A magyar nyelv híven tükrözi, hogy mit jelent a házasság: van egy közös háza a párnak, mondjuk sajátja, és a benne élők a házas társak. De lehet egy ház csodaszép, attól még nem otthon, mert az otthont nem lehet megvásárolni, nem lehet berendezni drága tárgyakkal, otthont csak teremteni lehet. Ketten, közösen, az összetartozók szeretetével. A házastársak szövetségre lépnek, és közös otthont teremtenek. Az otthon az egyik legfontosabb dolog az ember életében. Ez az a hely, ahova vissza lehet térni, ahol el lehet bújni, ahol szabad, lehet gyengének mutatkozni, ahol a legőszintébb szeretet várja az embert.
Gyakran elhangzik a megállapítás, hogy válságban van a család, hogy elfogyunk, mert nem születnek gyerekek. Válságban van a házasság is. A fiatalok egy jelentős része már nem tartja fontosnak a házasságot, elég az együttélés, mert a papír nem változtat semmin, mondják magabiztosan. Ez bizonyára igaz, de az is tény, hogy egy élettársi kapcsolatból sokkal könnyebben lépnek ki az emberek, mint egy házasságból. A házasság nemcsak a papírt jelenti, nemcsak az együttélésről szól, hanem a közös felelősségvállalást is jelenti, egymásért, a családért. A házasság egy kötelék.
Szociológusok kutatják, mi az oka annak, hogy egyre több fiatal választja az egyedül élést. Világjelenség lett a szingli lét. Amerikában például a lakosságnak csaknem fele egyedül él. Szingliként élni egyaránt jellemző a férfiakra és a nőkre. A szinglik fellegvárának Európában Bécset nevezik. Az osztrák fővárosban ugyanis négyszázezer férfi és nő él egyedül. Országos szinten pedig minden negyedik osztrák szingli. Magyarországon a lakosság negyven százaléka él egyedül. Nem különb a helyzet a gazdaságilag feltörekvő országokban sem, vagy például az Egyesült Arab Emírségekben, ahol a 30 évnél idősebb nők 60 százaléka szingli.
Sokan a XXI. századot a szinglik századának nevezik, ami azt is jelenti, hogy a klasszikus házasság kimegy a divatból. A statisztikai adatok szerint a világ népességének leggyorsabban gyarapodó csoportja az egyedül élők tömege. A becslések szerint 2020-ra 48 millióval nő a számuk. Egyes kormányok adópolitikával próbálnak a szingliség ellen tenni. Aki egyedül él, magasabb adót fizet, ugyanakkor különböző kedvezményeket nyújtanak a házasságban élőknek. Ám a trend úgy látszik feltartóztathatatlan.
Amíg a többgenerációs családi együttélési forma elfogadott volt, addig kevesebb volt a válás, és kötelező volt a nősülés, a férjhezmenetel. A társadalmi korlátok feszesek voltak. Ám a női emancipáció megtette a magáét. A nő felszabadult, s ezzel nemcsak a nők változtak meg, hanem a férfiak is. Felborultak az addig működő klasszikus női-férfi szerepek.
Azzal, hogy nő is kenyérkereső lett, karriert építhet, megváltozott a klasszikus házasságban betöltött szerepe. Ezt a módosult szerepet kell összeegyeztetni a házastársaknak, megtalálni ebben a megváltozott formában mindennek a helyét: az egyénét és a családét is. Nem könnyű, mert a helyzet zavaros: a társadalmi elvárások a nő irányában még gyakran nagyon erősek, a férfi esetében pedig azzal kell megküzdeni, hogy elvesztette a családfenntartó szerepét, amely kétségkívül őt a kis közösség legfontosabb pozíciójában tartotta.
Kutatások bizonyítják, hogy azoknak, akik egyedül élnek, legalább az egyharmada párkapcsolatra vágyik. De nem akármilyenre.
Nagyok az elvárások mindkét részről. A nő, ha már dolgozik, joggal várja el, hogy otthon a házimunkába, a gyereknevelésbe besegítsen a férfi. A klasszikus férfi szerepbe nem fér bele, hogy a férj miután ledolgozta munkaidejét, otthon főzzön, bevásároljon, a gyerekre vigyázzon. Márpedig, ha nincs munkamegosztás, és az egyik fél terhére működik a házasság, akkor annak előbb-utóbb vége lesz. A férfi ráun az örökké fáradt és feszült feleségre, s boldogságát a házasságon kívül keresi. Ebből a kátyúból pedig csak nagyon nagy önismeret és egybe tartozni akarás meg tudatos családépítés mellett lehet kilábalni.
Mert a férjnek is van elvárása: legyen meleg ebéd vagy vacsora, rend és tisztaság, a felség legyen ápolt, kipihent, csinos és minden működjön jól, de észrevétlenül. Egyszóval a nő legyen jó feleség, családanya és jó szerető. A puszta felsorolásból úgy tűnik, ez csaknem lehetetlen, de a két ember egymás iránti mély érzelmei adják a megoldás kulcsát. Csak a szerelem, szeretet, az egymás iránti megbecsülés lehet az alapja a jó házasságnak. Az ősi hagyományok, a társadalmi korlátok ma már nem jelentenek semmit, legkevésbé a visszatartó erőt, hogy valaki az egyedül élés helyett a házasságot válassza. A házasság tudatos vállalás, egy új, közös élet, amelyben mindkét fél toleranciájára szükség van.
A fiataloknál az önálló kiteljesedés vágyával gyakran egyenes arányos a kompromisszumra való készség hiánya. Ezzel magyarázható, hogy a világ minden táján egyre inkább gyarapodik a szinglik száma. A szinglik azt állítják, nem magányosak, nem boldogtalanok, nem kell őket sajnálni, nekik sokkal jobb, mint a rossz házasságban élő nők vagy férfiak ezreinek, millióinak. Az egyedül élő nő azt tehet, amihez kedve van, nem használják ki, nem alázzák meg, nem csalják meg, szingli férfiként, a házasság járma nélkül könnyebb élni, mert a boldogságot, a változatos testi boldogságot a házasságon kívül találja meg az ember.
A szingliségnek gazdasági vetületei is vannak. Kutatások bizonyítják, hogy az egyedül élők sokkal sebezhetőbbek, ezért gyakrabban betegszenek meg, mint a házasságban vagy párkapcsolatban élők, tehát többe kerül a betegbiztosításuk az államnak és költségesebb az egyedül élés, mint a családi fészek fenntartása. Ugyancsak felmérések szólnak arról is, hogy a szinglik tömegének növekedésével egyenes arányban nőtt a félkész ételek gyártása. A piac alkalmazkodott a szinglik világához nemcsak ebben, hanem sok minden másban is.
Szerbiában az utóbbi 20 évben 60 százalékkal kevesebb házasságot kötöttek, mint korábban. Most több mint félmillió harminc év feletti lakos él egyedül, s a számuk egyre csak gyarapszik. Pedig itt a Balkánon még mindig meglehetősen erős az ősi, patriarchális beidegződés.
