A 12 órás kijárási tilalom bevezetését követően 482 százalékkal több lisztet adtak el a szerbiai boltokban, mint egy évvel korábban ugyanebben az időben. A nagy vásárlási láz idején azt láthattuk, hogy mindenki elképesztő mennyiségű toalettpapírral felpakolva sietett haza. Az egyik legkelendőbb cikk volt ez. A kereslet ebben az időben 261 százalékkal emelkedett, hogy ez hány guriga papírt jelent, el sem tudom képzelni. Ám mégis a legnépszerűbb termék, teljesen érthetően, a fertőtlenítőszer volt. Mindenki ezt, meg orvosi maszkokat akart venni. Egy ideig volt is mindkettőből. Március harmadik hetében 705 százalékkal több fertőtlenítőszer kelt el, mint tavaly március végén. A legnépszerűbb termékek listáján volt az élesztő is, ami nagyon hamar el is tűnt a polcokról, mert aki lisztet vett, ráadásul jó sokat, az élesztőt is akart. Ebből is jó sokat, mert nem lehetett tudni, mi vár ránk.
Fotó: Dávid Csilla
A délszláv háborúk idején tapasztaltak alapján nem csoda, hogy az emberek pánikszerű vásárlásba kezdtek. A legtöbben attól tartottak, hogy kiürülnek a boltok, s a már ismert sorban állások következnek. S ilyen eseteben igenis fontos, hogy legyen otthon liszt, meg élesztő. Mert ha ez a kettő van, akkor lehet kenyeret sütni. Volt olyan hét, hogy 200 százalékkal megnőtt az élesztő eladása. S ez a rengő sok élesztő a közösségi oldalakon köszönt ránk vissza kenyerek, péksütemények formájában.
Valljuk be, meg kellett tanulni azt is, hogyan éljünk a 12 órás, vagy az idősebbek esetében a teljes karanténban. Hogyan szervezzük meg az életünket? Mit csináljunk a ránk szakadt sok szabad időben? Aki nem dolgozott, annak azzal kellett megküzdeni, hogy munka nélkül maradt, aki pedig otthonról folytatta a munkáját, egy új helyzetben új napirendet kellett kialakítani, belekalkulálva a távoktatással küszködő gyermekek tanulási idejét is. Egy hónapja tart immár a kijárási tilalom, az elmúlt hét végén annak eddigi legszigorúbb formájával kellett megküzdenünk. A húsvét napjait bezárva kellett töltenie mindenkinek. Most a pravoszláv hívők, akárcsak a katolikusok egy héttel ezelőtt, csendesen, otthon ünnepelnek. Karanténban.
A „járványkamrában” természetesen helye volt/van az élesztő meg a liszt mellett a levesporoknak, a rizsnek, az olajnak meg a burgonyának, a hagymának...
A kijárási tilalom vagy az önkarantén sütésre, főzésre ösztökélte az embereket. Ez látszik a közösségi oldalon is. Szebbnél szebb kenyerekkel, foszlós kalácsokkal dicsekednek készítőik. Okkal, hiszen ezeket jól elkészíteni valóban művészet, ha pedig már az első vagy második próbálkozásra sikerül, az valóban a háziasszony diadala lehet.
A sütés-főzésről akaratlanul is az jutott eszembe, hogy legalább a fiatal lányok megtanulnak főzni. Milyen jó alkalom ez arra, hogy az anyuka átadja a családi gasztronómiai hagyományokat. Igaz, hogy ma már a világháló segítségével is el lehet mindent készíteni, illetve csaknem mindent, de az nem lesz olyan ízű, mint amilyent otthon szoktak főzni.
S amik nincsenek az interneten, azok a nagyanyáink rég elfeledett ételei. Pedig megérné előszedni ezeket a recepteket, mert szinte kivétel nélkül költségtakarékosak. Ilyen például a cicvara, vagy a tejleves reszelt tésztával, a paripa leves, a német lepény, a lusta pite, a gurábli vagy a kitoló fánk, meg a rántásos galuska, a hagymás sült paprika, a rántott leves, a csörögefánk és sorolhatnám. Igaz, nem sokáig, mert sajnos én sem emlékszem már nagymamám különös ételeire. Éppen ezért milyen jó lenne, ha valaki összegyűjtené ezeket a rég feledésbe merült, de kétségkívül finom ételeket. Igaz, Zentán a Hagyományok ünnepén vagy Oromhegyesen a Gazdag ág rendezvényen ugyan találkozhatunk rég elfeledett ételekkel, különlegességekkel, mégis úgy érzem, nagyszerű lenne összegyűjteni, hogy melyik vidéken melyek azok az ételek, amik már szinte feledésbe merültek. Nagyon jó ötletnek tartom, hogy Zentán minden évben kiválasztanak valamilyen alapanyagot, és az abból készült sós vagy édes süteményeket állítják ki az ügyes kezű asszonyok. Nagyon szeretek erre a rendezvényre elmenni, mert a vajdasági konyha hangulatát, egy kis szeletkéjét vonultatják itt fel. A régire építik az újat, vagy párhuzamosan tartják életben az ősit és a mait. Nagyszerű kezdeményezés. Azonban a hagyományápolás részeként fontosnak látom tájegységenként gasztronómiai kutatást is végezni.
Karantén idején igyekszünk takarékosan főzni. Úgy emlékszem, a fentebb felsoroltak mind költségkímélők. A rántott leveshez csak egy sima rántás, köménymag, meg egy-két tojás kell. A guráblihoz is csak liszt, tojás, cukor, zsír meg sütőpor. De elmondom, hogyan készítette nagymamám a rántásos galuskát: amikor kifőtt a kanálvert, paprikás rántásba beleforgatta és friss zöldsalátával főételként tálalta. Úgy emlékeszem, nagyon finom volt. Ennek ellenére az én konyhámból is kikopott.
Nem tudom elítélni azokat, akik „karantén-konyhájukat” feltöltötték. Nem tudhattuk, mire készüljünk. S most sem tudjuk, hogy meddig tart még a teljes vagy a 12 órás lakhelyelhagyási tilalom. Ezért bizony megnyugtató tud lenni, ha van otthon élesztő meg liszt.
