Az én gyerek-, illetve kamaszkoromban még joggal mondták a szülők meg a nagyszülők, hogy bezzeg, a mi időnkben ... De mi már az Y generációnak hiába mondjuk ezt, a bezzeg korszak ugyanis olyan messzire került, hogy a fiatalok fel sem fogják, hogy tényleg volt élet internet, mobiltelefon meg ipad nélkül is.
A generációk közötti űr az elmúlt 20-30 év alatt szinte átjárhatatlan árokká mélyült. Az életmód tekintetében, de szerintem erkölcsi vonatkozásban igenis komoly alapokat adhat a fiataloknak az a nemzedék, amelyet szinte elsöpört -- sok esetben írástudatlanná degradált -- az információs forradalom. A tudósok elkezdtek foglalkozni a 40-60 évesek gyerekeivel (az Y generációval), illetve a mostani harmincasok gyerekeivel, a Z generációval.
A szakemberek az első világháború után születetteket veteránoknak nevezik, ők az 1920 és 1930 között születettek. Őket követi az úgynevezett Baby boom korszak, amibe az 1946 és 1964 között születettek tartoznak. Az informatika fejlődésével lerövidült a nemzedéki határ is, így az X generációnak az 1965 és 1975 között világra jöttek lehetnek a tagjai. Újabb húszéves periódust ölel fel az Y nemzedék. Ők azok, akik 1976 és 1995 között születtek. És 1996-tól számítják a Z generációt, amely napjainkig tart.
Az Y generáció már beleszületett a műszaki fejlődés hozta mindenféle kényelembe. Kicsi korától kezeli a számítógépet, van mobiltelefonja, legtöbb lakásban internet-hozzáférés is van, s ha megjelenik a piacon valami új informatikai kütyü, a gyerek vagy megkapta, vagy szerét ejtette, hogy megismerje, tudja kezelni. Ilyen körülmények között másként szocializálódik a gyerek, másként tanul, másként lesz művelt és tájékozott, mert egyszerűen a világ neki már nem akkora, mint a szüleinek volt gyermekkorában. S a szülő, érezvén a változásokat, igyekszik felzárkózni, segíteni gyermekének, hogy megtalálja helyét a világban. Megveszi neki a webkamerát, előbb a játékhoz, majd a CD- aztán a DVD-írót, sok-sok pénzért, a legújabb maroktelefont, azután laptopot, majd okostelefont, ipadot. S a gyerek már nem is ír még csak e-mailt sem, meg nem is csetel a közösségi portálon, hanem videoüzenetet küld, mert az egyszerűbb, és anyu ráadásul láthatja is kisfiát.
A mai 35 évesektől egészen a 18-20 évesekig terjed az Y generáció. A szülők a mai 60 körüliek, illetve 40 és 50 év közöttiek, a Baby boom nemzedék tagjai. A munkaerőpiacon a szülők nemzedéke még jelentős helyet foglal el. Ám a műszaki fejlődéssel a munkáltatói elvárások megváltoztak. Nem csoda hát, ha a munkaadó sokkal inkább a fiatalok iránt érdeklődik, semmint a több évtizedes tapasztalattal rendelkező munkavállaló iránt. Az idősebb nemzedék nagy előnye, hogy van tapasztalata, ám nehezen formálható. Az Y generáció munkavállalásával kapcsolatban a felmérések különböző érdekes dolgokra mutatnak rá: ez a nemzedék nem siet munkába állni. Szeretnek otthon lakni, akár 30-35 éves korukig, és természetesnek tartják, hogy szüleik gondoskodnak róluk, sőt meglehetősen nagy elvárásokat támasztanak szüleik iránt. Ez az elvárás, illetve a nekem ez jár álláspont, más tekintetben is tapasztalható, de erről majd később. A fiatal, munkaképes diplomás Y generáció a munka helyett inkább a tanulást, a másod- sőt harmad-diploma megszerzését választja. Persze, nem kizárólag a fiatalok bűne, hogy nem dolgoznak, itt mindenképpen figyelembe kell venni a munkanélküliséget, s nemcsak nálunk, de az egész Európában.
A munkaadók szerint a fiatal munkaerő mobilis, nem ragaszkodik szülőföldjéhez, és a pénzkereset érdekében bárhová hajlandó elmenni. A magyarázat szerint ők ugyanis gyermekként azt látták, hogy szüleik nagyon nagy árat fizettek azért, hogy oda felkapaszkodjanak, ahonnan ők most indulhatnak. Ezért erre nem hajlandóak. Magabiztosan (sok esetben a tényleges tudás hiányában) lépnek fel a munkát keresők. Ők nem úgy viselkednek, mint az előttük lévő nemzedék, amely arra várt, hogy valaki felfigyeljen érdemeikre, kvalitásaikra, abban bízván, ha odaadóan, eredményesen végzik munkájukat, azt megbecsülés követi. Ezzel szemben a fiatalok közlik, milyen képzettségük van, mihez értenek, és ha munkát kapnak, úgy is viselkednek szüleik nemzedékével munkatársként, mintha sokkal, de nagyon sokkal jobban értenének ahhoz a szakmához, amelyiket idősebb kollégájuk már évtizedek óta gyakorol. Magabiztosságuk az idősebbek számára gyakran zavaró, hát még ha kiderül, hogy ugyancsak hiányos a mögötte lévő tudás. Persze kérdés, milyen tudást kérünk számon. Vannak területek, amelyeken a fiatalok verhetetlenek. Szerintem a virtuális világ kezelése táplálja bennük az önbizalmat, ami persze nem válthatja ki a szakmai tudást, de érzik, hogy itt az előnyük szinte behozhatatlan.
Nem kell ezen csodálkozni, mert ez a nemzedék a technológia iszonyatos fejlődésének köszönhetően beleszületett egy olyan világba, amelyben nemcsak az információ áramlás útja rövidült le, hanem vele együtt gyorsult fel minden. A fiatalok egy rohanó világba születtek bele. A soha semmiről ne maradjak le érzése generálhatja bennük azt, hogy úgy érzik, nincs idejük kivárni munkájuk gyümölcsének közmegbecsülését. Ők magukról állítják, hogy jól, hogy sokkal jobban értenek egy bizonyos dologhoz, mint mások. Akik másként szocializálódtak -- a 30-35 éves munkatapasztalattal rendelkezők --, azoknak a fülét sértik ezek a mondatok, pedig a fiatalok pontosan érzik, hogy nemcsak felgyorsult az élet, hanem örökös harc is folyik. Az egymás közti versengésben kell, hogy megállják a helyüket. Hogy törtetőek lettek? Szerintem igen, de nem azért, mert így születtek, vagy, mert így neveltük őket, hanem mert megtapasztalták, hogyan lehet érvényesülni.
Meglátásom szerint akkora a két generáció között a szakadék, hogy erre legfeljebb apró kis hidakat lehet építeni, amelyeken csak remélhetjük a találkozást. Míg az idősebb nemzedék ragaszkodik a biztonsághoz, anyagi javakhoz, a házhoz, az otthonhoz, a kimutatások szerint a fiatalok a fogyasztói társadalom generátorai. Az itt és most a fontos, az „érezzük jól magunkat a bőrünkben” érzés uralja mindennapjaikat, csak a pénz és a siker érdekében hajlandóak áldozatot hozni.
S ha mindez így van, akkor vajon milyen lelkületű emberek azok, akik a mi gyerekeink, akiket mi neveltünk, akikről azt állítják a kutatók, hogy rettenetesen távolt kerültek tőlünk?
Nekem meggyőződésem, hogy a nagy hajtás, a harc és sikerorientáltság dacára azok a fiatalok, akik olyan családban nőttek fel, ahol azt tapasztalhatták, hogy az emberi tartásnak, az emberi kapcsolatoknak értékük van, azokat nem szédíthet meg egyetlen olyan kütyü sem, amely a világot sokkal közelebb hozza hozzájuk, mint szüleikhez.
A kimutatások szerint az átlagos családokban naponta körülbelül 7 percet beszélget a szülő a gyerekével. Szinte naponta elhangzik a kérdés, és szinte mindenütt, hogy : „na mi volt az iskolában?” A válasz: „semmi”. És évekig megy a játék, mert az iskola az a hely, ahol soha semmi nem történik. De nem csak a beszélgetéssel nevelünk, sokkal inkább azzal, ahogyan élünk. A gyerek azt a mintát viszi magával, amit otthon látott. S az erkölcsi tartásában, az igazán fontos dolgokban a generációs különbségek eltűnnek. Az idősek megbecsülése, a testvéri szeretet, a szülők iránti tisztelet, a barátságok ápolás, a segítőkészség – ezek nem a technológia fejlődésének függvényei. A Baby boom generációnak igenis fontos dolga van, erre megtanítani az új nemzedéket, akik már nagyon másmilyenek, és akik merőben más életet élnek, mint szüleik, de nem biztos, hogy rosszabbat és rosszabbul.
Én soha sem mondtam a fiaimnak, hogy bezzeg, amikor ...,mert nincs értelme. Olyan lenne ez, mintha a történelemkönyvből idéznék.
