A napokban olvastam egy cikket, amely szerint Újvidék a Balkán legbiztonságosabb városa. A TheTopTens internetes portál adatai szerint Európa legveszélyesebb városainak rangsorában Újvidék a 66. helyen áll, de ami a Balkánt illeti, Újvidék az utolsó, azaz a legbiztonságosabb. A portál adatai a turisták és a külföldiek tapasztalatai alapján készültek, kérdés mennyire pontosak, már csak abból kiindulva, hogy Újvidék nem a Balkán-félszigeten helyezkedik el. Másrészt az is nagy kérdés, mit lát, tapasztal egy turista, amikor Újvidéken tartózkodik, mondjuk egy hetet. Mert az biztos, hogy más turistaként koncertekre, kávézókba, szórakozóhelyekre járni, és más az év 365 napját itt leélni. Igaz, nemrég az újvidéki képviselő-testületi ülésen a rendőrség éves beszámolójából is azt tudhattuk meg, a városban egyre jobb a közbiztonsági helyzet. Persze, mindent meg lehet magyarázni – mondta anno Gyurcsány.
A kiskorú „szurkolók” törnek-zúznak, de a törvény védi őket, egyelőre (Fotó: Ótos András)
Újvidék valamikor a múlt században, a kilencvenes évek előtt, tényleg biztonságos városnak számított, az elsősök néhány hét után maguk jártak haza az iskolából, a gyalogátkelők rendszeresen festve voltak, a rendőrök nem a terepjárókban nyújtózkodtak, hanem járták az utcákat, felügyeltek a rendre és a biztonságra. A város arányosan nőtt a lakosok számával, az utcákon nem volt tumultus, nem voltak közlekedési dugók, a forgalom szabályozva volt. A polgárok betartották a törvényeket és a szabályokat, ha például a gépjárművükkel jobbra fordultak, akkor jobbra adták ki a jelzést, a szemetet a szemetesbe dobták, a padokat nem gyújtófának használták, hanem pihenésre szolgáltak. Nem voltak biztonsági kamerák, de a rendőrök ettől függetlenül minden törvénysértőt megtaláltak és elkaptak, ha a motorkerékpáron nem világított a lámpa, néha elcsattant egy-két apai pofon, de utána bizony kivilágítva suhantak a sihederek. A legnagyobb kópék annak idején a fiatal vad motorosok voltak, ők voltak azok, akik „búdzsizták”, illetve tuningolták a kétkerekű járgányukat, majd „picsiztek”, száguldoztak, és „flekázták”, kerülgették egymást, még elő nem került a „lilihip”, a rendőr kivilágított stop jelzője a sötétből. A legszigorúbb „drot” Újvidéken Sava Polovinski volt, olyan kétméteres, jól megtermett, nagy bajszú ember, a tányérsapka nem fért rá a fejére rendesen, mindig a szemébe húzta, onnan villogtak sötét szemei, a tenyerei pedig akkorák voltak, mint a lapátok, tenyeresét sokan megtapasztalták... Nagyjából az újhíd környékén, illetve a Telep felé vezető utak mentén leste áldozatait. Tény, hogy féltek tőle, és inkább betartották az előírásokat, mint hogy a kezei közé kerüljenek. Manapság a rendőr még összeszidni sem merészeli a jobban öltözött, dzsippes suhancokat, mert mi lesz akkor, ha valami városi vagy ne adj isten köztársasági funkci az apja? A közlekedési szabályok ismeretlenek számukra, ha szerencsénk van, nem találkozunk velük az utakon, de azon azért ne lepődjünk meg, ha valaki balra kanyarodáshoz jelez, és jobbra fordul.
Egykor Pétervárad volt a bulik központja (Fotó: Ótos András)
A fiatalok szórakozása Újvidéken húsz-harminc évvel ezelőtt nem éjfél után kezdődött, nyolc-kilenc órakor jöttünk össze, tíz körül már a szórakozóhelyeken, baráti körben vagy pizzériában voltunk, éjfél után egy-két órakor nagyjából hazaértünk. Mivel sokkal kevesebb ember élt a városban, kevesebb szórakozóhely volt, és mivel teljesen másfajta emberek élték Újvidéket, mások voltak a szórakozási szokásaik is.
Manapság a fiatalok éjfél körül vagy az után jönnek össze, főleg parkokban, épületek udvaraiban üvöltöznek, randalíroznak, megveszik a legolcsóbb sörnek nevezett löttyöt, aztán összeokádják a környéket, majd jöhet a keményebb anyag, végül vagy összeverekednek, vagy összeszurkálják egymást. A tehetősebbek a központban mulatnak, a keskeny kis utcákon ilyenkor nem lehet elmenni, a tumultusban egymást lökdösik a krokodilos „majicák” és a mély dekoltázsok, rettenetes pacsuli- és izzadságszag terjeng, amit a kossava sem fúj el egykönnyen. A kávézók egymás hegyén-hátán vannak, mindenhonnan más zenét bömböltetnek, a környék lakóinak esélyük sincs pihenni, és ez így tart 2-3 óráig éjfél után. Hiába fordultak kérelemmel már számtalanszor a központ lakói a kommunális rendőrséghez és a városi hatalomhoz, ez a téma valahogy mindig kimarad a napirendi pontokból.
Egy lépés előre, kettő hátra – esti séta Újvidék menő utcáin (Fotó: Ótos András)
Újvidék nagy részén bicikliúton lehet közlekedni, ami jó. A tapasztalatlanabbak azt gondolhatnák, nyugiban lehet bringázni, nézelődni a városban. A bicikliutak azonban legalább olyan veszélyesek, mint az autóutak, sokan parkolónak használják, így a járdára kell hajtani, hogy kikerüljük az „akadályokat”, a város „új” lakói nincsenek tisztában a kerékpárút fogalmával, így gyalogjárdának használják, és mérgesen fogadnak minden csengetést, a bringázókat ellenségnek tekintik. A biciklisek többszörösen veszélyeztetett faj, mert a kóborkutya-hordáknak sem szimpatikusak, így saját leleményességükön múlik, hogy épségben érjenek célba. Egyes felmérések szerint a városban több ezer kóbor kutya terrorizálja a lakosokat, pedig az önkormányzat azt ígérte még 2008-ban, hogy elkészül nemsokára a menhely. Azóta minden városi hatalom kampányolt a témával, de tény, Újvidéknek még nincs állatmenhelye.
A közbiztonság katasztrofális helyzetének a legszembetűnőbb példája sajnos az általános és középiskolák környékén történő „szurkolói” leszámolások voltak, ezeknek a huligáncsoportoknak semmi közük a sporthoz, drogkereskedelemmel és kiskorúak toborzásával foglalkoznak. Hasonlóan, mint a gazdátlan ebek, a „szurkolók” is falkákban járják a várost, az utóbbi időben többször is előfordult már, hogy a nap kellős közepén késekkel, zászlókkal hadonászva járták a városi utakat, járókelőket molesztálnak, de senki sem „zavarja” őket „dolguk” közben.
A kiskorú-bűnözés óriási méreteket öltött, növekvő tendenciát mutat, a rendőrség azt mondja, nem tehet semmit, hiszen kiskorúak, a törvény védi őket. Ez szabad fordításban azt jelenti, hogy nyugodtan lövöldözhetnek egymásra és másokra is, szabad a vásár. De meddig? Mit üzen az állam a polgároknak azzal, hogy nem képes megvédeni őket?
Ha a hatalom nem lép fel határozottan a közbiztonság érdekében, az is elképzelhető, hogy a polgárok saját kezükbe veszik a dolgok irányítását, mert az, akinek egyszer elverték, vagy ne adj isten, megszúrták gyermekét, ezt nem engedi meg még egyszer, és ekkor elszabadulhatnak az indulatok.
