Azt mi laikusok is látjuk, hogy többféle női szerzetesrend létezik: más a hivatásuk – például a betegekről, szegényekről való gondoskodás vagy épp az oktatás –, más a szerzetesi ruhájuk. Ám arról keveset tudunk, hogy egy-egy szerzetesrendnek milyen a lelkisége, hogyan néznek ki a mindennapjaik. A szabadkai Döme Mónika az elmúlt hónapokban megismerte és megszerette a karmelita nővérek életmódját, amelynek középpontjában az ima áll, és karácsony után visszatér a Đakovo melletti Levanjska Varošban levő karmelita kolostorba, ahol nővérjelölt.
Mónika 18-19 éves volt, amikor – mint fogalmaz – elkezdte intenzíven keresni, milyen okkal létezik, Istennek milyen terve, szándéka van vele. Elvégezte a Teológiai-Katekétikai Intézet keretében működő főiskolát, bekapcsolódott a katolikus egyházon belül működő Neokatekumenális Út mozgalomba. A hívást is itt érezte. Úgy érezte, amikor a templomban, az egyházi közösségben van, akkor Istennel van, de ezenkívül a mindennapokban elterelődnek a gondolatai, kevesebb a kapcsolata Istennel, így jutott arra az elhatározásra, hogy látni szeretné, milyen a szerzetesi élet.
Nem titkolja, sok előítélete volt: túl nagy a szigor, a világtól való elzártság, és nem tudta, hogyan fogja ezt bírni. A horvátországi Đakovotól 20 kilométerre levő Levanjska Varošban levő Szent Józsefről elnevezett karmelita rend kolostorában töltött először egy hétvégét, majd Rab szigetén a bencés nővéreknél is néhány napot. Nyilvánvalóvá vált számára, a karmeliták hitvallása, életvitele jobban tetszik neki, Avilai Szent Teréz lelkisége közel áll hozzá, úgyhogy egy hetet, majd három hónapot töltött el itt, a karmelita nővéreknél, akiknek a fő karizmája az imádság. Ez egy imádkozó rend.
Beszélgetőtársunk tapasztalatai szerint cseppet sem egyhangú, sőt nagyon mozgalmas az élet a rendházban. Reggel fél hatkor kelnek, zsolozsmázás, elmélkedés, majd szentmise. A délelőtt munkával telik, a heti beosztás szerint van, aki a konyhakertben, más a konyhában tevékenykedik, vagy takarít, vasal – ahol 25 nővér él, ott mindig bőven akad tennivaló. A délután is részben munkával telik, mivel ekkor van egy olyan óra, amikor a nővérek beszélgetnek, a kedvteléseikkel foglalkoznak, például kézimunkázással. Ezen az egy órán kívül csend uralkodik a rendház falain belül, munka közben persze ha szükséges, szót váltanak, de nincs csevegés, felesleges fecsegés, szívesebben imádkoznak, mint ahogyan az este is imával, elmélkedéssel telik. Hetente van egy olyan nap, amikor több órát a hobbijuknak szentelnek, ki kézimunkázik, van, aki gyertyát önt, üdvözlőlapokat készít, más rózsafüzért gyárt. A kolostor kedvelt zarándokhely, különösen nyáron igen sok zarándok keresi fel a falu szélén, gyönyörű természeti környezetben levő kolostort. A falusiak vasárnaponként ide járnak a kolostor területén levő templomba szentmisére. A nővérek nem járnak ki a faluba.
A kolostorban jelenleg 5 jelölt van. A jelölteknek hosszú utat kell végigjárniuk az örök fogadalomig: erre azért van szükség, hogy kiderüljön, valóban elég elhivatottak-e, alkalmasak-e a feladatra, és be tudnak-e illeszkedni a közösségbe. Az első év után van, aki úgy érzi, ez nem neki való, és távozik. Mónika előtt most áll ez az egyéves időszak, és ha ennek letelte után úgy dönt, hogy továbbra is ezen az úton akar haladni, megkapja a rendi ruhát, illetve a fehér fátylat. Utána van még egy év az ideiglenes fogadalomig, majd 2 évre rá jön az örök fogdalom letétele. Ezt követően nem hagyja el többé a zárdát, ő viszont fogadhatja látogatóba érkező családtagjait.
A különböző apácarendek eltérő ruhát viselnek, a karmelita nővéreké barna, fekete fátyollal, szentmisén fehér palást is az egyébként nagyon egyszerű öltözet része. Az egyszerűség jellemzi a kolostor berendezését, az étkezést, az egész életvitelt, ami igazán gazdag, az a könyvtáruk.
Mónikának tetszik ez az életforma, mint fogalmaz, rengeteg lemondással jár a szerzetesi élet a karmelita rendben, de hatalmas a jutalom is. Mint az ott töltött hónapokban megtapasztalta, a nővérekből árad a béke, a nyugalom, a derű, a vidámság, nem látni búskomor, mogorva arcokat. A szerzetesi hivatáshoz szilárd hit és elkötelezettség szükséges. Mélyen hisz abban, hogy neki itt a helye.
