Vajon tesznek ma még az emberek komolyan vett újévi fogadalmakat, melyeket azután legalábbis megpróbálnak majd realizálni? Az internetet átböngészve most azt tapasztalom, hogy sokkal inkább viccesen fogják fel a régi szokást – persze ennek is megvan a maga varázsa, jó móka társaságban ilyesmiket elsütni, nevetni és derülni pedig, mint tudjuk, már magában egészséges testre és lélekre egyaránt.
A saját baráti körömben, meg úgy általában az ismerőseim között már vagy ezer éve nem hallottam se tréfás, se halálkomoly újévi fogadalomtételt, bár amikor az imént felhívott egy haverom, és megemlítettem neki, miről készülök épp írni, elárulta, neki már jó néhány éve ugyanaz a fogadalma: végigolvasni Joyce Ulyssesét. (Semmi kétség, nagy kihívás – bár szerintem egyszerűen csak neki kell feküdni mindenféle fogadalomtétel nélkül, átadni magunkat egyedi hangulatának, aztán felfedik jelentésüket az elsőre hermetikusnak tűnő, mélyen költői sorok.) Hát igen: „már jó néhány éve”... Ergo egyszer sem valósította meg...
Fotó: Gergely Árpád
Az új év eljövetelének minden kétséget kizáróan megvan a maga spirituális és pszichológiai töltete – no de rendelkezik-e vajon elegendő ösztönző erővel is fogadalmaink megtartására? Úgy vélem, önmagunkat nem vesszük komolyan, amennyiben felelőtlenül dobálózunk ezekkel az ígéretekkel; mert hogy a(z újévi) fogadalom is igazából adott szó: önmagunknak. Senki nem kényszerít bennünket rá, hogy megtegyük, de ha megtörtént, akkor tartsuk ehhez magunkat, és vigyük végbe minden áron! Ha sikerül, az nem utolsósorban az önbizalmunkat, hogy ne mondjam, önmagunkba vetett hitünket is jelentős mértékben növelni fogja. A felelőtlenül tett, meg nem tartott ígéretre pedig ugyanez ellenkező előjellel igaz. (Nem csupán újévkor, és az élet minden területén.)
Ami engem illet, sosem volt szokásom újévi fogadalmat tenni, aztán néhány évvel ezelőtt egyszerre tettem kettőt is: megszerezni a magyar állampolgárságot és elkezdeni jógázni. Mindkettő összejött! (Amire azért vagyok külön büszke, mert a fatalizmus felé hajló alkatommal egyébként is rendkívül ritkán teszek ígéreteket – úgy magamnak, mint másoknak.) Ami az állampolgárságot illeti, én anélkül is mindig magyarnak éreztem magam, nem éreztem szükségét ehhez semmiféle okmánynak; de aztán egyszer csak a praktikus oldalát kezdtem nézni: rádöbbentem, egy marokkói utazás könnyebben és olcsóbban megvalósítható magyarországi útlevéllel, mint vízumkötelezett szerb „társával”. Jóga? Mindig is igyekeztem minél többet mozogni, sokáig sportoltam is, de hiányzott az egész mögül a spiritualitás és a meditáció, amelyekre bizony rendkívül nagy szükségem van, amennyiben a tucatnyi pszichoszomatikus betegségemet orvosolni szeretném. (Ami a következő évre vonatkozik, máris teljesítettem: vettem egy bokszzsákot – a feszültség levezetésére, természetesen. Már csak egy jó kesztyűre van szükségem, és lehet is püfölni!) Nos, igen: a praktikum... Ez talán hathatós segítséget jelenthet, ha a magunknak tett ígéreteinket szeretnénk megtartani, melyektől eddig talán csak a lustaság vagy a félelem tartott vissza bennünket.
Vissza az internethez. Rábukkantam egy oldalra, ahol ismert emberek osztják meg velünk a témával kapcsolatos gondolatainkat, melyek közt akadnak elmések is. Tekintsünk át együtt néhányat közülük.
„Új év, új én – egyszerűen hangzik, ugye? De ne legyünk túl kemények magunkhoz, ha még mindig a szilveszteri dallamoktól cseng a fülünk, miközben máris megszegtük egy-egy fogadalmunkat. Nem számít. Tűzzünk ki egy dátumot az újrakezdésre. Részemről a február 1. ugyanúgy megteszi, mint a január 1. A legrosszabb, amit ilyenkor tehetünk, ha elveszítjük a kedvünket, és sutba vágjuk összes életjobbító álmunkat, ideálunkat és tervünket, mert úgy érezzük, veszítettünk. Bármilyen pozitív változás megéri, akármennyire jelentéktelennek is tűnik elsőre” – vallja Sarah Ivens szerkesztő, újságíró. Állásfoglalása két lényeges dologra is rámutat: részint, hogy nem az időpont a lényeges, hanem a komoly hozzáállás, részint, hogy legyünk reálisak önmagunknak tett ígéreteink terén (is).
„Újévkor sokan tesznek fogadalmat, hogy megváltoztatják addigi szokásaikat, életvitelüket. A siker egyik kulcsa talán az, hogy nem kell azonnal és mindent megváltoztatnunk, megfogható és kivitelezhető célokra van szükség. Érdemes őket kipróbálni – egy hét erejéig. Utána még egy hétig... meg még egy hétig... és lassan összeáll az az életmódváltás” – állítja Meleg Sándor dietetikus. És valóban: amennyiben rövidebb etapokkal kezdjük, teszem azt, a testsúlyfeleslegünk leadását, akkor könnyebben sikerülhet a dolog. Persze ez is elsősorban komoly elhatározás kérdése, és embere válogatja, kinél hogyan működik…
„Holnap reggel hétkor mindenki megmarkolja a vándorbotját, és nekiindul felfedezni az új év új feladatait. Mindenki tele lehet tervekkel, ahogy én is, »az idén tuti«, »ez már biztos«, »de mostantól«, aztán jövőre pont ugyanezeket a dolgokat tervezzük el, nagyszerű, ezek legalább már bejáratott elgondolások, ezek már kész tervek, nem köll vacakolni, az is lehet, hogy tíz vagy húsz évig is kitartanak a mostani tervek... csak elővesszük őket, mint ahogy a karácsonyfadíszeket, aztán meg visszatesszük őket a dobozba...” – véli Boda Magdolna költő. Nos, ez az az eset, ami kerülendő, ahogyan fentebb már említettem is. Hogy ne váljon az egész haszontalanná és giccsessé, mint amilyenek általában a kínai boltban vásárolható karácsonyfadíszek is.
„Újév. A fogadalmak időpontja, amikor hisszük, hogy reggel valami jobb és boldogabb kezdődik. Elég, ha hagyjuk, hogy hasson ránk a fizikusok és csillagászok által megállapított kezdet mágiája, lenullázzuk a számlálót, összeállítjuk a fogadalmak és eskük listáját, amelyet úgysem tartunk be. Már az újévi ebéd után rágyújtunk az első cigarettára, január közepén már nem hiszünk abban, hogy az év végére folyékonyan beszélünk angolul, a fogyókúrát elhalasztjuk »jobb időkre«, a nyári szabadságra. Addig úgyis mindenki elfelejti. De ezen a kivételes újévi éjszakán még mindig úgy érezzük, hogy nem csak új év kezdődik, hanem most kezdődik minden” – mondja Janusz Leon Wisniewski tudós, író. Amelyhez csak annyit tudnék hozzáfűzni, hogy semmi egyébre nem volna itt szükség, mint az említett éjszakán megszülető érzést hitté érlelni, azután pedig megmaradni benne.
A lényeg viszont szerintem röviden ennyi: ha igazán szeretnéd, csináld! Nem szükséges fogadkozni.
