A Kárpát-medencei szórványmagyarság támogatására indított Petőfi Sándor program keretében ötven ösztöndíjas tevékenykedik. Közép-Bánátban, pontosabban Muzslyán, ezt a feladatot egy budapesti lány: Matus Eszter Lenke vállalta. Az eddig eltelt két hónapjáról faggattuk.
Gyorsan megszokta Bánátot
Mint mondja, nagy változás volt egy nagyvárosból hirtelen idecsöppenni a bánáti szórványba. De úgy érzi, hogy sikerült beilleszkednie. Ezt jórészt a két mentorának, Madarász Gyulának és Juhász Törköly Krisztinának is köszöni, akikkel hamar körbejárták a környék magyarlakta településeit. Sok emberrel megismerkedett és úgy érzi, hogy – velük közösen – hozzájárulhat az itteni magyar szórványközösségek identitástudatának a megőrzéséhez.
Persze nemcsak ismerkedéssel, hanem foglalkozásokkal teltek a napjai. A muzslyai Hófehérke óvodába napi rendszerességgel járt be, ahol a Mikulás-váráshoz, az adventi készülődéshez és a Karácsonyhoz kötődő kézműves foglalkozásokkal próbálta lekötni a legkisebbek figyelmét. Nagy szeretettel fogadták Lukácsfalván, Szentmihályon, Magyarittabén és Nagybecskereken is. Élmény volt számára, hogy részt vehetett a muzslyai Pásztornap szervezésében, ahol a témához kötődő foglalkozást tartott a legkisebbek részére.
Oda kell figyelni a legkisebbekre
Az érdekelt bennünket, hogy mostanság, amikor a fiatalok zöme a jobb megélhetés reményében inkább a nyugati nagyvárosok felé veszi az útját, Eszter miért választott ellentétes útvonalat. Gyorsan kiderült, hogy nem véletlenül került Muzslyára. Egyrészt, mert idegenvezetőként (turisztikai és vendéglátói végzettsége van) mozgalmas életet él, folyamatosan utazik, sokat foglalkozik az emberekkel. Többször járt már Szerbiában is, főleg Belgrádban. Bár, mint vallja, inkább a csöndesebb környezetet szereti. Másrészt, édesanyja tanítónő, akinek a közösségépítő munkája reá is hatott. Arra, hogy jelentkezzen a Nemzeti Regiszteren megjelent Petőfi program pályázatára nyilván hatása volt annak is, hogy gyerekként négy évet töltött Németországban. Hamar megtapasztalhatta azt, hogy nem könnyű egy idegen környezetben megőrizni az anyanyelvet és a nemzeti identitást.
– A szüleim nagyon is odafigyeltek arra, hogy ha egy más környezetben is növök fel, ne felejtsem el a magyar nyelvet, meg a szokásokat. Ott is megtapasztaltam a beolvadást, és kíváncsi voltam arra, hogy ez más országokban, hogyan működik. Annyit tudtam, hogy a határtól nem annyira messze még nagy magyar közösségek élnek. Ezért kíváncsi voltam arra, hogy ők vajon hogy birkóznak meg ezzel a feladattal, mondja Eszter.
Az, hogy éppen Muzslyára kerüljön, mennyire lehetett vagy volt tudatos elhatározás?
– A másfél hónapos szabadkai tartózkodásunk alatt többek között Muzslyára is ellátogattunk. Könnyű volt a döntés, mert az első öt perc után már tudtam, hogy én bizony ide szeretnék jönni. Búcsú ideje volt, pezsgett a falu, a mentorokkal való beszélgetés után pedig ők is úgy látták, hogy itt tudnék hatékonyan dolgozni. Mások is akartak ide jönni, de én döntöttem a leggyorsabban.
Két hónap nem sok idő, de némi tapasztalat azért nyilván levonható.
– Rövidnek hangzik, de annyi helyen jártam és annyi új embert ismertem meg, hogy sokkal hosszabbnak érzem ezt a két hónapot, mint amennyi ténylegesen. Tudtam, hogy sok a tennivaló, de minden elvárásomat felülmúlta az eddig eltöltött időszak. Az első tapasztalataim azok, hogy rengeteget tudok tanulni az itteni magyar közösségtől, hiszen hihetetlen változatos programkínálat van mindenki számára. Folyamatosak a rendezvények, kultúrműsorok, megemlékezések. Nagyon nagy örömmel láttam azt, hogy itt tényleg mennyire őrzik az emberek a hagyományokat és mennyire odafigyelnek arra, hogy ezt át is adják a fiataloknak. Egy befogadó közösségbe csöppentem, ahol mindenki nagyon összetartó. Mára már nagyon más érzés végigsétálni a faluban, ahol mindenhol ráköszönnek az emberre, kisgyerekek integetnek, köszönnek. Az elszállásolással is minden rendben van. Jó házba kerültem, fantasztikus szomszédjaim vannak, akikhez bármikor fordulhatok. Úgyhogy ha éppen főzni sincsen időm, akkor mindenféle szerb, magyar specialitásokkal átjönnek hozzám. A nyelvi gondokat is eddig sikeresen megoldottam. Egyszóval – kizárólag pozitív tapasztalataim vannak.
Egy rövid szünet után, a jövő év első napjaiban folytatja a tevékenységet. Milyen tervekkel?
– Tekintettel arra, hogy tapasztalataim szerint sok gyerek van a vidéken, erre szerintem oda is kell figyelni, hogy ezek a gyerekek megmaradjanak és magyarként maradjanak meg az adott településen. Ezért megpróbálom majd a közös foglalkozásokkal sokkal szorosabban összekapcsolni őket. A szülőket pedig arra motiválni, hogy magyar iskolába írassák a gyerekeket. Ennek céljából szeretnék egy közösség-összekovácsoló programot elindítani és létrehozni. Ezt tekintem az egyik fő feladatnak a jövő évre vonatkozóan, ami komolyabb előkészítést is igényel.
Mi az, ami eddig a legnehezebb volt?
– Nehéz a családomtól való elszakadás. Eddig is sokat utaztam ugyan, de rendszerint egy-két hétre voltam távol. Családcentrikus ember vagyok és van egy kishúgom is. Szerencsére a technikai lehetőségeknek köszönve ugyanúgy vacsorázom velük. Csak két különböző asztalnál ülünk, egy – egy számítógéppel. A kishúgomnak pedig leckeírásban is tudok esténként segíteni – mondta Matus Eszter Lenke.
