A Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének szakmai kitüntetését az elektronikus sajtó kategóriájában az idén Ternovácz István újságíró, az Újvidéki Rádió szerkesztője kapta. Ő az egyetlen olyan újságíró Vajdaságban, aki minden díjat megkapott, amit újságíró kaphat. Az újabb kitüntetés kapcsán a szakmáról és a szakmai kihívásokról, az elismerésekről és a terveiről faggattuk Ternovácz Istvánt.
Mennyire nehéz ma újságírónak lenni?
Fotó: Molnár Edvárd
– Ha a hivatáshoz való hozzáállás szempontjából közelítjük meg a kérdést, akkor nem nehezebb és nem könnyebb, mint korábban volt, vagy a jövőben lesz. A mindenkori alapítónak és a sajtóban megjelenni szándékozó hatalomgyakorlóknak mindig megvoltak és ma is megvannak az elvárásai az újságíróval szemben. Akkor is, ha közben a sajtószabadságra esküsznek. Száz módja van annak, hogy ezt az újságíróval érzékeltessék. Ma bevált gyakorlat, hogy a médiumokat lélegeztetőgépre helyezik, és így az újságírót kiszolgáltatott helyzetbe hozzák, amikor nem sokat ér a sajtószabadság. És aztán arra is van példa, hogy a fejéhez vágják, hogy több helyre dolgozik. Mintha volna más választása az adott helyzetben. A hatalomtartó számára a saját vélt vagy valós igazának a megjelenítése a fontos, meg hogy a vele szemben álló értékrendet képviselők véleményét az újságíró ne állítsa párhuzamba az övékével, mert az gondolkodásra serkenti a publikumot. Ebből pedig az következik, hogy többletenergiát kell a saját igazának az alátámasztására fordítani, ami fárasztó. Sokszorta könnyebb dolguk van, ha a másként gondolkodókat a sajtó egyszerűen elhallgatja vagy elhallgattatja. Ha ebbe a cinkosságba a sajtómunkás belemegy, akkor mi értelme van az újságírásnak? Ettől függetlenül úgy vélem, hogy a sajtószabadság kérdése elsősorban az újságíró fejében dől el.
Milyen a jó újságíró, milyen kvalitások kívánatosak ahhoz, hogy valakiből jó újságíró legyen?
– Nem tartom magam jó újságírónak. De túl rossznak sem. Szerintem nyitott szem és jó fül kell hozzá, meg sok információ. Jót tesz, ha meghalljuk az elejtett félmondatokat, és ha tudunk olvasni a sorok között, meg ha nemcsak nézünk, hanem látunk is. Be kell kukkantani a kulisszák mögé, akkor is, ha amit ott látunk, az nem feltétlenül publikus. Amit közreadunk, abból ki kell szűrni a közhelyeket, mert arra a hallgató, az olvasó vagy a néző nem kíváncsi. Mindez azonban mit sem ér, ha a kérdező képtelen átérezni a beszélgetőtárs helyzetét. Empátiaképességre akkor is szükség van, ha nem szimpatikus a riportalany. Sőt, ilyenkor tesz jót igazán. A jó interjú, riport vagy jegyzet nem lehet szimpátia kérdése. A riporter nem építkezhet az előítéleteire, főként nem gyűlölhet. Ugyanakkor az újságíró is emberből van, aki érez, gondolkodik. Épp ezért neki is kell hogy legyen véleménye. Ő is viszi a bőrét a vásárra. De nem élhet vissza a tollal, a képpel vagy a mikrofonnal senki, így önmaga számára sem, hisz a közt szolgálja.
Mi a véleménye a tehetségről? Elegendő a tehetség, az újságírói véna ahhoz, hogy valaki jó újságíró legyen?
– Mit ér a tehetséges újságíró, ha lusta? Aki komolyan gondolja, hogy meg akar maradni ezen a pályán, annak kondícióban kell lennie. Folyamatosan gyűjtenie kell az információt. Rá kell ülnie az internetre, el kell menni az eseményekre, és meg kell hallgatnia az embereket, ott leghátul, a huszadik sorban is. Abból a fiatalból sosem lesz rendes újságíró, aki azért megy be a szerkesztőségbe, hogy letudjon egy eseményt, leadja róla a másfél percet a híradónak, és aznapra hátat fordít a munkájának. De így van ez minden szakmában.
Az utóbbi 20–30 évben nagyot változott a világ. A műszaki fejlődés közvetlenül befolyásolta az újságírást is. Ha a két korszakot összeveti, melyikről mi a véleménye, mik a tapasztalatok?
– Az internet a feje tetejére állított mindent. Jót tett a sajtószabadságnak és a hír terjedésének. 1994-ben kocsival vagy vonattal rohantam Pestre, ha a Kossuth Rádió kért tőlem anyagot. Ma egy órával a Déli krónika előtt ideszólnak, és délre ott a sugárzásra kész anyag. Másrészt ma minden megjelenhet a világhálón. Az ember válogathat. És ez jó.
Ön az egyetlen olyan újságíró a Vajdaságban, aki minden díjat megkapott, amit újságírónak osztanak ki erre mifelénk. Mi a véleménye a díjakról?
Fotó: Molnár Edvárd
– A díj mindig kényelmetlen helyzetbe hozott, mert nem igazán nekem találták ki a reflektorfényt. Ilyenkor pedig akaratlanul is középpontba kerül az ember. Az elismerés jól esik. Másrészt mindig gondolkodásra késztetett, hogy kitől és vajon miért kaptam. De nem akarok a végtelen magyarázatkeresésben sem elveszni. Kaptam és kész. Mindenesetre, eddig a legnagyobb eredménynek azt tartom, hogy a „mellbőségemmel” arányban tudtam tartani az önértékelésemet. Remélem ezúttal is így lesz. Szerencsére a legjobb barátaim a legkíméletlenebb kritikusaim, így a jövőben sem lesz nehéz talajszintben maradnom.
Van-e olyan riport, interjú, amelyet meg szeretne vagy szeretett volna eddig írni, mégsem jött össze. Van-e valami nagy terve, projektuma? Esetleg újabb könyv?
– Nem tartozok azok közé, akik nagy riportokról, interjúkról álmodoznak. Az a néhány, számomra emlékezetes anyag, amely az elmúlt 25 évben készült, mindig spontán jött össze. Az alkalom hozta. Ettől függetlenül szívesen leülnék beszélgetni Szörényi Leventével. És nem feltétlenül a rádióhallgatók miatt. Másrészt sok mindent felhalmoztam. Nyugodt óráimban, amire egyelőre csak vágyom, tudnék mit kezdeni a rendelkezésemre álló forrásanyaggal.
