Egyre korábban sötétedik, az utcán már este nyolckor alig hallani gyerekricsajt, más szelek fújnak, mint a tikkadt nyári napokon, a nyári szünidő lassan véget ér. Ilyenkor, augusztus végén lassan ráébredünk, hogy a gyerek már nem „kis másodikos”, hanem bizony „nagy harmadikos” lesz, és egy csomó olyan dolog vár ránk, amit így vagy úgy, de el kell intézni. Kezdve a tankönyvek beszerzésétől az iskolai felszerelés megvásárlásán át egészen az őszi cipő kiválasztásáig, minden jel arra mutat, hogy vége a nyárnak, a sziesztázást a nyárutó diszkrét bája zárja.
Fotó: Molnár Edvárd
Az idén egy kissé bizonytalanabb a légkör az iskolák körül, mint az elmúlt években, a tanügyet sem kerülte el az elbocsátások szele, az oktatási minisztérium elrendelte, augusztus végéig be kell fejezni a „szisztematizációt”, magyarán, a hónap végéig el kell készíteni az elbocsátási listákat. Az oktatási minisztérium a nyáron nagy hirtelen úgy döntött, hogy a tanügyben a jövőre tervezett „vágásokat” még az idén lebonyolítja, iskolakezdés előtt. A belgrádi elbocsátóexpressz befutott minden állomásra, az iskolák pedig pánikba estek, mert sok embertől kell megválniuk nagy hirtelenjében, ez sok helyütt azt jelenti majd, hogy nem lesz többé iskolai pedagógus, pszichológus vagy titkár. Addig, amíg csak beszéltek róla, nem fájt, még amikor a strandon vagy a diófa árnyékában olvasgattak róla, akkor sem tűnt komolynak a dolog, de ez most már élesbe megy.
Az iskolakezdésnek Vajdaságban a fent említetteken kívül még egy kellemetlen mellékzöngéje van, ez pedig az egyre csökkenő diákszám, amit természetesen lehetetlen megállítani. Nemcsak a szíriai migránsok vándorolnak, hanem a vajdasági magyarok is, minden évben egy-két gyermekkel kevesebb jelenik meg a padokban, mert szüleik nagy lépésre szánták el magukat, itt hagyják szülőföldjüket, és elhúznak innen, fénysebességgel. A fiam megkérdezte a tavalyi iskolakezdéskor, amikor a tanító néni bejelentette, hogy kevesebben lesznek, mert egyesek elköltöztek, hogy miért nem költözünk mi is Magyarországra, hiszen ő is magyar állampolgár, meg amúgy is, ott mindenki magyarul beszél. Akkor elmagyaráztam neki, hogy ez a mi hazánk, meg hogy itt dolgozunk stb., de úgy érzem, ezt a kérdést még hallani fogom a jövőben is, mert elkerülhetetlen.
Szeptember kopogtat az ajtón, elkezdődött a visszaszámlálás, napokon belül megszólalnak az iskolacsengők. A felnőttek szerint a játszásba is bele lehet fáradni, és ez sok esetben igaz, a nyári szünidő alatt volt idő arra, hogy a kis agytrösztök kiszellőztessék a fejecskéjüket, sokan várják már, hogy az osztály újra találkozzon. Fiam az iskolaév közben is szereti a sulit, most meg már alig várja, hogy találkozzon iskolatársaival, és beinduljon az „agytágító” gépezet. Mi, szülők pedig szorítunk, hogy minden rendben legyen, maradjon elég tanító, tanár, pedagógus és takarítónő az iskolákban, mert a tanügyben bejelentett létszámcsökkentések nemcsak a tanügyeseket érintik, hanem a szülőket és a gyermekeket is. Nem mindegy, milyen oktatásban lesz részük, marad-e az iskolában pedagógus, pszichológus, ki főzi majd meg a teát a nagyszünetben a gyerekeknek, és futja-e biztonsági emberre. A gyermekek biztonsága rendkívül fontos kérdés, annál is inkább, mert az iskolákban az utóbbi időben egyre több a verekedés, a lopás és sajnos a drog. Egyes iskolákban Újvidéken bejelentetlen táskaellenőrzéseket vezettek be, mert sokan kést vagy drogot vittek be az oktatási intézményekbe. Az iskolák környékén szervezett verekedések voltak, a „szurkolói csoportok” tagjai bandákba toborozzák a fiatalokat, drogot kínálnak nekik, bevárják őket suli után, és pénzt követelnek tőlük, rendszeresen. Ez a valóság, jobb elfogadni és harcolni ellene, a gyermekeket pedig mindenáron meg kell óvni, és ha ez azt jelenti, hogy mindennap el kell értük menni vagy elkísérni őket az iskoláig, akkor rá kell szánni az időt, mert különben rosszul sülhet el a dolog. A tanügyben tervezett elbocsátásokkor ezért nem lenne szabad szem elől téveszteni az iskolák biztonságát, mert könnyen elszabadulhat a pokol.
A szülők pedig közben abban reménykednek, hogy szeptember elsejéig csak rendeződik a helyzet, és csemetéik rendesen elindulhatnak az iskolába, mert a pedagógusok sztrájkjára azért mindenki emlékezik, és senki sem szeretné, ha újra rövidített órákra járnának a gyerekek. Következhetnek a pénztárcakímélő bevásárlások, a lurkóknak biztosítani kell a szükséges feltételeket a tanuláshoz. Az akciós bevásárlások során persze az is kiderül, amit közben még nem is vettünk annyira észre, hogy bizony, megnyúltak a gyerekek a nyáron. Két-három nadrág ide, két-három pulcsi oda, őszi cipő az egyiknek, gumicsizma a másiknak, a valóság néha fáj. Ennek ellenére a szülőknek mindent meg kell tenniük annak érdekében, hogy a kisdiákok ne a problémákra összpontosítsanak, érezzék át inkább az iskolakezdés örömeit, lesz még idejük a gondokra, nem jó, ha túl korán felnőnek. A gondokkal anyukának és apukának kell foglalkoznia, és megoldania őket, egy-egy barázda, ránc garantált minden iskolakezdéskor, de nem kell izgulni, az ötösök botoxként hatnak.
