A minap adták át Budapesten a Magyar Művészetért Díjat. A kitüntetettek között két vajdasági is van: Bogdán József papköltő Ex Libris-díjban részesült, a verseci Petőfi Sándor Kultúregyesület vezetősége pedig e díjátadó ünnepségen a Petőfi Sándor-díjat vehette át. Bogdán József díjának indoklásában egyebek között a következő olvasható: Ex Libris-díjat adományozunk a költőnek és papnak, aki egy eldugott bánáti faluban éli mindennapjait, végzi szolgálatát, esket, keresztel, betegeket látogat, temet és temet, naponta misézik, sokszor két faluban is, hittant tanít, felkészíti a gyermekeket a szentségek befogadására, és minden szavával tanít kicsiket és nagyokat, lelkeket gyógyít, s ha van egy kis ideje, ajándékot készít, vagyis verseket ír olvasóinak. Akár egy XXI. századi Virág Benedek.
Arról, hogy a díjat nem kizárólag irodalmi munkásságáért, hanem közéleti tevékenységért is kapta, Bogdán József a következőket mondta:
– Péter-Pálkor lesz a 30. évfordulója annak, hogy a papi pályán vagyok, amire – ha szabad ilyet mondanom –, nagyon büszke vagyok. Már a nyolcvanas években tudatosult bennem, hogy egy papnak jóval több feladata van annál, amit hivatása ráró. Ráébredtem, hogy egy falusi papnak a kulturális élet szervezőjének is kell lennie. Amikor Egyházaskérre kerültem, akkor megalapítottam a Kálmány Lajos Művelődési Egyesületet, a mai napig szervezője vagyok a Kálmány Lajos Emléknapnak, amelyen – minden évben – összegyűlnek a néprajzosok, írók, hogy megemlékezzenek egyik legnagyobb papunkról, néprajztudósunkról. Feltételezem, amikor a díjra esélyesek közé bekerültem, ez is közrejátszott. A kilencvenes években, amikor dúlt a délszláv háború, egy évig 9 árva gyermek ellátásáról, neveléséről gondoskodtam az egyházaskéri plébánián. Egyházaskéren, Oroszlámoson, Majdányon, Rábén irodalmi rendezvényeket tartottunk a templomban. A falusi magyar embereknek és nekem is felemelő érzés volt például kiváló írónkkal, Németh Istvánnal találkozni. Nagyon örültem annak is, amikor a Kálmány Lajos Emléknapon Bori Imrét, Bányai Jánost és más kiemelkedő magyar értelmiségieket is köszönthettük. Valószínűleg valaki minderre visszaemlékezett, amikor a díj kapcsán szóba került a nevem – hallottuk Bogdán Józseftől.
Az Ex Libris-díj indoklásában egyebek között a következőket is olvashatjuk Bogdán József irodalmi munkásságáról: ,,Őszinte, tiszta hangja, sokszínű formavilága, igényesen megfogalmazott tömör szókimondása megismételhetetlen olvasmányélményt nyújt mindenkinek. '' Tanúsíthatjuk, Bogdán József töretlen népszerűségnek örvend az olvasók körében.
Most jelent meg a 12. kötete, Zilált papi imák címmel, mégpedig az anyaországi Unicus Műhelynél. Ez az első kötete, amely nem vajdasági kiadónál látott napvilágot, egy versválogatásról van szó. Milyen érzés volt kézbe venni ezt a Budapesten megjelent könyvet?
– Örülök neki, mert így az anyaországi olvasókhoz is eljutnak a verseim, jó érzés volt a könyvhéten dedikálni. Igaz, elég sok könyvbemutatóra hívnak Magyarországra, Erdélybe, a Felvidékre, tehát valamelyest ott is ismerik a nevem. Most jelent meg 4 versem a Hitel folyóiratban, a Napút című folyóiratban is a közelmúltban látott napvilágot néhány versem, nagyon örültem, hogy visszajelzéseket is kaptam ezekre, hogy jónak tartják ezeket az alkotásaimat. Miközben a saját életemről, az itteni délvidéki helyzetről írok, közben az a cél vezérel, hogy egyetemes szintre emeljem a mi érzelmeinket, fájdalmainkat, örömeinket. A költészet soha nem csak egy táj emberéhez, egy közösséghez szól, hanem ha jó a vers, mindenki számára van mondanivalója, függetlenül attól, hogy ki és hol írta ezt. A versek ugyanis önálló életet élnek – szokták gyakran szinte közhelyként mondani. Ám ez valóban így van.
Ezt bizonyítja a Fohász a déli végeken című Bogdán-vers is, amelyet szinte himnuszként énekelnek, mondanak. Ön szerint mi az, ami annyira megérinti az embereket ebben a versben, amely az egyik legtöbbet mondott kortárs vajdasági magyar verssé, a talán legtöbbet énekelt megzenésített verssé teszi?
– Igen, és is ezt tapasztalom, például, amikor Budapesten vagy Szegeden vagyok olyan ünnepségen, amely a délvidékiekről, a délvidékieknek szól, akkor valóban szinte himnuszként éneklik. Ebben nem vagyok ,,ludas”. Szöllősy Vágó László volt az, aki megzenésítette, és a különböző vajdasági, magyarországi népdalkörök, kórusok repertoárján szerepel. Mi miatt? Talán olyan életérzést sikerült benne megfogalmaznom, amit – ha őszinték vagyunk magunkhoz – mindannyian átélünk, ami mindannyiunkat foglalkoztat. (Harangok zúgnak a déli végeken (...) Üres a bölcső, susog a szemfedél). Sajnos nemcsak erre a tájra, hanem az egész Kárpát-medencére jellemző, hogy aggasztóan kevés gyerek születik.
Néhány éve nyilatkozta azt, hogy eddigi papi pályája során mintegy 3000 személyt temetett el, s kétszer-háromszor kevesebb a keresztelő. Tordai plébánosként mit tapasztal?
– Az egész nagybecskereki püspökségre ez a jellemző, ezt tapasztalom én is, hogy legalább kétszer több a temetés, mint a keresztelés. Három éve vagyok Tordán, évente két-három keresztelő és egy esküvő van, vagy egy sem. Ez az év különleges lesz, mert idén augusztusban 4 esküvő lesz, holott az elmúlt három évben összesen 2 volt. A Jóisten gondol ránk, és nem mindig úgy van, ahogy én sokszor elsírom, ahogyan elpanaszoljuk számtalan alkalommal. Mérhetetlen örömmel tölt el, hogy 4 fiatal pár köt az oltár előtt örök szövetséget, és még nagyobb boldogság, hogy a faluban maradnak. Tavaly 5 gyermek született, az előző két év alatt 10 gyermek. Vannak keresztelők, de sajnos kevés a gyermek. Kosztolányit idézve, hogy boldog szomorú dal a mi életünk itt a bánsági végeken, van boldogság, és van szomorúság. Vannak örömteli pillanatok az életemben, amelyeket a helyi Ady Endre általános iskolában élek át, ahol 120 diáknak vagyok a hittantanára. Szomorú viszont az, hogy néhány évtized múlva annyira elfogy a lakosság, hogy ez a falu gazdasági birtokká alakul át. Sajnos ez nem pesszimizmus, hanem realitás. Nincs munkalehetőség, sokan kilátástalannak látják itt a jövőt, és másutt keresik a boldogulásukat.
Egy pap kiemelt szerepet kap az emberek életében, amikor azokat a nyomor, a kilátástalanság, a magány nyomasztja.
– A pap a pszichológus, a lelki tanácsadó, sokszor a mentőangyal szerepét is betölti. Sok idős asszony mondja azt, hogy a templom az egyetlen szórakozásom''. Ezzel fejezik ki, hogy magányosak, mert a gyerekeik, unokáik jó, ha évente egyszer hazajönnek látogatóba, nap számra nincs, aki szóljon hozzájuk. Az elmúlt három évben is többen elköltöztek a faluból, ahol a földművelés az egyetlen pénzkereseti lehetőség, és Magyarországon, sőt újabban mind gyakrabban Németországban, Ausztráliában telepednek le, ahol idegenek maradnak, de van munkahelyük, anyagilag jobban élnek, mint itt. A szentmise utáni percek is szinte ugyanolyan fontosak, mint a mise, mert ekkor tudják ezek az idős asszonyok elújságolni, hogy felhívták a gyerekeik őket telefonon, és 5 percet tudtak az unokákkal beszélgetni.
A legszebb órák pedig azok, amikor iskolába hívják a költőt író-olvasó találkozóra, gyerekeknek beszél.
– Nemrégiben voltam Ittabén, Csókán, Zentán... a legszebb, amikor a gyerekek, fiatalok tiszta tekintetét látom, megtapasztalom az érdeklődésüket, mert kíváncsiak arra, amit mondok.
(...) és van, amikor néma marad. Erről vall az Egy csúrogi házban című versében. (Nem szóltam semmit, csak némán álltam, egy csúrogi házban.). Van, amikor csak versben lehet elmondani a fájdalmat?
– Teleki Júliát a kilencvenes években ismertem meg, és azóta minden évben elmegyek Csúrogra, a megemlékezésre. Ott mindig elmondom, hogy ez egy szent hely, mert ártatlan emberek vére szentelte meg. Minden évben szoktam imádkozni Csúrogon a református paptestvéremmel együtt az ártatlanul kivégzettekért. Több verset is írtam az 1944-es áldozatokról, bár én 1956-ban születtem, de átérzem azoknak az embereknek a szívfájdalmát, akik, mint Teleki Júlia is, kisgyermekként élték meg '44-ben szeretteik elvesztését. Könyvének címe Keresem az apám sírját, én viszont az édesanyám sírját keresem egész életemben, így lelki rokoni szálak fűznek Teleki Júliához. A most megjelent válogatáskötetbe is kerültek az 1944-es áldozatoknak szentelt verseimből, mert kötelességünk adózni az emléküknek – szögezte le Bogdán József. Mint a díj kapcsán a rá jellemző szerénységgel megjegyezte: jó érzés, ha az ember díjat kap, élmény volt például a díjátadás előtt a szintén kitüntetett Vízi E. Szilveszterrel, a Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnökével beszélgetni, és aminek még a saját díjánál is jobban örül, hogy a dél-bánáti verseci magyar művelődési egyesület is a kitüntetettek között van..
*Virág Benedek XVIII. századi tanár, költő, műfordító, történetíró, a magyar ódaköltészet első mestere, a pálos rend tagja volt.
Mint Bogdán József díjának indoklásában egyebek között olvasható: ,,a leghétköznapibb versekben is érezzük Isten jelenlétét, szeretetét. Ennek ellenére Bogdán József versei nem templomszagú steril versek. Kedveli a meghökkentő kifejezés-párokat, feltámaszt rég elfelejtett szavakat, s olyan kifejezéseket is használ, amelyek egy paptól szokatlanok, nyersek. Ide sorolhatók a többnyire komor hangulatú haikui is. Ezt a versformát ő vitte be és honosította meg a vajdasági magyar költészetben. A család nélkül felnőtt költő lelkében rengeteg fájdalom és ebből következően nagyon nagy empatikus készség rejtőzik. Szinte természetes az emberek nehéz sorsával való azonosulása, mások megértése. Szeretettel fordul minden ember felé, mélységesen tiszteli az életszentséget, a bántó szándékot nem ismeri, pedig sokszor csalódott az emberekben. Szociális érzékenysége állandó adakozásra készteti – áll egyebek között a díjat alapított Gubcsi Lajos honlapján a Bogdán Józsefről szóló laudációban.
