Elbasan közép-albániai város. Tirana, Durrës és Vlorë után – 120 ezres lélekszámával – a negyedik legnagyobb e balkáni országban. Ezúttal hatványozottan magyaros kicsengése folytán került csak „fókuszba”, akárcsak az 1987-ben Európa-bajnokká lett görög kosárlabda-válogatott szintúgy magyaros nevű centere, Faszulasz, vagy az 1980-as olimpia műkorcsolyázó-bajnoknője, a keletnémet színekben induló Anett Pötzsch, akit tájainkon Gyulai István pesti tévés kommentátor tett „hallhatatlanná”, amikor legendás közvetítése során mintegy elcsodálkozva kijelentette: „Milyen sokat nőtt ez a kis Pötzsch, amióta Jutta Müller kezeiben van!?”
Elbasanról ezúttal tehát nem lesz szó, de hatványozottan tolakodik a képbe. Aki itt nem hagyja abba, és hajlamos értelmesként megélni magát, az a végén bizonyosan rájön a furcsa kapcsolat voltára. Nos, mesélem.
A történet előzménye, hogy egy igen közeli hozzátartozóm, aki afféle hobbiból már számos nagyszerű videofelvételt és -montázst készített, művészi hajlamát fejlesztendő, Kínából egy drónt rendelt, hogy alkalomadtán madártávlatból is megörökíthessen egyes, arra érdemes eseményeket. A kamerával felszerelt drón, azaz négy légcsavaros minihelikopter, nem kis örömére, karácsony másnapján meg is érkezett. Mi sem természetesebb, sietve ki kellett próbálni. (Itt volna indokolt a „muszáj volt” szókapcsolatot használni). Egyik haverjával – akinek egyholdnyi földje terül el az autóút mellett – azonmód elszáguldottak e parcellára, próbaröptetni az új kütyüt. Az egy darabig szófogadóan röpködött is, egy pillanatban azonban elvesztette a kapcsolatot a távirányító küldte jellel, megállíthatatlanul emelkedni kezdett, aztán – ismét csak vezérelhetetlenül – irányt váltva elindult az út túloldalán levő épületek felé. Murphy természetesen fokozottan „résen volt”, folyományaként a drón egyenesen a börtönt vette célba, és ott is landolt. A két legényt nem zavarta eme „kényes körülmény”, bekopogtatott hát a fegyencnevelő intézmény kapuján, ám a kémlelőn kinéző marcona őr a „Látott-e itt drónt aláhullani?” kérdésükre egy határozott „Takarodjatok!”-kal válaszolt. Elsiratták hát lélekben a drónt, de – hétvége lévén – nem is igazán volt más választásuk.
Puszta véletlen, hogy aznap este egyik jogászbarátnőnk volt nálunk vendégségben, és – mivel a beszélgetés során a kudarcos drónröptetés is szóba került – felajánlotta, hogy hétfőn felhívja egyik bennfentes ismerősét, hátha mégis megtalálták. Így is lett.... azzal a nem elhanyagolható körülménnyel, hogy amint drónügyben érdeklődni kezdett, kollegináját a belbiztonságiak úgy kapták egyszerre többen is közre, mint aki az imént kísérelt meg elkövetni robbantásos merényletet a kormányfő ellen. Utóbb kiderült, a börtön kamerái megörökítették a drónröptető úr kocsiját és annak rendszámát, így a rendőrök keresték is, de éppen nem találták odahaza.
Egy halom szövevényes telefonálgatás után a történet főhőseit a kerületi rendőrparancsnok is sürgősen hívatta. Az első számú vádlott „vallatása” mindössze két órát tartott, haverja valamivel kevesebbet töltött odabenn. Végül szabadon távozhattak, ami hatványozottan szerencsésnek mondható körülmény, lévén hogy szabálysértési és/vagy bűnvádi feljelentés nélkül megúszták, ami ilyen esetben rendhagyónak nevezhető. Hovatovább másnap – az incidenst csodamód sértetlenül megúszott – drónt is visszakapták.
Utólag hát kuncogok magamban az eseten, annál inkább, mert a drónra várva a „tettes” élcelődve kilátásba helyezte, hogy albán zászlóval lobogózza majd fel..., célozva a tavaly október derekai belgrádi incidensre, amikor a Szerbia–Albánia focimeccs első félidejének vége táján egy Nagy-Albániát ábrázoló lobogót hordó drón repült a pályára..., ami miatt a játékosok odalenn rendesen hajba kaptak, minek okán a meccset is megszakították, majd az eset csinos kis diplomáciai „ökölcsatává” fajult. Belegondoltam aztán abba a heccbe is, ha valóban ilyet cselekedett volna, netalán az Iszlám Állam fekete lobogójával csinosította volna fel...
Nyilván most jómagam is a börtönből írnám ezeket a sorokat.
