Akárhogy is nézed, ez nagyon „gáz”, mondja az egyik mellettem utazó fiatal a másiknak. Egy Facebookra posztolt jól sikerült bulifotó alá elsőnek egyikük anyukája kommentált oda egy szívecskét, valami olyan szöveggel megspékelve, hogy „az én aranyos gyermekem”. A fiatalok nevettek, kínosan mutogattak egymásra, meg kellett állapítani, kinek az ötlete volt a kép feltöltése. A Facebookon mindenki megnézte azt, aztán az Instagramon, ahol már „gyérebb a rokonság” jöttek a maceráló kommentek… Igen, ez az oka annak, hogy a közösségi portálok világa is állandó változásban van.
Nyugalom (Gegely Árpád felvétele)
Az internet, egyébként, mára szinte a közösségi hálózatokra korlátozódott. Persze, van némi túlzás ebben a kijelentésben, de esküszöm, tudok olyan embereket, akik már a Google-t is csak arra használják, hogy egy lépéssel vagy linkkel közelebb vigye őket a kedvelt közösségi webhelyhez. Ezekből egyre nagyobb a kínálat, generációs különbségek is meghatározzák, ki melyiken van jelen, persze, személyes beállítottságnak a kérdése leginkább, hogy magán a jelenléten kívül aztán az illető milyen mértékben válik valóban aktívvá egy adott hálózaton. Amikor ezekről a weboldalakról olvasunk, megszoktuk, hogy a leginkább a kockázatokra szokták felhívni a figyelmünket, s az számít igazán nagymenő véleménynek, amikor valaki a végtelenségig lesajnálja, kritizálja a modern kor megkerülhetetlen jelenségét. Jómagam nem feltétlenül képviselem ezeket az elmarasztaló álláspontokat. Mindent, amit az ember ma az internet világában el tud érni, lehet jól és rosszul is használni. Persze más kérdés, hogy a személyre szabott lehetőségeket mennyire könnyű megtalálni, milyen mértékben célja az adott közösségi hálózatnak az, hogy ne lássak valamit, amire nem vagyok kíváncsi, vagy inkább azt szeretné, ha mindenkitől „megkapnék” mindent, függetlenül attól, hogy a téma teljesen hidegen hagy. Például: megvan a lehetősége a Facebookon annak, hogy beállítsam, ne mutasson sokat a szomszéd néni nyaralási fotóiból, de kérdés, hogy a sok ismerős között vajon hányszor lesz valóban kedvem külön kikeresni ezt az opciót és korlátozni a hasonló jellegű posztokat. Valószínűleg nem nagyon lesz rá kedvem és időm sem, ezért aztán marad szinte minden az „alapbeállításon”, jöhet a sok szülinapi, üdülési és egyéb fotóbeszámoló.
Jómagam sohasem voltam túl aktív a közösségi médián. Azt a kevés közlést is, amelyet megtettem, általában barátaim, ismerőseim rábeszélésére, kedvcsinálásának beadva a derekam követtem el. Egyszerűen nem vagyok az a típus, aki látná benne a fantáziát. Mindig rá is csodálkozom, amikor azt látom, némely ismerősömnek több ezer ismerőse van a Facebookon, mikor én mindig is arra törekedtem, hogy tartsam ezt a számot valóban reális, teszem azt, kétszázas keret közelében. Nem tudom, miért jelölnének be olyanok, akikkel a mindennapi életben soha egyetlen egyszer sem váltunk szót, nem találkozunk, nem írunk egymásnak. Mások mondják: pont erre jó a közösségi média, azokat is össze tudja hozni, akik távolabb vannak, vagy nem számítanak közeli barátnak és ismerősnek. A távolság áthidalásában nyújtott segítséget értem és respektálom, azt viszont nem, miért kellene rólam bármit is tudnia olyan valakinek, akit tulajdonképpen nem is fog érdekelni velem kapcsolatban az égvilágon semmi, s kapcsolatunk a közösségi hálón nagyjából a bejelölés-visszajelölés folyamatával lezárul.
A közösségi oldalaknak, persze, nem a magamfajta emberek a célközönsége. Miközben én már szinte rá sem nézek, elsősorban kommunikációra és munkára használom, addig vannak olyanok is, akik igenis igénylik, hogy közöljenek valamit saját magukról és megosszák azt a világgal. Nincs is ebben semmi rossz, sőt. Biztos vagyok benne, hogy nálam sokkal nagyobb mértékben hozzájárulnak a követőik felvidításához, esetleg fontos témákat is feldobnak, melyek aztán előbbre lendíthetik akár egy szélesebb rétegnek a közgondolkodását is az adott téma kapcsán. A gondom mindig is az volt, hogy ezeken a platformokon ugyanakkor az emberi butaságnak sem lehetett soha határt szabni, így aztán toborozhattak maguk köré embereket a teljesen rosszindulatú célokra vetemedett egyének vagy szervezetek is, harcolhattak például a védőoltások felvétele ellen, de még olyan szélsőségekért is, melyek szerint a beteg csecsemőket fehérítőszerrel kell kezelni. Ez is a közösségi média világa, mindenki annak adja ki magát, aminek akarja, s szorosabb környezetét leszámítva, messziről jött virtuális emberként tényleg azt mond, amit csak akar.
A közösségi létben számos influencer, az emberek véleményére ható, fontos üzeneteket továbbító egyén találta meg a helyét, elsősorban a videoplatformokon. Mint mindenütt, közöttük is vannak olyanok, akiknek a véleményére lehet adni, s olyanok is, akiket jobb lenne azonnal betiltani, mert még csak az hiányzik, hogy a fejlődés fontos szakaszában lévő fiatal pont az ő elveiknek dőljön be, s az életcélja a tökéletes szépség plasztikázás útján történő elérése, vagy mondjuk háborús övezetekbe vonulás és dicső elismertség legyen. A három csatornát prezentáló televíziózás évtizedekkel ezelőtti idejében ilyesmi nem volt, ma azonban mindez – s szerencsére a szélsőségek közé eső normális közösségi szereplők világa is – „fogható”.
Az adataink biztonsága mindig elsődleges szempontnak számított, manapság viszont már magunk is könnyedén hagyjuk a világháló kegyelmére azt, mikor mit néztünk meg, melyek az elérhetőségeink, kik és hogyan találhatnak ránk. Privát szféra a közösségi médiában nem létezik. Nekünk kell meghatároznunk azt, ha nem akarjuk, hogy mindenki mindent tudjon rólunk, nem alapértelmezett beállításról van szó, mert eleve aláásná a hálózat „közösségi” jellegét.
Pozitív változásokat is látni viszont ebben a világban. Néhány hónappal ezelőtt ismertem meg a TikTok hálózatot, melyre elsősorban a fiatal generációk szöknek az idősek elől. Számomra a TikTok, a Facebookhoz képest azért kellemes meglepetést, mert igényel némi kreativitást, akár gondolkodásra is serkenthet. Persze, itt is vannak bőven olyanok, akik magamutogatásra egyszerűsítik le jelenlétüket, de megfelelő feliratkozásokkal, követésekkel ez alapvetően jól szűrhető. Magánélet és adatbiztonság? Itt sem szempont, de ha a Facebooknak megbocsátottuk többször, akkor talán az olyan pletykáknak sem feltétlenül kell azonnal felülnünk, hogy a kínai kormánynak szolgáltat adatokat ez a platform. Ha pedig igen, hát, egy tréfás rajzfilmszinkronon talán még Pekingben is fel tudnak vidulni.
