Szenti Krisztina és öt lánya szerdán végleg hátat fordított régi életének, a nélkülözésnek és a nehézségek zömének, hiszen többé már nem kell attól tartaniuk, hogy az utcára kerülnek, és a testvérek elszakadnak egymástól. A súlyosan beteg anyuka eddig erején felül próbált küzdeni hatukért, és az emberek segítőkészségének köszönhetően ebben a küzdelemben nem maradt magára.
Mintegy két hónappal ezelőtt írtunk a családról, akik keserves körülmények között élték mindennapjaikat, a kevés szociális segélyt és a gyermekpótlékot felemésztették a számlák meg a lakbér, így sokszor még élelemre sem telt rendesen, nemhogy bármi egyébre. Krisztinát lányai segítették, ápolták, vigyáztak rá, és teljes mértékben átvették a háztartásvezetést, ők főztek, mostak, takarítottak. A két legidősebb lány felváltva járt iskolába, többször ki is maradtak azért, hogy egyikük mindig otthon legyen daganatos betegségben szenvedő édesanyjukkal és a kisebb testvérekkel. A nehéz és sokszor kilátástalannak tűnő helyzetet az is tetézte, hogy a főbérlő nemrégiben bejelentette, eladta a házat, ahol a család lakott, nekik pedig ki kell költözniük. Bár a családhoz az elmúlt hetekben nagyon sok adomány érkezett, ruha, élelmiszer és egyéb segítség formájában, a legfontosabbat, a lakáskérdést, mégsem tudták megoldani. Egészen mostanáig.
Fotó: Molnár Edvárd
Budincsevity Angéla egyike volt azoknak, akik Szentiék segítségére siettek, és ő volt az, aki a későbbiekben minden követ megmozgatott, hogy a család ne maradjon otthon nélkül. Ő maga néhány hónapja a Facebook közösségi oldalon vezet egy csoportot Segítsük Egymást Vajdaság néven, melynek mintegy kétezer tagja van szerte Vajdaságból, sőt külföldről is. Mint mondja, Bús Rózsa az ő jobb keze, aki rengeteget segít neki az adományok összegyűjtésében és szétosztásában.
– Elsősorban a gyermeküket egyedül nevelő anyukákat és nagycsaládosokat igyekszünk segíteni, de minden rászorulónak igyekszünk adni, főleg ruhát, bútort vagy háztartási gépeket. Sajnos élelmiszercsomagok nem nagyon gyűlnek, pedig arra úgyszintén nagy szükség lenne. Szentiékről a Magyar Szóban olvastam, majd értesültem a lakásproblémáikról is, és Sleiher Lívián keresztül eljutottam a tóthfalusi plébániáig, pontosabban Utasi Jenő atyáig, és megbeszéltük, hogy segítünk a családnak. Ha jól tudom, ezt a tóthfalusi házat az atyának adták bérbe, vagyis ő fizeti majd a lakbért, de Krisztina és a lányai fognak ott lakni. Nagyon szép nagy házról van szó, melynek van két nagy szobája, és mivel a spejz elég nagy, az akár lehetne egy harmadik szoba. Természetesen van konyha és fürdőszoba is, egy hatalmas terasz, nagy udvar, kert, néhány gyümölcsfa és melléképületek. Ez egy összkomfortos ház, ahol már megvan a bútorok egy része is, illetve Krisztináék is elhozzák néhány bútorukat, és akkor teljesen berendezett lesz az épület – mondta el lapunknak Angéla.
Az összefogásnak köszönhetően Krisztináék a jövőben mentesülnek a lakbérfizetéstől, a lányok helyi iskoláztatását, illetve a két legidősebb lány szabadkai tanulmányait és az utazással járó költségeiket is Utasi atya állja majd, továbbá vállalta, hogy intézkedik Krisztina egészségügyi ellátása végett is. A Szenti-lányoknak többé nem kell törődniük a főzéssel vagy azzal, hogy mi kerül az asztalra, hiszen napi öt étkezést biztosítanak a családnak, illetve tüzelőre sem lesz gondjuk, mert ezt is kapnak. Egyedül a számlákat kell majd fizetniük, de így végre a segélyből jut majd más dolgokra is, és a csoporton keresztül Budincsevity Angéla a jövőben is támogatni fogja őket. Utasi atya ezen túlmenően arra is ígéretet tett, hogy ha az anyukával történne valami, a lányok gyámja lesz, és gondoskodik róluk, akik így egészen nagy korukig együtt maradhatnak.
Az átköltöztetés megszervezése néhány hete vette kezdetét, szerdán pedig új fejezet kezdődött a család életében Tóthfaluban, amikor az utolsó zsákokkal és bútordarabokkal együtt ők is megérkeztek új otthonukba.
Krisztina elmondta, a költözéssel járó pakolás oroszlánrésze a lányaira maradt, de nagyon izgatottan élték meg ezeket a napokat, tervezgették a jövőt, és már várták, hogy birtokba vegyék a házat, és felállítsák azt a medencét az udvarban, amit úgyszintén kaptak.
– Amikor először felmerült, hogy Tóthfaluba kell költöznünk, féltem attól, hogy ilyen messze leszünk mindentől, amit megszoktunk, de most már nagyon örülök neki. Akár a világ végére is elmennék, ha a gyerekeimnek attól jobb lesz. A lányok is örülnek, és mivel itt nem találták fel magukat annyira, nem lesz nehéz elszakadniuk mindattól, ami itt volt. Az ő életük is könnyebb lesz, végre újra gyerekek lehetnek, és nem folyton velem meg a háztartással kell majd törődniük. Angéla nagyon sokat segített az elmúlt hetekben, rengeteg támogatást, biztatást kaptam tőle, és amikor először elmentem Tóthfaluba, hogy megnézzem a házat, meleg fogadtatásban részesítettek, jól érezem ott magam. Tetszik a ház is, nagyobbak a szobák, szép a környezet, és kertészkedhetünk a lányommal. Már önmagában az, hogy egy ekkora tehertől megszabadultunk, és biztos tető lesz a fejünk felett, egy kicsivel máris könnyebbé tesz mindent. Habár az orvosok nem nagyon mondanak semmit, csak kiírják a gyógyszereket, remélem a harc, amit vívok, sikeres lesz. Tóthfaluban megkezdődik egy új élet számunkra, tiszta lappal indulunk és azzal a reménnyel, hogy jobb lesz. Nincs is már más kívánságom az életben, csak hogy még minél több időt a gyerekeimmel tölthessek, és ezért keményen küzdeni is fogok.
