katolikus egyház és a görögkeleti egyház is szentként tisztel. A nyugati egyház 1083-ban avatta szentté, a konstantinápolyi pátriákra 2000-ben, a moszkvai Szent Szinódus pedig 2007-ben.
Ez a Szent István-i örökségünk. Ezt a sok történelmi tényt azért vettem számba, hogy emlékeztessek, magamat is, hogy az államalapító mi mindent tett azért, hogy a népünk megmaradjon, és szabadon élhessen. Közben számvetésre biztassak mindenki, magamat is, hogy megteszünk-e mindent, hogy a családunknak és népünknek jobb sorsa legyen a szülőföldön. Mert hazát csak a szülőföldön lehet építeni, még ha gyakran megoldhatatlannak tűnő nehézségekkel kell is szembenézni. Viszont ha az első nehézségek alkalmával azonnal feladjuk a harcot, és a könnyebb és jobb megélhetés fejében inkább más országokba és kontinensekre távozunk mindörökre, akkor szerintem eláruljuk a Szent István-i örökséget. Gondoljunk csak bele, mi lett volna, ha István király is az első nehézség vagy kudarc után félreáll. Akkor most hol lennénk? Lennénk-e egyáltalán?
